Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-05-23 / 11. szám
Hegyen épített város 86 1929 május 23 fellebbezését az egyetemes törvényszék a vasi középegyházmegye törvényszékére bízta, a kerület 1930. évi költségvetésének elkészültéről. A prot. irodalmi társaság részére forráskiadásokra 500 pengőt a kerület megszavazott. A közgyűlés megalakította a nyugdijbizottságot és bizottságot küldött ki a szarvasi kerületi tanitónőképző intézet épületének felülvizsgálatára. Több kifogást hallottunk az ellen, hogy a közgyűlés a templomban tartatott meg. A magunk részéről is határozottan kérjük az intézőket, hogy kíméljék a templom szentségét és biztosítsák annak áhitatos csendjét. Az Evangélikus Családi Lap a gyűlés programját és az uj felügyelő életrajzát és képmását tartalmazó számmal lepte meg a közgyűlés tagjait. Gyámintézeti leihivás Amikor az alulírott egyházi elnök most, a húsvéti ünnepek után, az ország különböző részeiből kikerült középiskolai tanítványait megkérdezte, voltak-e a vakáció alatt odahaza templomban, a legtöbb igennel felelt. A beszélgetés során elmondták aztán azt is, hogy milyen szép odahaza az ő egyszerű templomuk és milyen boldogok voltak, amikor édesanyjukkal, édesatyjukkal, testvéreikkel felmehettek az Úr házába, ahol őket megkeresztelték, megkonfirmálták és ahol elődeik évtizedeken, évszázadokon át imádkoztak. Voltak azonban olyanok is, akik szomorúan jelentették, hogy ők bizony odahaza nem mehetnek templomba, mert messze vidéken nincsen evangélikus templom. Nem is látnak odahaza egész esztendőn át ev. lelkészt, de még ev. tanítót sem, mert ev. iskolájuk sincsen. Halottaikat a legtöbb helyen csak a temetőnek egy sarkába temethetik el s bizonybizony nemcsak a temetés, de a többi egyházi funkció körül is sok nehézség szokott felmerülni. Nincsen templomunk ... iskolánk ... temetőnk ... nincsen lelkipásztorunk ... tanítónk. Ó, mintha csak a zsoltáriró panaszát hallanám : »Ami jeleinket nem látjuk, nincsen immár próféta ...« (74. zs. 9.) Oh, csoda-e, ha ezek a mi hittestvéreink odakint a szórványban még százszorta jobban érzik, mint mi, hogy a mi egyházunk csak egy törékeny sajka, melyet a most különösen felkorbácsolt tenger hullámai, a viharok, a szirtek, a zátonyak, összetöréssel és elnyeléssel fenyegetnek. Oh, csoda-e, ha ők évről-évre mindig fokozottabb mértékben segítségért kiáltanak. Ezeken a segítségért kiáltó szórványbeli hittestvéreinken s a mi erőtlen, adóssággal küzdő gyülekezeteinken, különféle támogatásra szoruló intézményeinken akarna a gyámintézet megint segíteni. Ámde hogyan? Tekintélyes alapítványaink az egy, ingatlanokban lévő Bognár-alapit- ványon kívül, az összeomlás következtében tönkrementek. Újabban pedig csak báró Radvánszky Albert, báró Radvánszky Kálmán, dr. Győry Loránd, dr. Thébusz Zoltán, dr. Thébusz Béla, dr. Thébusz Aladár, lándori dr. Kéhler Zoltán, Laszkáry Gyula, Palicz Lajosné szül. Benes Mária, Kruttschnitt Antal, virtsologi Rupprecht Olivér, Mihályi István, dr. Ajkay István, Tschürtz Pál emlékeztek meg nagyobb alapítvánnyal a gyámintézetről. Ezen alapítványoknak s a Bognár- alapitványnak kamataival s a Gusztáv Adolf egyleti segéllyel, bármilyen tekintélyes legyen is az, nem elégíthetjük ki a sok-sok folyamodót. Hisz a múlt évben nem kevesebb, mint 120 folyamodvány érkezett a gyámintézethez. Azért, hogy segíthessünk szegény hittestvéreinken s lehetőleg feleslegessé tegyük a most már több esetben is nem evangélikusok által végrehajtott, költséges és nem épületes országos könyöradományok gyűjtését, legyünk megint a gyámintézeten belül magunk a gyűjtők, a supplikálók és jókedvű adakozók. Munkálkodjunk mindannyian — mint ezt Pál apostol az efézusi véneknek olyannyira lelkűkre köti — serényen, buzgón, önzetlenül s viseljünk gondot az erőtlenekről s emlékezzünk meg az Ur Jézus beszédéről, amellyel azt mondotta : »Jobb adni másnak, hogynem venni.« (Ap. cs. 20., 35.) Kérjük a gyámintézet kipróbált, önzetlen gyűjtőit, hogy vegyék fel a munkát és hittestvéri szeretetből s az egyház iránt lángoló buzgósággal járják végig az utcákat s házakat s kopogtassanak be minden evang. családnál s gyűjtsék össze a szentek segítségére szánt önkéntes alamizsnát. Fogadják hálával és köszönettel még a legkisebb adományt is. Az egyes gyámintézeti fórumokat pedig arra kérjük, hogy a segélyek elosztásánál alapszabályszerűen járjanak el s hassanak oda, hogy segélyben igazán csak * az arra rászoruló szegények részesüljenek. Akik csak valamikép is meg tudnak lenni segély nélkül, ne vegyék azt igénybe, gondoljanak Jézus beszédére, hogy jobb adni másnak, hogynem venni. Egyik német fejedelmi sarj, amikor apró gyermekkorában nevelője élénk színekkel elébe rajzolta a mennyei Jeruzsálemet, amelynek kapui drágakövekkel vannak kiverve és utcái tiszta arannyal kirakva (Ján. jel. 21—21.), igy kiáltott fel: Ha én egyszer oda kerülök, minden zsebemet telerakom drágakővel és arannyal s ledobom népünk szegény fiainak. A jó Isten áldjon meg bennünket ily fejedelmi szívvel s adja, hogy a zsebünkben levő aranyból, ezüstből, rézből s papírpénzből juttassunk a mi szegény hittestvéreinknek is s juttassuk azt nékik a gyámintézet révén, hogy abban továbbra is Istennek hozzájuk küldött angyalát lássák (Gál. 4., 14.), aki azt tartja, hogy jobb adni másnak, hogynem venni. Budapest, ill. Sopron, 1929 Misericordias Domini vasárnapján. Ziermann Lajos s. k., br. Feilitzsch Bertholds. k. egyet-gyámintézeti e. elnök egyet, gyámintézeti v. elnök Ifjúsági imakönyv jelenik meg. Vidovszky Kálmán» a Luther Otthon igazgatója, a Magyar Cserkész szerkesztője, ismert ifjúsági iró, lelkészünk, sajtó alá rendezte mintegy 180 imádságot tartalmazó, a serdülő ifjúságnak szánt imakönyvét. A valóban nagy hiányt pótló imakönyv »Imádkozó fiuk» címen junius első felében jelenik meg. Megrendelhető a szerzőnél, Budapest, VIII., Üllői-ut 24.
