Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1928-04-29 / 11. szám

Hegyen épített város 84 1928 április 29 A terror Irta: Hlavács Kornél Amit akartok, hogy az em­berek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek velük. Máté 7. 12. Fejes Soma nem csalódott. A nagybocsássai gépgyár és az óvárosi kazángyár munkásait és velük a magyar munkást helyesen értékelte. A magyar munkásnak van bírálóképessége, fel­ismeri az utópiát, a lehetetlenséget. Nem sokáig nézi városnak a délibábot. Tűzhet ki maga elé távoli, nehezen elérhető, talán a végtelenbe vesző pontot, de tudja, hogy az nem cél, csak menet­irány. Ha tévútra viszik, természetes eszével hamarosan tájékozódik. Nem kalandortermészetű. Családját, gyermekeit kockajátékra fel nem teszi. Igazi magyar. A kijózanodás a nehéz időkben is gyorsan megjött. Ahogy Fejes az ellenőrzésére köréje ren­delt ifjú Galileistáknak az első napon előre jelezte, a bányák széntermelése néhány nap múlva hir­telen megcsökkent. — Maguk ábrándvilágban élnek, — mon­dotta a rajongó ifjaknak — majd felébrednek, ha a bányatermelés és az ipari munka megáll. És megállt. A népbiztosok kétségbeesett kí­sérletei haszontalanok voltak. A bányamunkások megtudták, hogy mit jelent magyarul a szó: kommun. A szénmizéria beköszöntött. Az ifjú Galileisták már úgy néztek Fejesre, mint az orákulumra. Bejöttek hozzá : — Úgy történt, ahogy előre megmondotta. A kommun ezzel megbukott. Világos, hogy a munkások rokonszenvére, támogatására nem szá­míthat. A tanácskormány tanácstalanul áll, itt a legjobb alkalom, hogy kezéből a hatalom ki- csavartassék. Alakítson ön minisztériumot, mi támogatjuk. — Erre nem én vagyok a hivatott. Hivatal­noki pályán futottam mostanáig. A politikához én nem értek. Azon az orgonán én nem játszottam soha. Csak nem képzelik, hogy én most odaülök háromszáz billentyűje, öt manuálja, pedálja, né­hány tucat regisztere elé és majd egy újjal ki­csalom a nagyáriát? Aki ma az ország politikai vezetését átveszi, az művész legyen a maga hang­szerén. Ott van Apponyi és a többi kiváló ma­gyar politikus és pártvezető. Menjenek hozzájuk. Ha van lehetőség, ők majd felismerik és hasz­nát veszik. — De, gondolja meg, ilyen alkalom az élet­ben kétszer nem kínálkozik. A nevét felírhatja a történelembe. — Herosztratosz dicsősége sohase csábított. Pedig az én gyakorlatlan kezemben a fáklya aka­ratom ellen is gyujtogatócsóvává aljasulhatna. Lángba, vérbe boríthatná az országot, mert ma­gam se ismerem a kibontakozás útját. És ott van a sok külpolitikai kérdés. Külföldi politikust én elevenen még nem is láttam. Menjenek Apponyi- hoz, ha a tanácskormány bukásra áll... Egyetlen pillanatig se gondolt arra, hogy ily feladatra vállalkozzék. Nemcsak Pál első korin- tusi levelének tanítása tartotta vissza. »Kiki, amely hivatásban hívatott el, abban maradjon«. (7, 20). A köréje rendelt ifjakat sem ismerte. Nem tudta, vájjon nem kelepcébe csalják-e. Azóta sokszor hallotta hálálkodásukat, hogy példájával szerénységre tanította őket. Ma is felkeresik őt a kaligrafált húsvéti kártyával. A tanácskormány azonban bukásra állott. A széncsőd alapjában (ha ugyan volt alapja) in­gatta meg. A terrort megszigorították. Fejes is parancsot kapott, hogy az egyik állami mérnök­kart »kergesse szét«. — Nem lehet. Szükség van reájuk. Helyükbe másokat, akik a szakmához értenének, nem kap­hatunk. — Adta válaszul és azonnal értesítette a fenyegetett mérnököket, hogy osztassák be ma­gukat más népbiztos csoportjába. Ez meg is tör­tént, de csak napokig tartó izgalmas harc után. Ellenfele az ifjú »népbiztos« volt, akivel a bányák, kohók és a nehéz vasipar kommunizálása kérdé­sében a kommun kitörése előtt szembeszállóit, aki a vitában szenvedett vereségét valahogy meg akarta bosszúim. Fejest állandóan figyeltette és ismételten üzengette, hogy parancsolja ki szobájából a hozzá­forduló gyárosokat és mérnököket. De vissza­üzent, hogy közérdekű ügyekben keresik fel. Úgy is volt. Mentették a menthetőt. Sok ezer munkás munkahelye forgott veszélyben. Az öncsinálta ifjú »biztos« erélyesebb rend­szabályhoz fordult. Nem elégedett meg azzal, hogy az épületbe már csak belépőjegyeseket bo­csáttatott be. Fejes egyik reggel hivatali szobájá­nak párnázott karosszékeiben két bőrkabátos, oldalfegyveres, revolveres és gézigránátos gladiá­tort talált. Hátradőlve, lábukat szétterpesztve fogadták és úgy is maradtak, amikor belépett. ­Tudta, hogy ez mit jelent. Még a közvetlen okot is tudta. Két este egymás után az egyik bányatelep igazgatóját kívánta a népbiztosság osztályfőnöki székébe juttatni. A bányák és nehéz­ipar népbiztosa, akivel a kommun előtt heves jelenete volt, második este már igen durván, fel­háborodással utasította vissza. A két terrorlegény a szobájában most érthetően jelképezte a veszélyt, amelyet javaslatával önmagára zúdított. . . író­asztalához ült és írt. Tolla sebesen szántotta a papirost. Előtte ott ült a két szótlan rém. Kiterpesztett hosszú lábuk majdnem az íróasztalához ért. Tekintetük arcára szegeződött. Bizony nem nagyon ügyelt arra, hogy kerekded mondatokat írjon. Belső fel­indulását külső egykedvű nyugalommal leplezte... Irt és írt . . . De az izgalmak keserű pohara még nem telt meg. Kinyílik az ajtó és belép az igazgató, akiért már két csatát vívott és hozza magával vezérigaz­gatóját is... Fejes rémülten vonja őt távolabb két por­kolábjától az ablak felé.

Next

/
Thumbnails
Contents