Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-02-16 / 4. szám
Hegyen épített város 26 1929 február 16 Avagy nem ismeritek a hiúság bálványát? Amikor valaki ki akar emelkedni az ismeretlenség ködéből és azt akarja, hogy a világ rajta legeltesse a szemeit? Nagy ur a hiúság bálványa, parancsai ellenmondást nem tűrnek. Amikor a leány öngyilkos lesz azért, hogy legalább egy napig róla beszéljenek az emberek, amikor egy repüléssel szakszerűen sohasem foglalkozó hölgy átrepüli az óceánt Amerika és Európa között azért, hogy arcképét minden újság hozza, akkor nézünk ennek a hatalomnak az arcába. Életet kockáztatni, miféle kicsinyes beszéd ez, mikor bálványom és faragott képem parancsolá ezeket! A magyar népnek van egy pompás kifejezése a hiú ember cselekedetére: »azért teszi, hogy h’resijje magát,« Az mindegy, hogy hogyan és milyen eszközökkel éri el célját, szégyennel vagy gyalázattal, ha egyszer befészkelte magát lelkének polcára a hiúság bálványa, akkor nem válogatós az eszközökben többé, akkor képes például egy buzgó templombaj áró ember a legközelebbi templomi közgyűlésen gyülekezeti botrányt rendezni csak azért, hogy a vasárnapi ebédnél róla beszéljen minden család, ami bálványának édesebb, mint az ambrózia és a nektár. Avagy nem hallottátok hirét a divat bálványának? Pedig micsoda erő, micsoda hatalom! Vele szemben csak egy álláspontot foglalnak el és ez a szolgai meghuny ászkodás. Jaj annak, aki ennek a bálványnak ellene mer szegülni! Szétküldi csatlósait és rutul kinevelted azt, aki merészel nem divatosan öltözködni. »Majd adok én nektek, ti lázadók, csak az én akaratomat próbáljátok megsérteni!« — mondja a divat bálványa és szava után lön nagy csendesség. Komoly apák, ő, zülő anyák is letérdelnek a szörnyeteg bálványa elé. Ha szegényebb családok áldozatul esnek a divat hóbortjának, ha kevesebb lesz az asztalon a kenyér és a hús, az mind mellékes: bálványom parancsolá ezeket! Sok bálványt tudnék még említeni, amiket ládám az ezerarcú életben, nem szóltam még az önbálványról, a különféle kártékony szenvedélyek bálványairól, a hatalomvágy szörnyen gonosz bálványáról, mert attól félek, hogy azt fog.á ok mondani, hogy prédikálok. így hát inkább elhallgatok. Talán ezzel kegyet nyerek arra, hogy utolsó szavam meghalljátok a kényelem bálványáról. Mert ennek szobra is a lélek polcán áll. Az ember szeret komótosan, zavartalanul élni. Saját kényelme érdekében sok mindent elhallgat sorstársai előtt, néha az igazságot, néha saját meggyőződését is a véka alá teszi. Az orosz arisztokrata hallgat SzGvjet-Oroszországban szivének hullámzásairól és ha kérdik: kitérő és megjavult válaszokat ad. Az ember sok mindent föláldoz saját kényelméért. Egy kissé olyanok vagyunk, mint a médiai király tanácsosa: Harpagosz, akivel a király saját gyermekének a húsát megetette bosszúból és vacsora után megkérdezte tőle: Tudod, hogy miféle sültet ettél?- — Nem tudom felelte Harpagosz. Hát akkor hozzátok be azt a letakart tálat- mondta a király szolgáinak. Ekkor rázkódott össze a szerencsétlen Harpagosz, amikor a letakart tálban megpillantotta saját fiának fejét és össze- aprilolt tagjait. És az embertelen király Asztya- gesz igy szólt hozzá az asztalnál: »Most már tudod, hogy miféle vadpecsenye volt az, ami annyira Ízlett? Eásd igy büntetem én az engedetlen szolgákat!: Harpagosz csak ennyit válaszolt: Mindaz, amit teszel óh király,'felséges!« Harpagosz leikéből a halálfélelem és a jövő kényelmének bálványa szólott. Endreffy János. A vallásos nevelés Ahány vallása, szektája van a világnak, annyiféleképpen imádják a kifürkészhetetlent, megmagyarázhatatlant, akit magyar nyelvünk Istennek nevez. Az a hit, amely elődeinknek a gályákhoz láncoltán is erőt adott a hűséghez, — akik inkább megváltak életüktől, semhogy hitükben az erőszakkal megalkudni kénytelenek legyenek — az a hit él Isten minden emberi formát viselő teremtményében. A hit embert- átformáló, mindenható ereje azonban sokhelyütt olyan, mint a jó föld, amelynek nincsen gazdája. Hogyan teremjen az a föld nehézfejü, pirosszemü kalászokat, ha nincsen, aki felszántsa, nincsen, aki bevesse, nincsen, aki zsenge növekedésétől kezdve figyelemmel kisérje. Az ilyen föld csak dudvát terem, vagy legfeljebb hamar hervadó virágokat. Az ilyen ugar-lelkek Krisztushoz szálló fohászok helyett a Nap, Vihar, Tűz,... szemükben Istent megszemélyesítő bálványoknak mutathatnak csak be áldozatokat. A szenvedésektől és nélkülözésektől vissza nem rettenő, önfeláldozó misszionárius testvéreink heroikus munkája lobogjon előttünk, mint világitó fáklya. Ok megmutatták, hogy gyakran sebektől bontottan, csonttá-bőrré lefogyva, betegen, nyomorogva bár, de feltörték a kemény ugart ! Azokból dúsan termő kalászokat neveltek, — Krisztusnak követőit! És ha netán titokban gondolnak is időnként a mi uj protestáns testvéreink emberáldozatos, misztikus szertartásaikra, egy-két generáció elmúltával, hitük nemcsak vallásos rajongás lesz, hanem valóságos hitté válik, a szónak igazi, nagy, magasztos értelmében. Pöradoxonnak látszik ugyan, de úgy hiszem nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy amit ezektől a vad, avagy félvad embertársainktól a civilizáció hiánya tartott távol, ugyanazt a krisztusi igaz hitet, a civilizáció égisze alatt hanycgolják el a kultur népek. Elsősorban az anyák hibájára gondolok. Akik talán gondoskodnak arról, hogy gyermekük ruhája rongyos ne legyen, azonban gondjuk-bajuk közepette arra nem gondolnak, hegy vájjon az a szív, az a lélek, amit a kabátka takar, rendben van-e? Mert az már kevésnek jut közülök eszébe, hogy az élet nem a kabáton tép majd tátongó réseket,
