Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

3. Isten munkája Krisztusban 1,15—3,21

PÁL APOSTOL „MIATYÁNK"-JA 3,14—21 „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön, adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ö Lelke által, hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által és a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek megérteni minden szenttel együtt: mi az igazi szélesség és hosszúság, magasság és mélység és megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig, aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint, azé a dicsőség az Egyházban, Jézus Krisztus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen." „Meghajtom térdemet" ünnepélyes kifejezés, a teljes hódolatot fejezi ki Isten előtt, olv. Róm 14,11 és Fii 2,10. Sokan ezt a szakaszt tartják az efezusi levél csúcspontjának és párhuzamba állítják a főpapi imádsággal (Jn 17.). Mégis, míg ott a Főpap mindennél fenségesebb imájában beszél az atyával, itt egy „diakonosz" könyörög az „Ekklészia" népéért! Szavait az „Atyához" intézi az apostol. A „patria" fordítása, egyszerűen az atyai tisztséggel, vitatható. Ugyanis a görög szöveg lefordíthatatlan szójáték. Mi a „patria"? Néhány kéziratban „patrotesz" szerepel, ami az atyai tisztség megszokott szava (szír szöveg, sőt a Vulgata is). A „patria" 101