Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-22 / 3. szám
Hegyen épített város 22 1928 január 22. Önkormányzatunk. Levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom! A „Hegyen Épített Város“ 1928. évi január 15-iki 2. számában, „Kiáltó számok“ cím alatt II.—ő aláírással egy cikk jelérit meg, amelyben nézetem szerint téves magyarázatra okot adható állítás foglaltatik, még pedig a következő: „Hallhattuk, hogy Al- berti-Irsán, hol még 10 év előtt népes gyülekezetét mondhattunk magunkénak, ma üresen kong ístén háza s a szekták tömege éledt fel hittestvéreink helyén.“ Tekintettel arra, hogy Alberti egyrészt, Irsa pedig másrészt egy-egy, úgy közigazgatási, valamint evangélikus lelkész! szempontból különálló nagyközség, ahol is Alb ért in vitéz Zólyomi Pál, Irsdn pedig Ma- qqcs Károly a lelkész — melyik vegye magára a , cikkben foglaltakat? A megfelelő helyreigazítást a lap érdekében üdvösnek tartom. Az ügy érdemébe belemélyedni nem érzek hivatottságot, mert a két község nem fekszik a pestmegyei, evang. felső egyházmegye területén. Megjegyzem még, hogy Alberti-Irsa, ilyen kettős alakban csak mint vasúti állomás és postahely létezik, egyébként pedig nem. Fogadd kiváló tiszteletem V kifejezését, mellyel maradtam kész hived iylói Dr. Szontayk Antal, a pestmegyei felső egyházmegye II. felügyelője, Budapest, 1928. évi január 16-án. E levél lapunk zárása után érkezett. Minden állásfoglalás nélkül mégis közöljük, hogy egyházunk megnevezett érdekelt lelkészei hivatkozott cikkünkben foglaltak alapján téves megvilágításban ne állhassanak olvasóink előtt. Sz<rk. iiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiKiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiimiiiiiiiiimiHiiiiiiiim Első Magyar | Általános Biztosító Társaság | = Alakult 1857-ben. Budapest, IV., Vígadó-tér 1. sz. | A legrégibb es legnagyobb magvar biztosító intézet, i Az evangélikus egyháznak harminc év óta = szerződéses biztositó társasága. Fiókjai vannak az ország egész terű!elén E ♦ | Elfogad biztosításokat a következőkre: E Emberélet és baleset, f tűz, jég, üveg, autó, géptörés, E § betörés, pénztári kiküldött kirablása, E szállítmány, utipodgyász, értékküídemény, E állat és szavatosság. MiiiiimiimiiiiiiiiiiitiimiiiiúiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiÜ Egymás közölt. Rovatvezető Borbély Ilonka. (—cl) A napokban egy bájos esetnek voltam szem és fültanúja s nem tudom megállani, hogy el ne mondjam. Az utcán kis fiúcska ment előttem, szépen, kézenfogva az apjával. Nagy gyermekszemei szép, pufók arcocskájából kíváncsian, bámészan ragyogtak elő. Mindent megnézett, mindent tudni akart, mindent szóvá tett. Kis, csacsogó szája folyton ismételte a stereotyp kérdést, amit az ilyen kis emberbimbók naponkint százszor elmondanak: „Apuka mi ez?“ „Apuka miért?“ Engem nagyon meglepett, hogy minden kérdésére megkapta a gyermekleikéhez és eszéhez mért feleletét. Meglepett, miután sokszor tapasztaltam, hogy nem minden gyerek kap választ a kérdésére, mert bizony akitől kérdez, az meg sem igen hallja, hisz az élet ezer gondjától-bajától az ember se lát, se hall. A gyermek pedig — hála az Istennek — nem ismeri még azt a rémet, amely de sokszor, ott ül a szülei nyakán: ő csak kérdez, kérdez, ha nem is jön rá felelet. Az én kis hősöm azonban, úgy látszik, a szerencsés gyermekek közül való volt. Minden „miért“-re megkapta az „azért“-ot. Egy idő múlva azonban fáradtságról panaszkodott. Az apja, hogy kitartásra buzdítsa, megígérte neki, hogy ha a legközelebbi sarokig gyorsan elmegy, három aranykrajcárt ad neki, azon pedig vehet magának csokoládét! Ez hatott. Úgy látszik, nagyon szerette a csokoládét! Apró kis lábait szaporán szedte s én kíváncsian követtem őket. Mikor a sarokhoz értek, kinyújtotta kicsiny tenyerét — nem felejtkezett el az aranykrajcárokról. Az apja komoly arccal tette bele a pénzt, valószínűleg nagy súlyt helyezett arra, hogy gyermeke fogékony leikébe a szótartó, jó és igazságos apa képe vésődjék bele. Öli bölcs szülő, aki gyermekének példaképe akar lenni mindenkor, mert általa megnemesedik önmaga is, gyermekéből pedig ember válik a szónak igaz és mély értelmében. Szóval a kisfiú megkapta és boldogan szorongatta a kincset s egyre hajtogatta : csokoládét veszek, nagyon jó az, nagyon jó az! De egyszerre csak elhallgatott. Kutatva körülnézek, hogy mi az oka s meglátom, hogy szemeit egy szembejövő kopott, törődött, csoszogó öreg emberre függeszti s mikor az elkerüli őket, még utána is fordul. Látszik rajta, hogy erőlteti azt a csöpp agyát, azután az apjához húzódik: „Apuka — tartja kis kezét eléje — ezt odaadom annak a bácsinak.“ Az apja ránéz, azután csöndesen azt mondja: „De fiacskám, a bácsi nem kért semmit, neki ez nem kell, ezen te veszel csokoládét, hiszen te azt nagyon szereted.“ A gyerek megállt, gondolkozott, azután hadarva mondta: „Nem szeretem a csokoládét, nem szeretem, ezt a bácsinak adom!“ S mikor az apja beleegyezésül elereszti a kezét, kipirultan szalad a csoszogó öreg után, nem érez most fáradtságot s mikor utoléri, megáll előtte s boldogan rebegi: „Tessék bácsi!“ Az öreg csak néz reá, hosszan, csodálkozva, de én máris tovább megyek, ejh, igazán nem értem, miért tolakodott egy könnycsepp a szemembe! Te bájos, kedves, kicsi embervirág, maradjon meg a kis szíved továbbra is ilyen jóságosnak, ilyen irgalmasnak s ha nagy leszel is, sajnáld, szánd az embereket, hisz olyan szenvedők, olyan szenvedők . . . Budai Luther-Szöveteség Elnökségének Budapest, II., Ilona-u. 12. Kérem a rendes tagok közé leendő felvételemet. A tagdijat a szövetség címére, az 58.141. sz. csekkszámlára beküldoítem. Budapest, 1927 . . . . hó . . n. aláírás Levelezőlapra ragasztva beküldeni kérjük.
