Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

4. Elhivatáshoz méltó élet 4,1—6,20

5. Az „üres" beszéd közösségbontó tényező, legyen pletyka, fecsegés, rágalom, felelőtlen híresztelés. Ma már nem „női" vétek ez, sőt talán inkább jellemzi a férfiakat, becsületes munkavégzés helyett az éhes információ-gyűjtés, hírek vétele és továbbítása ellenőrzés és lelki fegyelem nélkül, az órákon át tartó értelmetlen fecsegés, hivatás és munka végzése helyett... Nem véletlenül szólt erről Jézus a hegyi beszédben olyan határozottan. Nyilvánvalóan nem szabad elfeledkeznünk, hogy az üres beszéd pervertálja a szó, az ige hitelét, pedig Istennek úgy tetszett, hogy kegyelmének elsőrangú csatornája legyen éppen az emberi ajkon felcsendülő szó, ige. Ez is családi körben kezdődik. Hiszen, ha a gyermek nem bízhat szülei szavában, mert számtalanszor tetten érte őket „üres" beszéden, ugyan miképpen jutna el az Isten igéjébe vetett bizalomhoz?! Ha egy igehirdető megszokja az „üres" beszédet mindennapi életében, elveszíti szószéken is bizonyságtételének erejét és tekintélyét! 6. Jellegzetesen páli summázás: Meg ne szomorítsátok Isten Szentlelkét! Mindaz, amit írt, mindaz, ami említés nélkül maradt, belefér ebbe az egyetlen mondatba. Régen meghalt édesapámra emlékezve, még ma is szívembe szúr a fájdalom, amikor szomorúnak láttam komisz dolgaim miatt. Nem szólt, nem fenyített, „csak" szomorú volt... Az „Ekklészia" minden tagjának tudnia kell, hogy szomorú a Szentlélek, ha vezetni akar és mi okoskodunk ellenszegülve, ha tanácsol és mi mindent jobban tudunk, ha valami nagyon szépet készít számunkra és nekünk minden egyéb fontosabb és értékesebb, ha hív valahova és nincsen időnk, ha küldeni akar valakihez, nekünk azonban más dolgunk van... Érett férfiúságra csak akkor jutunk el, ha következetesen és határozottan mindent megteszünk azért, hogy miattunk ne legyen naponta szomorú a Szentlélek Úristen! 130