Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

3. Isten munkája Krisztusban 1,15—3,21

atyaként (Deus páter). Külsőleg egyező szavak, de tartalmuk tökéletesen különbözik egymástól. Pálnál szó sincsen biológiai értelemben vett atyaságról. Lehet valaki „atya", de csak nemzett. Szeretetet nem tanúsít, gondoskodást nem vállal. Krisztus előtt az atyaságot általában biológiai értelemben használták. Jézus azonban új tartalommal tölti meg ezt a szót. Hirdette, hogy Isten örökkévaló szeretetével és irgalmasságával tanúsítja, hogy az egész emberiség Atyja. Nyilvánvalóan ezért beszél Pál úgy, hogy Isten a „Jézus Krisztusnak Atyja", hiszen szeretetét és irgalmát Krisztusban ismerjük meg és éljük át. Mivel Isten Jézusban Atya, ezért van szabad menetelünk Hozzá (2,18; 3,12). Emlékezzünk arra, hogy az Ószövetségben nem tudtak erről a szabad odajárulásról, menetelről Istenhez. Olv. Bír 13. fejezetét: „Meg kell halnunk, mert láttuk az Istent.. ." Zsidó felfogás szerint Isten á szentek szentjében „lakik", ahova évente egyszer járulhatott a főpap az engesztelési ünnepen. Különben az Istenhez vezető út el volt zárva az emberek elől. Újszövetségi hitünknek viszont központi tartalma, hogy Krisztusban szabad menetelünk van az Istenhez! Isten a dicsőség Atyja (3,14), s ennek ismerete lényeges, különben Isten szeretetét szentimentálisan értenénk, pedig a nekünk adott ajándék szabad menetel az Atyához — nem takarhatja el azt a tényt, hogy Isten ugyanakkor a szentségnek és dicsőségnek az Atyja. A megtérő bűnösöket irgalmasan fogadja, de nem lehet spekulálni bocsánatával és szeretetével megtérés nélkül. A „szabad menetel" nem járhat felelőtlen és engedetlen magatartással egyikünk számára sem! Továbbá Isten „mindenek Atyja" (4,&). Nem egy embernek vagy népnek vagy egyháznak külön-atyja. A zsidó tévedés itt lepleződik le. Szó sem lehet exkluzivitásról vagy lelki gőgről, sem természetesen privilégiumról! Ennek az Atyának valamenynyien hálaadással tartozunk (6,20). Nemcsak nehéz napokban, konfliktushelyzetekben mehetünk Hozzá a Krisztusért segítséget kérve, hanem hálaadással tartozunk mindazért, amit naponta oly bőségesen ad nekünk tökéletesen érdemtelenül. 105