Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

4. Elhivatáshoz méltó élet 4,1—6,20

4. ELHIVATÁSHOZ MÉLTÓ ÉLET 41—6,20 MÉLTÓAN ELHÍVATÁSUNKHOZ, EGYSÉGBEN ÉS NAGYKORÚSÁGBAN 4,1—16 „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Űrért: éljetek méltón ahhoz az elhivatáshoz, amellyel elhivattatok teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel, viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test és egy a lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Űr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek, Ö van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az írás: Felment a magasságba, fogságba vitt foglyokat, ajándékokat adott az embereknek. Az pedig, hogy „felment", mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt a föld alsó részeibe. Aki leszállt, az „fel is ment", feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindeneket. Es Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus Testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten fiának megismerésének egységére, a felnőtt korra, arra a nagykorúságra, amelyben elérjük a Krisztus teljességét. Mert azt akarja, hogy többé ne legyünk kiskorúak, olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától, hanem az igazsághoz ragaszkodva növeked107