Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-05-13 / 12. szám
84 1928 május 13 Sztehlo András 1816—18 Irta és felolvasta fia: Sztehlo Kornél Eleget teszek a megtisztelő felhívásnak, hogy egyházközségünk hivei előtt atyámról, néhai Sztehlo Andrásról, életéről és működéséről megemlékezzem. A feladatnak a következőkben iparkodom megfelelni. Sztehlo András született 1816. évi julius 10- én Lajosfalván, Torontál megyében, hol at via, Sztehlo János, akkor evangélikus lelkész volt. Középiskoláit Mezőberényben és Pozsonyban. a theológiát és az egyetemet Pozsonyban és Jénában végezte. Jellemző az akkori állapotokra, hogy az osztrák kormány nem szívesen látta, ha a magyar theológusok Jénát látogatják, mert félt a szabad szellemtől, amely ott uralkodott. Sztehlonak csak több heti kilincselés után sikerült a kancellártól a jénai egyetem látogatására engedélyt kapni. Jenában aztán Sztehlo András elsajátította azt a magasabb műveltséget és azt a szabadelvű irányt, amely közéleti működésének mindvégig alapját képezte. Tanulmányainak befejezése után előbb a Szeberényi bányakerületi superintended, utóbb Schwarz Mihály eperjesi lelkész mellett mint segédlelkész működött. Eperjes akkor valóságos Athene volt, még pedig magyar és evangélikus Athénéi Ezt is összetörte Trianon! 1844-ben Sztehlot Dobsinára első lelkésznek hívták meg, ahol 1857-ig lelkészkedett, amikor Losoncra hívták. A meghívást főkép gyermekeinek magyar gimnáziumi kiképzése miatt fogadta el és ott 1865-ig maradt mint lelkész és utóbb nógrádi főesperes. A •dobsinai és losonci egyházban végzetteket, minthogy ezek önöket kevésbé érdekelhetik, itt hallgatással mellőzhetem. Csak any- nyit említek meg, hogy ez a két egyházközség lelkésze iránt érzett szere tétében egymással versenyzett. Midőn a losonciak arról értesültek, hogy lelkészük anyám könnyei és dobsinaiak hívása által befolyásolva Dobsinára visszamenni készül, a sok losonci evangélikus nő tömegben jelent meg a papiakon és kérte Sztehlot, maradjon Losoncon. Sztehlo a nagyfokúan nyilvánuló szeretetnek nem tudott eilentállni, Losoncon maradt. A budai egyházközség 1864. évi december 11- én különösen Székács József superintendáns ajánlatára Sztehlo Andrást a szokásos próbabeszéd mellőzésével, egyhangúlag lelkészének választotta meg. Az egyházi levéltárban számlát találtam, amelyből megtudjuk, hogy a lelkész beiktatása 1865 március 19-én 85 terítékes közebéd kíséretében történt. Az ebéd az egyháznak 459 forint 73 krajcárába került. Sajnos, hogy egyházunk levéltára oly elhanyagolt rendetlen állapotban van, hogy a Sztehlo András korában tartott gyűlések jegyzőkönyvei fel sem találhatók és igy saját emlékezetemből és a családunk történetét tartalmazó, 1911-ben kiadott munkámból állíthattam csak össze az idevonatkozó adatokat. A budai evang. egyház az, amelyhez akkor még Öbuda is tartozott, szegény német egyház volt. Midőn én mint jogász 21 éves koromban az egyház jegyzője lettem, a németajkú tekintélyes öreg presbyterek nagy ellenzése dacára, én vittem keresztül, hogy azontúl az egyházi gyűlések jegyzőkönyvei magyar nyelven szerkesztettek. Atyám pedig a magyar isteni tiszteleteket rendszeresítette. Érdekes párhuzamot vonni az akkori szegénység pénzügyi helyzete és a mai pénzügyi helyzet között: Hatvanöt év alatt az egyház kiadásai 3.560 forint 5 kr.-ról 41.336 pengő 98 fillérre emelkedtek. Sztehlo András kívánsága szerint a lelkész évi fizetése 800 osztr. ért. forintot tett ki, amíg a jelenlegi lelkészi fizetés 6048 pengő. Akkor még vallástanitás nem volt. A vallástanitást a káplán és a tanítók végezték. Ma van négy vallástanár, aki az államtól és a várostól kapott elégtelen fizetésük kiegészítésére a budai egyháztól együtt 4800 pengő fizetést, belmissziói tiszteletdijakban 1370 P 86 fillért és külön óradijakban 80 P 84 fillért kapnak. E kiadásokkal az egyház bevételei nem tudnak lépést tartani. A f. évre bemutatott költségelőirányzat szerint a gondnoknak már 4000 pengőt meghaladó hiány fedezéséről kell gondoskodni. Ezenfelül szükség van 4000 pengő kamatkiadás fedezésére, amelyet az egyháznak juttatott földbirtok megváltásáig évenként kell fizetnünk. A budai szegény egyháznak jogos követelése, hogy az állam az 1848. évi XX. t.-cikkben elvállalt kötelezettsége alapján a vallástanitás költségeinek terhét vállairól levegye, és a vallástanároknak rendes fizetést adjon. De térjünk vissza a régi napok emlékéhez. Sztehlo András úgy mint Dobsinán és Losoncon, Budán is első gondját az igen elhanyagolt elemi iskola újjászervezésére fordította. Az egyház anyagi erejének elégtelensége miatt az elemi iskola feladása többször szóba került. Sztehlo ezt nem engedte és vele tartott Hun- falvy János, az egyház jeles felügyelője és Andaházy László, az egyház gondnoka. Sztehlo szó szerint ezt mondta: — Az evangélikus iskola a protestantizmus éltető eleme, ha azt feladjuk, a mi prédikációink bizony nem fognak bennünket megmenteni. Hogy a célt biztosítsa. az egyház anyagi helyzetének javításához látott. Budára is, úgy mint előbb Losoncra, irányította a németországi Gusztáv Adoif-egylet figyelmét és az egyház részére évenként mindinkább növekedő segélyt eszközölt ki. A vagyonosabb híveket felkereste és őket a tagdijak felemelésére személyesen buzdította. A fővárostól is a felügyelő közreműködésével állandó évi segélyt eszközölt ki és végül egy sikerült sorsjáték által, amelynek rendezése és a sorsjegyek elhelyezésével összekötött rendkívüli fáradság kizárólag az ő vállain nyugodott, kerek 400G osztr. értékű forintot gyűjtött össze a budai egyház részére. Fáradságának volt is gyümölcse, mert az akkori öreg alkalmatlan tanító eltávolítása után a teljesen leromlott elemi iskola valóságos mintaiskolává nőtt, amint ezt a fővárosi tanfelügyelő nem egyszer elismerte. A legnagyobb érdem persze ebben azokat a fiatal jeles tanerőket illeti, Falvayt, Luxot, Kurzot, Adelmannt, akik mindnyájan itt kezdték meg pályafutásukat és midőn jelességük
