Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1928-03-15 / 8. szám

1928 március 15

61

Hegyen épített város

Szerintem tehát vitán felül álló, hogy a rádiós istentiszteletek lehetővé tétele igen jelentős cselekedet volt, mellyel annak a többi egyházban már korábban megtörtént térfoglalása után mi tovább nem késlekedhettünk, jóllehet a megvalósítás körül egyházunk szabályait betartva kellett és lehetett volna eljárnunk és a sikert elérnünk. Hogy a rádió nem pótolhatja minden esetben a templomlátogatást, azt érzi és tudja a római katholikus egyház is, mert a tanulóifjúságot a kötelező templomlátogatástól fel nem mentette, hanem az elmaradást az esetben sem fogadja el igazoltnak, ha az illető védekezésében arra hivatkozik, hogy az istentiszteletet otthon rádión hallgatta. Hogy ez igy helyes, bővebben magyarázni szükségtelen.

Marad az ihlet kérdése. Itt is embere válogatja. Bevallom, hogy magam is kétkedtem azon, vájjon rádiókagylóva! fejemen, vagy ezt mellőzhetővé tevő hangszóróval hallgatva az istentiszteletet, a prédikátor szavaival ihlet is száll-e felém. De, úgylátszik, ennek lehetősége is fennáll. Egyházunk felügyelőjétől, Sándy Gyulától értesültem, hogy levelek bizonyítanak emellett. írójuk, azaz írónőjük közli, hogy mielőtt otthonában a rádió- istentisztelet meghallgatására leülne, ünneplő- ruháját ölti magára, mintha akar a templomba készülne és a pap ama szavainak hallatára, »fölkelvén a hívek, meghallgatván a szent igét*, bár otthon ül, kedves hittestvérünk mindazonáltal fölemelkedik ülőhelyéről, akár az Isten házában lenne. Bevallom : megható hatása ez a rádiónak. Kérdéses lehet legfeljebb, vájjon a rádiónak ezen megiIllető hatása idővel, a megszokás révén nem megy-e veszendőbe ? De ha igy is volna, szerintem ez a rádió értékéből mit sem von le, még igehirdetés szempontjából sem. Már azért sem, mert mégsem pótolhatván teljességében azt a hatást, mit hivő emberre az istentisztelet meghallgatása magában a templomban gyakorol, végeredményben a híveket a templom látogatásától sem fogja elvonni és a »rádiósok« is fel fogják keresni Isten házát, hogy 11c otthonukban, hanem az oltár színe előtt hallgassák az Igét.

Mert ha nem így volna, akkor a rádiónak természetes folyománya az lenne, hogy néhány év múlva még jobban elszaporodna és egész Magyarországon egyetlenegy vasárnapi prédikáció elegendő lenne. Végezetül pedig az esketést is, temetést is hangszóróval lehetne pótolni. Az egyházaknak nem kellene lelkipásztor, legfeljebb adminisztrátort tartanának. Mindezzel csak »<?</ absurdum« óhajtottam vezetni azt, hogy hová fejlődhetnék a dolog, ha elfogadnók azok álláspontját, kik a rádiót 100 percentig alkalmasnak tartják arra, hogy nemcsak a szót, hanem magát az iiiletet, tehát az Igét is a hívők szívébe átültesse.

A rádió tehát kétségtelenül nagyhatású segédeszköz a valláshirdetésre, de csak segédeszköz. Ezért szállottam nyomatékosan síkra egyház- megyei közgyűlésünkön ama határozati javaslat ellen, amely a templomunkban a felsőbb hatóság engedélye nélkül felszerelt rádiókészülék eltávolítását és a rádió-istentiszteletek hirtelen megszüntetését kívánta, amíg egyházunk egyetemes közgyűlése a rádió-istentiszteletek tárgyában nem dönt. Meggyőződésem szerint ugyanis e határozati javaslat elfogadása ártott volna szent ügyünknek és hazánknak is egyaránt; viszont a szabályainkat megkerülő úttal, amelyen a kérdés megoldást nyert, nem azonosítottam magam. Köszünetiink illeti egyházunk föföttes hatóságait, hogy ebben a kényes ügyben mellénk állottak, bár a keresztülvitel útja tagadhatatlanul hibás volt. így dicsekvés nélkül állíthatom, hogy abban, hogy a rádióistentiszteletek templomunkban továbbra is megmaradhattak, némi kevés részem volt. Ebből merítem a jogot a hozzászóláshoz és remélem, hogy úgy a rádió-ihlet híveit, mint a rádió-ihlet lehetőségét tagadó híveket sikerült megnyugtatnom.

A rádió megvan, működik s viszi szét a magyar Evangéliumot, a magyar imát ihlettel vagy anélkül hazánk határáig; sőt azokon is túl ősi határainkig.

Visszaforduljunk ?

— Levél a szerkesztőhöz —

Nagy meglepetést hozott számomra b. lapjának legutóbbi száma Sass János isszafordul- iunk?« cinül cikkével.

Az abban megnyilatkozó eszmék a Krisztusi korszellem mai megnyilatkozásához sorozhatok és rám nézve ez azért meglepő, mert ezen eszméket minden vonatkozásaikkal én már régen beállítottam chrystologiámba, amely nem utópisztikus teória, hanem a keresztyén megújhodásnak a meglevőkön alapuló kisejtése. Ez ugyan automat ice sohasem következhet be, hanem csakis tudatos és önfeláldozással folytatott chrystologiá- val, amelynek permanenciájáról az örök reformációban gondoskodni kellene. Tehát ne esküdjünk mindörökké Lutherre, Kálvinra, hanem csak a reformátori eszmekört hódítsuk meg és állandósítsuk Krisztus meghagyása szerint a protestáns egyházakban, t. i. »Ha ketten, hárman összejöttök az én nevemben, én is közöttetek vagyok«.

Csodálatosak tehát Sass János részletei minden konkrét keresztyén világprogram nélkül. Pl. a középkori keresztyén aspirációk és tradíciók fölemlítése a keresztes háborúkkal kapcsolatban. Azt azonban nem említi, hogy a mostani keresztyén nagy világháború eredményeként miért nem oldotta meg a bibliás angol a Szentföld kérdését a kereszténység javára és miért a zsidók javára?

Az egész kereszténység feladata lett volna, hogy az evangélium keletkezése helyét és isteni tanítójának emlékét ott méltó módon megörökítse, egyben oda lokalizálja a kereszténység szívverését, hogy a kereszténység hivatását még a hátralevő két világtáj (Kelet és Dél) irányában is könnyebben betölthesse.

Fölemlíti Sass János a hatalmasok és hatal-