Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-04-29 / 11. szám
Hegyen épített város 84 1928 április 29 A terror Irta: Hlavács Kornél Amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek velük. Máté 7. 12. Fejes Soma nem csalódott. A nagybocsássai gépgyár és az óvárosi kazángyár munkásait és velük a magyar munkást helyesen értékelte. A magyar munkásnak van bírálóképessége, felismeri az utópiát, a lehetetlenséget. Nem sokáig nézi városnak a délibábot. Tűzhet ki maga elé távoli, nehezen elérhető, talán a végtelenbe vesző pontot, de tudja, hogy az nem cél, csak menetirány. Ha tévútra viszik, természetes eszével hamarosan tájékozódik. Nem kalandortermészetű. Családját, gyermekeit kockajátékra fel nem teszi. Igazi magyar. A kijózanodás a nehéz időkben is gyorsan megjött. Ahogy Fejes az ellenőrzésére köréje rendelt ifjú Galileistáknak az első napon előre jelezte, a bányák széntermelése néhány nap múlva hirtelen megcsökkent. — Maguk ábrándvilágban élnek, — mondotta a rajongó ifjaknak — majd felébrednek, ha a bányatermelés és az ipari munka megáll. És megállt. A népbiztosok kétségbeesett kísérletei haszontalanok voltak. A bányamunkások megtudták, hogy mit jelent magyarul a szó: kommun. A szénmizéria beköszöntött. Az ifjú Galileisták már úgy néztek Fejesre, mint az orákulumra. Bejöttek hozzá : — Úgy történt, ahogy előre megmondotta. A kommun ezzel megbukott. Világos, hogy a munkások rokonszenvére, támogatására nem számíthat. A tanácskormány tanácstalanul áll, itt a legjobb alkalom, hogy kezéből a hatalom ki- csavartassék. Alakítson ön minisztériumot, mi támogatjuk. — Erre nem én vagyok a hivatott. Hivatalnoki pályán futottam mostanáig. A politikához én nem értek. Azon az orgonán én nem játszottam soha. Csak nem képzelik, hogy én most odaülök háromszáz billentyűje, öt manuálja, pedálja, néhány tucat regisztere elé és majd egy újjal kicsalom a nagyáriát? Aki ma az ország politikai vezetését átveszi, az művész legyen a maga hangszerén. Ott van Apponyi és a többi kiváló magyar politikus és pártvezető. Menjenek hozzájuk. Ha van lehetőség, ők majd felismerik és hasznát veszik. — De, gondolja meg, ilyen alkalom az életben kétszer nem kínálkozik. A nevét felírhatja a történelembe. — Herosztratosz dicsősége sohase csábított. Pedig az én gyakorlatlan kezemben a fáklya akaratom ellen is gyujtogatócsóvává aljasulhatna. Lángba, vérbe boríthatná az országot, mert magam se ismerem a kibontakozás útját. És ott van a sok külpolitikai kérdés. Külföldi politikust én elevenen még nem is láttam. Menjenek Apponyi- hoz, ha a tanácskormány bukásra áll... Egyetlen pillanatig se gondolt arra, hogy ily feladatra vállalkozzék. Nemcsak Pál első korin- tusi levelének tanítása tartotta vissza. »Kiki, amely hivatásban hívatott el, abban maradjon«. (7, 20). A köréje rendelt ifjakat sem ismerte. Nem tudta, vájjon nem kelepcébe csalják-e. Azóta sokszor hallotta hálálkodásukat, hogy példájával szerénységre tanította őket. Ma is felkeresik őt a kaligrafált húsvéti kártyával. A tanácskormány azonban bukásra állott. A széncsőd alapjában (ha ugyan volt alapja) ingatta meg. A terrort megszigorították. Fejes is parancsot kapott, hogy az egyik állami mérnökkart »kergesse szét«. — Nem lehet. Szükség van reájuk. Helyükbe másokat, akik a szakmához értenének, nem kaphatunk. — Adta válaszul és azonnal értesítette a fenyegetett mérnököket, hogy osztassák be magukat más népbiztos csoportjába. Ez meg is történt, de csak napokig tartó izgalmas harc után. Ellenfele az ifjú »népbiztos« volt, akivel a bányák, kohók és a nehéz vasipar kommunizálása kérdésében a kommun kitörése előtt szembeszállóit, aki a vitában szenvedett vereségét valahogy meg akarta bosszúim. Fejest állandóan figyeltette és ismételten üzengette, hogy parancsolja ki szobájából a hozzáforduló gyárosokat és mérnököket. De visszaüzent, hogy közérdekű ügyekben keresik fel. Úgy is volt. Mentették a menthetőt. Sok ezer munkás munkahelye forgott veszélyben. Az öncsinálta ifjú »biztos« erélyesebb rendszabályhoz fordult. Nem elégedett meg azzal, hogy az épületbe már csak belépőjegyeseket bocsáttatott be. Fejes egyik reggel hivatali szobájának párnázott karosszékeiben két bőrkabátos, oldalfegyveres, revolveres és gézigránátos gladiátort talált. Hátradőlve, lábukat szétterpesztve fogadták és úgy is maradtak, amikor belépett. Tudta, hogy ez mit jelent. Még a közvetlen okot is tudta. Két este egymás után az egyik bányatelep igazgatóját kívánta a népbiztosság osztályfőnöki székébe juttatni. A bányák és nehézipar népbiztosa, akivel a kommun előtt heves jelenete volt, második este már igen durván, felháborodással utasította vissza. A két terrorlegény a szobájában most érthetően jelképezte a veszélyt, amelyet javaslatával önmagára zúdított. . . íróasztalához ült és írt. Tolla sebesen szántotta a papirost. Előtte ott ült a két szótlan rém. Kiterpesztett hosszú lábuk majdnem az íróasztalához ért. Tekintetük arcára szegeződött. Bizony nem nagyon ügyelt arra, hogy kerekded mondatokat írjon. Belső felindulását külső egykedvű nyugalommal leplezte... Irt és írt . . . De az izgalmak keserű pohara még nem telt meg. Kinyílik az ajtó és belép az igazgató, akiért már két csatát vívott és hozza magával vezérigazgatóját is... Fejes rémülten vonja őt távolabb két porkolábjától az ablak felé.
