Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-03-14 / 6. szám
1929 március 14 43 Hegyen épített város lamtitkára Azzolino bíboros közös barátjuk révén. Szívesen fogadta is öt a pápa, hogy megköszönje munkáját a kalholicizmusnak északon való fejlesztése körül és pápává vála;ztását is, melvben Krisztinának nagv része volt. Az a 11 óv előtti gyilkosság s az utána való hírhedt dolgok őszentsége részéről elnézésben részesüllek és miért is ne részesedhettek volna, mikor a Napkirály annak idején pár napppal a gyilkosság utón nagy pompával ünnepelte a királynőt. De ne sokat elmélkedjünk a helytartói udvarba 1 is alkalmazott kettős morálról, nézzük a fogadtatást, hogy ilyen előzményekhez méltón foivt-e le. Ismerjük már a törvényt, hogy a pápának növel együtt étkezni nem szaba I. de tiltja azt is a C. R., hogy a pápa palotájában nőket fogadjon és hogy nem istentiszteleti helyen, hol a pápának prédikálnak, nő lehessen jel »11. Ezért a fogadást dec. 5-én. szombat ti n úgy Ixmyolitották le, hogy Krisztina egyszerű * kocsiban, minden kiséret nélkül jelent meg a Quirinál (mert IX. Kelemen ezt jobban szerette, mint a Ya'ikánt) cseléd be járója előtt és azon ment fel. Egy terembe jutott, hol Azzolino bíboros 12 kamarással fogadta. Kisvártatva belép a pápa, áldást oszt, pár udvarias- sági formulát váltanak, majd a pápa egy külön zárt fülkébe megy, ahonnan csak a prédikáló I1. Oliva jezsuitát látja és az is csak öt, a királynő egv másik zárt fülkében válik láthatatlanná. Ilyen csür-csavaros, taimudi szörszálhaso- galással minden formális garancia megtörtént. Ugyanis a pápa nem fogadta Krisztinát: az fogadta öt. Igaz. hogy a pápa palotájában, de ide nem a főkapun, lépcsőházion, galériákon jutott el. mely a látogatóké. Es ezért sem volt a fogadás fogadás, mert a prédikáció után kü- lön-külön, köszönés nélkül vonultak vissza, mert miért is köszöntek volna, hiszen nem együtt hallgattak prédikációt, hanem külön. Ugy-e mily világos? Mindeközben egy gyilkosság súlya, egy szerencsétlen élet egyéb atka megelégedetten terpeszkedett el a pápai palladium alatt, hogy beteljesedjék, amit Jézus mond azokról, akik megszűrik a szúnyogot, de általengedik a tevét.« A másnapi ebéd alkalmával a dec 5-iki mulasztásokat a legnagyobb nyilvános pompa pótolta. Krisztina ettől a pápától már a karos- széket is megkapta — igaz, hogy a krónikás feljegyzése szerint, aranyozás nem volt rajta és kisebb volt, mint a pápáé. Or. II. I. Szülői érlekczlel voll a hiiilapesli cvang. leánykollégiumban március 1-én. A több, mini száz szülő dőlt liuttkay-Miklián Gyula vallástanár az iskolai tanulmányi kirándulások nevelő hatásáról értekezett, kiemelve hazánk megismerésének fontosságát Utána dr. Imre Sándor ny. államtitkár, a pedagógia professzora tartott előadást Jó tanulók, rossz tanulók címen, bőséges tanáccsal látva el a jeícnvolt szülőket tanuló gyermekeik helyes megítélés" és nevelése érdekében. A sok szép gondolatot dr. Zimmer- numn Ágoston iskola felügyelő köszönte meg a len- lartó egyház nevében a neves tudósnak, ki mint az iskola egyik növendékének atyja is készséggel vállalkozott e tanulságos előadásra A legszebb magyar lány Parisban az európai nők nemzeti szépségversenyén Simon Erzsébet, egy tizcnkilcncesz- lendös* inagya»* kisleány vitte el a pálmát. Eg}’ esztendőre Simon Erzsébet viselheti a Miss Európa nevet és élhet abban a hitben, hogy Európa legszebb leánya... Napjainkban, mikor az egész világ Iélek- zclvesztö versenyfutásában olyan nagy jelentőségűvé váll minden téren az elsőség kérdése, két - ségtelcnül nagy dolog ez... Egyénileg is, meg abból a szemponll>ól is, hogy az ilyen dicső- ségekből valami arra a népre és arra a földre is rásugárzik. amely az ilyen elsőket kitermeli s egy-ogy ilyen kecses és finom rózsabimbói is hajt... Sokat, nagyon sokat lehetne beszélni ezzel a sikerrel kapcsolatban... Mindenekelőtt le kellene szállítani ac értékét... Meg lehetne vigasztalni mindazokat a leányokat, akik nem nyerték el ezt a dijat és akik nem vettek részt ebben a versenyben, hogy az ilyen győzelmeknek milyen nagyon rela- tiv értékük van. A kiválogatás kezdettől fogva csak nagyon szűk körre szorítkozik, azért a/, eredménye is csak erre a szűk körre nézve áll.... Azután lehetne lieszélni arról, liogv a kiválogatásban mennyi véletlen és m nini ki nem számítható esély, mennyi jx>lilika és ravaszság érvényesül, ami az eredményi magát nem mindig emeli minden kétségen felül .. Azután sokat lehelne gondolkozni azon. hogy mit is ér az egyéni sors és az örökkévalóság szempontjából egy ilyen szépségverseny és egy ilyen szépsegversenygyőzelem ... A keszthelyi orvos leánya egyszerre kivágódik megszokott környezetéből, abból a lalaj- Ik>I, amelyen kivirult. Atültctödik a nagy világ színpadára... Ki tudja, meg tud-e ennek a talajában kapaszkodni gyökereivel? Megkapja-e lielole azt a táplálékot, ami termetét kecsessé, arcát rózsássá, szemét fényessé, homlokát tisztává teile? Mcgtaláija-c valaha még azt a lx>l- dog és harmonikus környezetet, amelyből ez a kápráztató siker egyszerre kiemelte, máról- holnapra elsodorta?... Es ha a szerencse öléin* kapta s rohanvást viszi előre, vájjon ez a szépség nem lesz-e háló, amelybe belekavarodik? Vagy hályog, amelv elhomályosítja tiszta látását? A siker forgószele nem ragadja-e el az idillikus boldogság biztos alapjáról az életnek abba a forgatagába, ahol nincs többé megállás s ahol az ember mindig felszínen maradva csapongva él, - nem tudja miért és sem a jelenbe, sem a jövendőbe nem lúd egy pillanatra sem igaz gyökeret vetni... S ha majd egyszer Simon Erzsébet arca is megráncosodik, Simon Erzsélict haja is megöszül és Miss Európa 192!) is öregasszony lesz, nem fogja-e visszasírni a kis keszthelyi házat és azt a fiatalságát, amikor még nem is gondolt arra, hogy a szépség jogán istennője diadalszekerén fog ülhetni egy ideig?!... Ezek azonban oly általánosságban mozgó elmélkedések volnának, amiket mindenki végig gondolhat és amik nem éppen kívánkoznak nyilvánosság elé. De van ennek a győzelemnek egy olyan mellékes körülménye is, ami miall mégis fel kell figyelnünk rá.