Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-12-09 / 22. szám
Hegyen épített város 166 1928 december 9 Báró Radvánszky Albert egyházunk szeretetmunkájáról Egyetemes közgyűlést megnyitó beszéde november hó 16-án Ki tudná megmondani, hogy korunkat milyen jelzővel illeti majd az utókor? Nagy történelmi távlatból látható és Ítélhető meg csak tisztán, elfogulatlanul a kornak jelleme, hogy az a lényeget híven tükröző jelzővel legyen felruházható és azzal összeforrva éljen tovább emléke későbbi századok, ezredek, generációk lelkében. Annyi azonban bizonyos, hogy korunk a haladás kora. Csodás találmányok, a legmerészebb képzeletet is meglepő teljesítmények ejtik folyton újabb és újabb bámulatba a mai emberiséget. Amennyire vitán felül álló e megállapítás, annyira egyszerű és önmagától adódó a válasz is a kérdésre, vájjon a minden képzeletet felülmúló haladás boldogabbá tette-e az emberiséget. Nincsen, aki e kérdésre jó lelkiismerettel igenlő választ adhatna. Annyi bizonyos, hogy az emberiség műveltebb, öntudatosabb, nagyobb kulturális igényű, de nem jobb, hívőbb, boldogabb. Ne féljünk meglátni és kimondani, hogy a hitetlenség és erkölcstelenség erősen tért foglalt. Nagy tömeg fordul szembe a vallással vagy lett közömbös vele szemben. így van ez és ha mindjárt megtelnek is nagy ünnepeken a templomok és ha van is — Istennek hála — minden gyülekezet körében kisebb-nagyobb csapat, amely vallásos világnézettel vívja az élet harcát. Korunknak hitetlenség és erkölcstelenség felé hajló állapotával függ össze a boldogtalansága. A nyomorral és a felfokozott igényekkel növekvő elégedetlenség a tömegek ajkát az emberiség történelmének századain át hangzó kettős kiáltásra nyitja, amely ma minden más hangot tulharsog : Panem et circenses ! A panem kiáltásra bizony bőséges okot szolgáltat a nagy munkanélküliség és a szűkös kereset. Legyünk tisztában, hogy itt az egyháznak is vannak kötelességei, sőt, hogy éppen az egyház kezébe való a vezetés, mert a kor boldogtalansága, szociális nyomora az erkölcsi és vallási ínséggel is ok és okozati összefüggésben van és az igazi segítés azon keresztül lehetséges. E megállapításnál nagyon közelfekvő a gondolat, hogy ma különösen a lélekmentésről, a misszióról szóljak. Mindamellett a lélekmentés speciális feladatával ezúttal csak oly mértékben foglalkozom, amint azt a szociális kérdés tárgyalása követeli, más esztendőre tartom fenn az alkalmat, hogy a missziót állítsam elnöki megnyitóm középpontjába. Idő- és korszerűnek vélem, hogy az eddigi szokástól eltérően, minden egyéb — s ha mégoly fontos — kérdést kikapcsolva, a szociális munka kérdésével foglalkozzam. Nem gondolnám, hogy akadna ma csak egyetlenegy is körünkben, aki kétségbevonná, hogy a szociális munka, vagy ahogy azt szívesebben nevezem : a szeretetmunka, egyházunkra is kötelező Ma, amikor az élet minden egyessel és minden közösséggel szemben annyi ilyirányu követeléssel lép fél, bizonyos, hogy az egyháznak sem csak a templomfalakon belül vannak kötelességei. Ez épp oly kevéssé vonható kétségbe, mint amennyire bizonyos, hogy az egyház szociális, helyesebben szeretetmunkája az egyház tulajdonképpeni legfőbb feladatát háttérbe nem szoríthatja, vagyis, hogy az egyház, mint az Isten igéjének hirdetője és a szentségek kiszolgáltatója, nem degradálható közjótékonysági intézménnyé. Ez a veszély nálunk nem forog fenn, sőt inkább az ellenkezője fenyeget, hogy tudniillik nem fordítunk megillető figyelmet a kérdésre, vagy anyagi erőnk csekélységének ismeretében megriadunk a nagy feladattól. Ez a jelenség azonban, hála Istennek, szintén csak szórványos, miért is nagy igazságtalanság lenne, ha egyesek tájékozatlanul egyházunk egész szeretetmunkájával szemben e bírálatot alkalmaznák. Nyugodt lélekkel állítom, hogy egyházunk ismeri ezirányu kötelességét és meg is teszi erejéhez mérten a magáét. E megállapításomnak szeretném a kaleidoskopszerü illusztrációját bemutatni, utalva egyben nagy vonásokban a nézetem szerint legsürgősebb teendőkre. Szeretetmunkánk példás intézménye az egyetemes nyugdíjintézet. Szociális téren az egyetemes egyház legelső és legtermészetesebb kötelessége volt ennek az intézménynek uj megszervezése és biztos megalapozása. A megoldást oly módon sikerült keresztülvinnünk, hogy az gazdag áldást igér. Az uj nyugdíjintézet nemcsak pótolja a 111a működő lelkésznemzedék és hozzátartozói számára a régit, de messzebbmenő szociális szempontok érvényesítésével a réginek tökéletesebb kiadása. Csak természetes, hogy a régi nyugdíjintézet anyagi összeomlása következtében fenntartókra és tagokra is, legalább egyelőre, nehéz terhek esnek, de viszont elvitathatatlan, hogy e terhek csökkentése és a lelkésznemzedék és lelkészcsaládok jövőjének biztosítása érdekében az egyetemes egyház, felhasználható jövedelmeinek nagyobb harmadát e célra fordítva olyan áldozatot hoz, amivel szociális érzékének félreismerhetetlen bizonyságát szolgáltatja. Az egyetemes egyháznak másik két nagyjelentőségű szeretetintézménye : a Theologusok Otthona és a Luther-Otthon. Az előbbiért eddigi átmeneti elhelyezkedésében is tetemes összegeket áldozott, uj épülete érdekében pedig más fontos közegyházi feladatokat szinte háttérbe szorítani kényszerült. A Luther-Otthon az erkölcsieken kívül anyagiakban is jóval nagyobb támogatás részese, mint aminőről évi zárszámadásaink és költségvetéseink beszámolnak. Az üllői-uti épület két emeletét a nemes célra számbavehető anyagi ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésre bocsátja, ami jelentős ádozatszámba megy. E téren a legközelebbi tennivaló az igazgató különös rátermettségére tekintettel is a Luther-Otthon további fejlesztése és természetesen a Luther-Otthontól elkülönített, de esetleg szervezeti és gazdasági kap
