Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-02-16 / 4. szám
VI. évi. 4. szám Jogaicadéraia Igazgatósága ^iaJcolcz apesl, 1929 február 19 A BUDAI LUTHER-SZÖVETSÉG EGYHÁZI ÉS POLITIKAI HETILAPJA FŐSZERKESZTŐ 0r. SZLÁVIK MÁTYÁS bl'DAPEST, IX., JURÁNICS-U. 13 FÓMUNKATÁRS • Or. SCHINDLER GYULA ELÖFlZE 1 ÉS FÉl ÉVRE 3 PENOÓ A BUDAI LUTHER-SZŐVETSÉG 5»NI.SZ HOSTATAKARÉK-CSEKKSZAmlAjARA KÜLDENDŐ KIADÓHIVATAL BUDAPEST. DONAiI-U. 49. II EM. 15 FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HOHL ARMIN BUDAPEST. L, VERBÓCZY-U. 28 Az pedig az örök élet. hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Isteni és akii elkuldtél, a Jézus Krisztust! János ev. 17.3. Belső bálványok Kzsaiás 18, 5: Tehát élőn* megjelentéin néked, mielőtt bekövetkezett,' tudtodra ad tani, hogy ezt ne mondd Faragott képem miveié ezt. bálványom és öntött képem parancsoló ezeket Kdei gyöngye: Babylonia megigézte a zsidó népet. A fény. a pompa, a hatalom, a tudás Bábelben elkápráztatta Izrael szemeit és mohó sóvárgással vette át Babylon bűneit és erényeit. a magasabb kultúrával együtt elfogadta bálványait is. Babylon varázsa alól oly nehéz volt szabadulni a keleti népeknek, mint a nyugatiaknak a francia főváros Páris bűvköré- ből. Még Jeremiás próféta is igy kesergi ezt a bűnös szerelmet: Aranyserleg volt Babylonia Jahve kezeljen, amely az egész földet megrészegítette. (Jer 51, 7 A női divattal, ba- byloni köntösökkel együtt divatosak lettek az arany- és ezüstbálványok is. divatos az egy igaz Istentől való elpártolás és a kisebb ön- értékű képekkel való hűtlenkedés. Kzsaiás próféta lelke fáj, mikor lát ja, mim zuhan le népe a magasabb vallási értékek régiójából a babonák alantasabb kedvteléseibe. Szenvedélytől kitörő hangon, a gondolatok egymásba tóduló hevével magyarázza honfitársainak. hogy nincs más Isten Jahvén kívül, a bálványokat gyarló emberek gyártják: kitöltik az aranyat az erszényből és ezüstöt mérnek mértékkel és ötvöst fogadnak, hogy abból istent csináljon; meghajolnak, leborulnak előtte. Vál- lukra veszik azt és hordozzák, majd állványra helyezik és veszteg áll. helyéről meg nem mozdul, ha kiáltasz is hozzá, nem felel, nyo- moruságodlK)l meg nem szabadit (46. 6—7 . Kzsaiás előre figyelmeztette népét a bekövetkező lelki dekadenciára, szinte hallotta előre azokat az álérveket, mikkel bűneiket szépíteni akarják: Faragott képem miveié ezeket, bálványom és öntött képem parancsoló ezeket! Kzsaiás kora letűnt, az arany- és czüstbál- vánvok uj helyet kerestek maguknak a múzeumok polcain A bálványok meghaltak, de a bálványozásra való hajlandóság ma is él a modern világban fis ha külső bálványok nem is rém ügetik a modern próféták lelkét, annál inkább szomorítják a Ih-Isö bálványok. A lélek polcaira ma is föl vannak állitgatva a belső bálványok és.a rajtakapott ember ma is ugyanazon szavakkal védi magát, mint 2000 esztendővel ezelőtt: Bálványom és öntött képem parancsoló ezeket! Mik ezek a bálványok? A föl dm ives emlier lelkének oltárán a /öld bálványa a mindenható ur. Szülők és gyermekek. testvérek és rokonok, lelkipásztorok és prezsbiterek között sírig tart a gyűlölködés, ha ehhez a bálványhoz merészel nyúlni valaki, szentségtelen kezekkel. Nincs föllebbezés, nincs irgalom és nincs kegyelem, mert bálványom és öntött képem parancsold ezeket! Szerető szív keres szerető szivet? Micsoda őrjöngés ez rohan ki a szörnyű bálvány — a 10 hold fogja feleségül venni a 10 holdat, még ha a világ dől is össze. A föld bálványa a házasságban szerelmet nem ismer, csak személytelen földet, ezért van annyi szerencsétlen házasság a föld népe között.