Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-03-15 / 8. szám
1928 március 15 50 Hegyen épített város Rádió istentisztelet Egyik jeles föpásztorunk beszélte el a következőket : Múltkor vasúton utaztomban egy kis tanyai állomáson egyszerűbb emberek szálltak be abba a szakaszba, ahol én — előttük ismeretlen — ültem és önkéntelen fültanúja lettem beszélgetésüknek. A technika legújabb vívmányairól beszéltek és büszkeséggel jelezte egyikük, hogy a várostól távolesö kis tanyájukat felszerelték rádió antennával és azóta belekapcsolódtak a nagyvilág kulturális életébe, többek között, amint említette, részük van olyan lelki szükségletük kielégítésében, ami azelőtt csak ritkán jutott osztályrészükül, mert elszigetelt tanyájukból, sajnosán, nem tudtak vasámaponkint templomba járni, annyival kevésbbé, mert a közeli faluban is csak kath. templom van, mig most, »legalább minden második-harmadik héten nemcsak, hogy egész családommal hallgathatom a hitemszerinti ev. istentiszteletet, de ez alkalmakkor is oly jeles szónoklatokban van részünk, amiről eddig álmodni sem mertünk. A múlt vasárnap is egyik legjelesebb főpásztorunk szívbe markoló tanításán épültünk és még ma is szép szavainak hatása alatt állunk !« Minthogy ez elbeszélés közben nevem ütötte meg fülemet, önkéntelenül érdeklődni kezdtem, hogy miként is hallgatják a tanyán a rádiós isteni tiszteletet, belekapcsolódtam tehát beszélgetésükbe és kérdést intéztem hozzájuk ez irányban. — A felelet, bár meglepetésemre, de teljes megelégedésemre a következő volt: — Teljesen úgy, mintha templomban volnánk. Már előzőleg felkészülünk hozzá. Tudjuk, hogy meg kell tisztelnünk az Igét és hivatott hirdetőjét, felöltözünk tehát ünnepi ruhánkba ; nehogy valaki háborítson ájtatos óránkban, bezárkózunk csendes szobánkba, félre teszünk minden zavaró tárgyat és egész családommal, cselédszemélyze- tünkkel, sokszor e célból, ilyenkor örömmel meglátogató szomszédainkkal a készülék hangosan beszélő tölcsére elé ülünk, hogy egy hangot se veszítsünk el. Az orgona megszólalásakor énekes könyvünkből igyekszünk felkeresni az ismerős hangok alapján vagy az előre hirdetett számok után a soron levő éneket, hogy a messze távolból jövő, de tisztán csengő orgonahangok és gyülekezeti ének kiséretébe belekapcsolódva a szöveget is áhítattal kisérhessük. Amint a lelkész idézi az oltári igéket vagy a szónoklat alapját képező textust, felállunk, hogy buzgóságunk semmit se különbözzék attól, mintha templomban lennénk, hiszen az ihletett hangok folytán tényleg ott érezzük magunkat. Ugyancsak felállunk nemzeti imánknak, a Himnusznak felcsendülésekor cs rágondolunk elszakadt véreinkre, imádkozunk mielőbbi visszakapcsolódásukért. Iparkodunk feszült figyelemmel hallgatni a szónokló lelkész tanítását is, hogy minden szavát lelkűnkbe véssük, azon épülve, megnyugodva, még befejezte után is elmélkedjünk a hallottakon. Megköszöntem a felvilágosítást és rágondoltam arra, vajha sokan, akik a templomban közvetlenül hallgatják az isteni tiszteletet, nézik, talán kritizálják is magukban a lelkész gesztusait, ilyen buzgó résztvevői és követői lennének a tanításnak, mint ezek az egyszerű tanyai emberek, vagy azok a kórágyon fellélegző betegek, akiknek csak rádió imákban van részük, de akik, ha azt lélekben és igazságban veszik be : niegvígaszta- lódnak, üdvözölnek. : : Rádió-ima — Levél a szerkesztőhöz — Nem feltűnési vágy vagy kötekedési szándék, sem pedig, mert a közmondásos -az asszonyoké az utolsó szó« indított az elhatározásra, hogy ismét felkeressem soraimmal, hanem mert egyház-, vallás- és igazságszeretet irányítja cselekedeteimet. Miután a többi között az az elismerő kijelentés is megtörtént, hogy a rádió az üdvösségre és boldogságra képesebbé tesz bennünket, szabad-e lebecsülnünk a rádió fontosságát és hasznosságát ; és nem vétkeznek-e Isten és egyház ellen azok, kik erőnek erejével igyekeznek ezt az áldásos műszert, gépet lekritizálni, ahelyett, hogy az elért és elérhető eredményekért hálásak volnának. Bűnt követ el, nagy bűnt az a hittestvérünk, aki reverzálist ad, de szerintem nem kisebb bűnt cselekszik az, aki a rádiót ellenzi, vagy érdemeit csak gáncsolja. Azt senki el nem vitatja, hogy a rádió készülék, gyártmány, gépezet, valamint azt sem, hogy mindig csak a hangot veszi és viszi. De magyarázza meg nekem, tisztelt Szerkesztő úr, mert én az én asszonyi eszemmel meg nem tudom érteni, — bár valamelyik grafológus valamikor az írásomból jellemtulajdonságaimat megállapítva azt konstatálta, hogy nőiességem és hihetetlen érzékenységem dacára, a gondolkozásom férfias — hogyan van az, ha »a lélekokozta érzelem és az áhitat megmarad az Igével ihletett szentélyben, melyben született«, hogy a szónak és a hangnak, akár a rádió hosszú útján, akár az aranyszájú szent Jánosok szava a szószékről, rövid úton érkezik a hallócentrumba, miért, hogyan, miáltal tudja érdeklődésünket felébreszteni, fenntartani vagy fokozni, a tanácsok vagy oktatásoknak miért tud lenni foganatja ? Azt olvassuk továbbá: »A rádiószállította értékeket a lélek dolgozza fel kinccsé, melyek addig ingerük a szervezetet, mig elvégre megszületik a megfelelő érzelem, vágy, vagy akarat«. Továbbá : »a lelki készség és érzelem születése között ölt testet az Ige. Ebben a szentélyben születik meg (mint olvasom) mindaz, ami valláserkölcsi érzelem«. Kérdem tehát, miért állítja Masznyik dr. úr, hogy a rádió ide, ebbe a szentélybe be nem juthat? A rádión közvetített Ige hirdetése, ima vagy áldás csak nem mondható megbotránkoztató, valláserkölcsbe ütköző cselekedetnek ?
