Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-09-12 / 14. szám
Hegyen épített város 1929 szeptember ]2 112 nőnevelés ügyénekTapostolává avatták. Egyetlen gyermekének nevelésénél elve: »Életem legfőbb feladata legyen, gyermekem lelkét lehetőleg közel vezetni a mennyeihez és fölébreszteni benneTaz igaz vallásosságot. Nem a talentum, nem, a nőnek valódi értékét a kedély fenkölt tisztasága adja meg.« A mély, igaz vallásosság mellett »a nőnek legfőbb ékessége és minden tudásának koronája : a háziasság, miáltal a családi tűzhely éltető lelke, boldogító központja lehet«. E két vezérelv mellett Veres Pálné igen sokoldalúan nevelte gyermekét. Az akkori általános felfogás el is Ítélte a leánynak ilyen irányú kiművelését. »Csak nem akartok leányotokból professzort csinálni. Ő nem lesz a mi fiainkhoz való«. Zsörtölődött egyik rokonuk. De mennyire tévedett e rokon, mert Rudnayné példás feleség, anya és háziasszony lett, aki legnagyobb örömét, boldogságát családja körében, négy gyermekének és a háztartás mintaszerű irányításában találta. Szüleinek vanyarci (Nógrádm.) kastélyában már gyermekkorában megszokta a szives vendéglátást. Veres Pálné háza a kor legértékesebb férfiainak és hölgyeinek találkozó helye volt. Ugyanígy országos hirüek voltak a váchartyáni Rudnay-kastély és később pesti (akkor) Borzutcai Rudnay-ház »zsurjai», ahol irók, tudósok, államférfiak valóságos kis akadémiát rendeztek. Rudnayné, gyermekeinek felnevelése és ellátása után, teljesen édesanyja szellemi örökségének fejlesztésére szentelte életét. Veres Pálné 1867-től történelmi jelentőségű működést fejtett ki. Az elhanyagolt nőnevelés fejlesztésének érdekében harcolt, izgatott, munkálkodott. E fenkölt lelkű nagyasszony korának előítéleteivel dacolva, törhetetlen kitartással és szinte a férfit megszégyenítő eréllyel küzdött a magyar nő magasabb szellemi művelődésének érdekében és e célból megszervezte az Országos Nőképző Egyesületet, majd 1868-ban megalapította a Veres Pálné Intézetet, amely azóta annyi ezer kiváló, művelt anyát nevelt és annyi ezer urileányt segített hozzá méltó kenyérkeresethez. Veres Pálné emlékét hirdetik és őrzik: az Erzsébet-téren a művészi márványszobor; a két nőnevelő-intézet: Veres Pálné leánygimnázium és Veres Pálné leánykollégium, továbbá az utóbbival kapcsolatos leányinternátus ; az országszerte ezen intézet mintájára létesült számtalan leányiskola és végül a róla elnevezett utca a Belvárosban. A nőnevelés e nagyhírű intézményeinek vezetésében Veres Pálnénak, élete alkonyán, nélkülözhetetlen támasza és segítőtársa volt Rudnayné. Őt 1889-ben az Országos Nőképző Egyesület al- elnökévé választották meg. A nagyasszony a választást nehezen és csak édesanyja egyenes kívánságára fogadta el. Szinte végrendeletszerüleg szólt a halállal küzdő édesanya leányához "1895-ben : »El nem hagyhatod anyád szellemi örökét.« Rudnayné, akinek egész valója, minden lépte, minden lélekzete édesanyja lényének kisugárzása volt’és lelkülete át volt szőve az iránta táplált hálaérzettől — nem ellenkezhetett. Édesanyjának végrendeletszerü kívánsága jelmondata lett. Lelkének egész melegével és önzetlenségével fáradozott anyja szellemi örökségének megszilárdításán és felvirágoztatásán. 1911-ben, hetvenéves korában, mint elnök vette át az Orsz. Nők. Egy. vezetését. A nőnevelés terén kifejtett nagy érdemeinek jutalmául és elismeréseid a király 1912-ben az elsőosztályu Erzsébet-renddel tüntette ki. Ebben az időben hivatalosan kerestem fel a nagyasszonyt a szerény elnöki irodában. Halkan kopogtam.Hirtelen kinyílt az ajtó és a nagyasszony titkárnője suttogva engedett be, figyelmeztetve, hogy nesztelenül foglaljak helyet. Karosszékben szendergett a nagyasszony. A titkárnő az intézetre vonatkozó és kötetet kitevő memorandumot olvasott fel. A nagyasszony minden szakasz után, anélkül, hogy szemét felnyitotta volna, halk, vontatott hangon Íratta megjegyzéseit a memorandum szélére. Amikor a felolvasásnak vége volt, csodálatos, a nagyasszony pontosan emlékezve a memorandum minden pontjára, még néhány mondat kijavítására kérte a titkárnőt. Azután felnyitotta szemeit, meglátott és szívesen fogadott. Bucsuzás után a titkárnő kikisért, én visszatartottam és kértem : »Fejtse meg előttem e csodát ! Hiszen a nagyasszony aludt és mégis emlékezett a memorandum minden mondatára, sőt alvásában a legtalálóbb és bölcs megjegyzéseit mondta tollba.« »Igen, tanár ur, — felelte a titkárnő — ez előttem már nem csoda, csodálatosabbat is tapasztaltam a nagyasszonynál. Úgy van, tanár ur, a nagyasszony teste aludt, de a lelke ilyenkor is teljesen éber és az emlékezőtehetsége páratlan.« Ezzel visszasietett. Sokszor hallottam, hogy a nagyasszony az íróasztalnál az éjt eggyé tette a nappallal, ha az intézet érdekében fáradozott. Jelmondatát, melyet tizenhatéves korában választott teljesen betöltötte : »Ne tekintsd az életet élvezetnek, hanem kötelességnek/« A kommün után, mely megrázta Veres Pálné »szellemi örökét« is, szeme világa teljesen elborult. Visszavonult váchartyáni magányába, de nem pihenőre. Ekkor mondta tollba »Emlékeim 1847— 1917» c. művét, mely csakhamar vaskos kötetben nyomtatásban jelent meg és napilapok, folyóiratok a legnagyobb elismeréssel fogadták. A mi lapunk, a »H. É. V.« tisztelt olvasói is gyönyörködhettek még két szép, költőileg megirt cikkében. Utolsó Írását Masznyik Endre nagy halottunk temetésekor, az ő emlékének szánta. A budai Luth. Szöv. a nagyasszonyban diszelnökét gyászolja. Élete, működése és szép »Emlékei« minden magyar hölgynek, és különösen evangélikus hölgynek példaadásul szolgálhatnak. Áldott legyen emlékezete ! Dr. Schindler Gyula.
