Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-02-16 / 4. szám
Hegyen épített város 28 1929 február 16 már határainkra, keresztutakra nem. Pedig ugyebár erdőn, mezőn és piactéren sem bánt, csakhogy nem akarjuk az élet vásárában profani- zálni. A lutheránus diakonisszák is viselnek keresztet, de ők, a keresztre feszitett Krisztusnak egészen sajátos szolgálatába léptek, amely szolgálat többféle lemondással jár azért, hogy szolgálatukban ne akadályoztassanak. Ezen lemondásukban ép a kereszt ténye ad erősséget. Így náluk a kereszt jelvénye külön jelentőségű... De vájjon a püspök keresztjelvénye minálunk mit fog szimbolizálni? ... Az élő Krisztust? A szimbolikának erre a módjára nincs szükség, mert ott vannak templomaink, istentiszteleteink, ott a bibliánk. Talán a püspöki hatalmat, méltóságot jelentse-e? Ez ellen egyenesen tiltakoznánk, mert a püspök minálunk »primus inter pares«, első az egyenlők között. Hát akkor bizonyára csak a kifelé való rep- rezentáláshoz kell?! A római püspökök viselnek keresztet, a germán püspökök viselnek keresztet, hát mért tör- pülne el mellettük a szlovák Lutheránia püspöke? ! Hiszen a ruha teszi az embert, a dekoráció emeli a rangot. Ez már igy van e gyarló világban« ... , Azután emlékeztetnek arra, hogy az egyházi életben sokszor milyen gyűlölködések felhői kavarognak és utalnak különösen a nemzetiségi kérdésre, amely a szlovenszkói egyházban valahogy nem tud nyugvópontra jutni és azt írják : »Hányszor fog a sátán vigyorogni az aranykereszt mögül, mikor tanúja lesz a közgyűlési gyűlölködésnek? !. . . Hányszor fog kelleni letakarni a keresztet, hogy a mondandók ne történjenek a kereszt jegyében ... Az érsek adománya súlyos adomány, emel, sújt, vigasztal és vádol. Ha viselik a püspökök, úgy viseljék, hogy emeljen és vigasztaljon, csendesítsen és nemesbitsen, hogy legyen békesség. Különben lészen üres utánzás, csillámló hiú ékszer és hierarchia — csuhás csatlósokkal. A sorsnak ezt az iróniáját a kereszttel kapcsolatban azonban vajmi nehéz volna megszokni...« Ezeket a fejtegetéseket a legnagyobb rokon- szenvvel olvassuk. A régi magyar evangélikus egyház puritán tradícióinak az emléke él ezekben a sorokban. A katolicizmusból a protestantizmusba zökkenés nélkül átment egyházakban természetes és magától értetődő az ilyen hierarchikus cifraságok megőrzése, azokban az egyházakban azonban, amelyeknek a reformáció korában — akár szükségből, akár meggyőződésből — nagyobb lépést kellett tenniök a puritanizmus felé, sajná- latraméltó megalkuvás a világ szellemével, hogyha ilyen dolgokba visszaesnek. Hogyan képviselhetik az egyház és az egyház ura, a Krisztus megalkuvást nem ismerő puritán vallási erkölcsi és társadalmi elveit azok, akik — mikor már egyházuk néhány száz esztendőn át túl volt ezeken a külsőségeken — semmitmondó reprezentacionális szempontokra hivatkozva, félrelökik ezeket a tradíciókat ?! Hogy a világ szellemével való megalkuvás mennyire kicsinyes és hogy szlovenszkói magyar testvéreinknek mennyire igazuk van, ha püspökeik keresztviselése ellen tiltakoznak és azt keserű kommentárokkal kisérik — azt legjobban egy távolabb álló példával lehet illusztrálni. A most Romániához tartozó Nagyváradon valamilyen egyházi ellenzéki mozgalomból kifolyólag egy uj egyház, a romániai magyar presbiteriánus egyház alakult, amely az anyaegyházával, a nagy magyar református egyházzal ebben a pillanatban elég élesen szembenáll. Az ellentét nem elvi, mert mindkét egyház református, hanem inkább személyi. Elég az ahhoz, hogy a református egyház a presbiteriánus mozgalom ellen tett sakkhuzásai közt többek között a románJkormánynál azt is kieszközölte, hogy az állam rendészeti utón tiltsa meg a presbiteriánus papoknak a palástviselést. A presbiteriánus papok előbb levetették a palástot és nagy élvezettel hivatkoztak arra, hogy a palást nem is evangéliumi ruhadarab és hogy örömmel megválnak tőle. Néhány hónap múltán azonban meggondolták a dolgot. Mivel már egyszer a világ olyan, hogy a külsőségekre sokat ad és a lényeget keveset nézi és mivel ilyen ruhadarab viselőjének bizonyos presztizst mégis biztosit, visszaállították a palástviselést. Hogy azonban magukat a református papoktól megkülönböztessék és hogy a román rendőrség azt ne mondhassa, hogy nem szabad olyan palástot hordaniok, aminőt a református papok hordanak — a palástjuk nyakára és szegélyére arany paszomántot varrattak.*) Mivel ebben az esetben nem tradicionális patináju nagy egyházról, hanem egy kis keletkező mozgalomról van szó, ugye nevetséges dolog? ! Aranypaszomántos palástu református presbiteriánus pap !... Ha azonban a dolog lényegét nézzük, mindkét tünet ugyanazt a betegséget árulja el. Pál apostolék valamikor agyagedényekben őrizték a drága kincset, ma azonban az edény arany, de kincs nincs vagy kevés van benne. A magukat evangéliumiaknak, reformáltaknak és protestánsoknak nevezhető egyházak is »rájöttek« arra hogy a külsőségeknek is van jelentőségük és bizonybizony nem egyszer a lényeg rovására túlbecsülik a külsőségeket !. .. Haladás és uj felfedezés ez? . .. Kötve hisz- sztik !... A cifrálkodás, a toll, a tetoválás, a díszruha, a sujtás és a paszománt jelentőségével a fáramászó vadak talán jobban tisztában vannak, mint a modern kultúra. Mindenesetre többre becsülik őket . . . Az egészen bizonyos, hogy Jézus Krisztus is látta a zsidó jőpapot teljes díszében, azonban aligha jutott eszébe, hogy az ő juhai legeltetésére elküldött pásztorai ezt aranyból vagy ezüstből készült, drágakövekkel kirakott pásztorbotokkal és állandóan vagy csak ünnepélyes alkalmakkor, ha a pedig a közvélemény nem hajlandó a dolgot simán bevenni, csak — külföldön a nyakukban hordott kereszttel tegyék! *) A nagyváradi presb. egyház keletkezését leírta Szimonidesz Lajos : »Hogyan keletkezik máról holnapra uj egyház.« Megjelent a »Századunk« 1928. évi 8. számában.
