Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1928-05-27 / 13. szám

Hegyen épített város 92 1928 május 27 mondatába és ah) pont második tételébe ütköző egyházi vétségben, melyet azáltal követett el, hogy hivatalos kötelességei teljesítésében az Ítélet indokolásában közelebbről megjelölt nagyobb mérvű hanyagságot és rendetlenséget követett el, továbbá, hogy hivatalának jellegével össze nem férő magaviseletét tanúsított, és ezért őt az E. A. 326. §-ának a) pontja értelmében feddésre Ítéli és az E. A. 385. §-a alapján kötelezi őt az 1100.— pengőben eddig felmerült, valamint az ezután felmerülendő el­járási költségeknek az egyházmegye pénztárába 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett leendő megfizetésére. Az E. A. 386. §-a értelmében az eljárási költséget az egyházmegyei pénztár tartozik ugyan­csak 15 nap alatt szétosztás végett a törvény­szék világi elnöke kezeihez előlegezni. Az elsőfokú Ítélet indokolásából a helyszűke miatt csak a vétség minősítésére vonatkozó kö­vetkező részt közöljük itt: (a 11. lapról.) A most előadottakból az e. m. törvényszék azt állapította meg, hogy dr. Varsányi Mátyás lelkész oly maga­viseletét tanúsított, mely a keresztény erényekben elöljárói példát mutatni hivatott magasztos lelkészi állás jellegével össze nem fér. Mindezek alapján az e. m. törvényszék ma panaszlottnak vétkességét megállapította. A büntetés kiszabásánál a törvényszék súlyos­bító körülményként értékelte a halmazatot, ellen­ben enyhítőül vette figyelembe azt, hogy fizikai erejét túlhaladó teendőkre vállalkozott, hogy egyes esetekben a tulbuzgalom volt eljárásának indító oka s hogy a természeténél fogva izgatott kedélyállapotát a H. É. V. pénzkezelésében mu­tatkozó hiány miatt felelösségrevonása és meg- gyanusitása nagy mértékben fokozta. Budapest, 1927 nov. hó 7-én. Dr. Elischer s. k., v. elnök. Broschko G. A. s. k., e. elnök. olvashatatlan aláírás s. k., jegyző. A másodfokú egyházi bíróság Ítéletének teljes szövege: A bányai ág. hitv. ev. egyházkerületi tör­vényszék az egyházi vétség miatt dr. Varsányi Mátyás budai lelkész ellen folyamatba tett ügyet, melyben a budapesti egyházmegyei törvényszék 1927. év november hó 7. napján hozott Ítéletet, a magánpanaszos és a vádlott által benyújtott fellebbezés folytán Budapesten 1927.évi december hó 1-ik napján felülvizsgálat alá vette és ugyan­azon napon hozta a következő Ítéletet: Az elsőfokú Ítéletet helybenhagyja és köte­lezi vádlottat, hogy 389 P, a másodfokú eljárás során felmerült költséget 15 nap alatt végrehaj­tás terhével fizessen be az egyházkerület pénz­tárába. Az elsőfokú ítélet ellen a közvádló nem élt perorvoslattal, ellenben a magánpanaszos felleb­bezésében sérelmesnek mondja, hogy az elsőfokú törvényszék vádlottat az E. A. 324-ik § 1. pont­jában körülirt vétségben nem mondta ki bűnös­nek és hogy a 326-ik § a) pontjában megállapí­tott büntetést alkalmazta. Viszont vádlott feleb- bezéssel élt a bűnösség megállapítása miatt és kérelme az, hogy a másodfokú törvényszék őt a vád és annak következményei alól mentse fel. A fellebbezésben előadottak alapján az egyház­kerületi törvényszék egyenként vizsgálat alá vette az eljárás során dr. Varsányi Mátyás ellen emelt vádakat és a felvett bizonyítás eredményét és ezeket a fellebbezéseiben felhozottakkal egybe­vetve a következő megállapításokhoz jutott. I. Az 1924 dec. 2-án Kayser Gyula nevében postán beérkezett 550.000 K ügyében vádlott vétkességét megállapítja, mert eljárása nagyobb- mérvü hanyagságnak minősítendő. II. A Mária Dorottya nőegylet által rende­zett tárgysorsjáték és az 1924 karácsonyi sors­játék megtartásáért és sikertelenségéért vádlott felelőségét megállapíthatónak nem tartja, mert nincs bizonyíték arra, hogy ekörül vádlottat vétkes gondatlanság vagy nagyobbmérvü ha­nyagság terhelné. III. A Brozik Károly által beküldött és a lapban csak 70.000 K összegben nyugtázott 200.000 K ügyében a nagyobb mérvű hanyag­ságot szintén nem tartja megállapíthatónak, mert nincs megcáfolva, hogy nyomdahibáról lehetett volna szó. IV. A Mihályfi-féle elbocsátó levél ügyében vádlott vétkességét megállapítja, mert magáévá teszi az elsőfokú törvényszék által felhozott indokokat. V. Legsúlyosabban esik vádlott terhére az a nagyfokú gondatlanság és hanyagság, melyet a Hegyen Épített Város cimü lap pénzeinek kezelése körül tanúsított. Az elsőfokú törvény­szék által széles alapokon felvett bizonyítás sok olyan adatot és ténykörülményt tárt fel, melyek nagyon rossz fényt vetnek vádlottnak a pénzkezeléssel járó felelősség tekintetében val­lott felfogására. Különösen súlyosan esik latba vádlott ellen az az ingadozás, melyet az ellene megindult eljárás során tett különböző nyilat­kozataiban e kérdésben tanúsított. Egyszer azt mondja, hogy a lapot magáénak tekintette és azért nem fektetett súlyt az elszámolásra, amely álláspontjának helytelenségéhez szó sem fér, hiszen a lap hiányainak fedezésére anyagi támo­gatást kapott és jól kellett tudnia, hogy már csak azért is pontos elszámolással tartozik. Ezzel az álláspontjával a legszögesebb ellen­tétben áll az a felfogás, melyet a Budai Luther Szövetség 1926 jul. 7-i ülésén vallott, amidőn is a legteljesebb bizalmat követelte a maga részére, amire csak olyan valaki tarthat számot, aki a reá bízott pénzekről okmányokkal felszerelt pontos számadásokat vezet. Ismét más felfogás nyil­vánul meg vádlott egyéb nyilatkozataiban,

Next

/
Thumbnails
Contents