Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-11-11 / 20. szám
Hegyen épített város 148 1928 november '11 Veres Pálné és munkatársai Irta és előadta: Bariholyi Edit, a „Veres Pálné leánygimnázium“ VH/a növendéke Miközben a jövő felé sietünk, lázasan a jövőért dolgozunk, előre haladunk, csöndes késő őszi napon megállunk és az emlékezésnek időt szentelünk. Felidézzük azok szellemét, akik már elköltöztek és lelki szemeink előtt elvonulnak a nagy halottak. Valamikor itt éltek, fáradhatatlanul dolgoztak, ez iskolát alapították és immár 60 esztendő óta még sírjukból is a tanulni vágyó magyar leányban a magyar szellemet megnövelik. Első tekintetünk Veres Pálnéra esik, a magyar nőnevelésügy zászlóvivőjére, a hitves és anya örök mintaképére. Jóságot sugárzó szemmel fordul felénk s úgy látjuk őt, amint hiv, serkent, buzdít, hogy tartsunk vele és fejlesszük, magyar honleányok, tudásunk első templomát. Élete tanulságos nekünk. Korán árvaságra jut és magára utalva, önmagát műveli. De mint autodidakta, bármilyen tudást is gyűjt össze fogékony lelkében, nagyképzettségü férje mellett csakhamar észreveszi műveltségének hiányait. Fájóan érzi, hogy még magyarul sem beszél tökéletesen. Már ekkor nagy eszmék kelnek életre lelkében. Tenni kell valamit a nők műveltsége érdekében. Érzi, mennyire szükséges a magyar nőnek a magyar iskola. Elsősorban azonban anyai hivatását tölti be és maga is minél jobban igyekszik tudását gyarapítani. Ott van mindig egyetlen leányának, Szilárdának* tanóráin és különös élvezettel hallgatja Dalmady Győző és Györy Vilmos irodalmi előadásait. Aljúkor leánya Rud- nay Józsefhez férjhez megy, mind nagyabb érdeklődéssel fordul a közügyek felé. A lelkében élő nagy eszméket a család jó barátjának, Madách Imrének akadémiai székfoglaló beszéde lobbantja lángra. — A nők szellemi kiskorúságát hangoztatta. E perctől kezdve életét a magyar nő jövőjének szenteli. Szinte halljuk, ahogy serceg a tolla, amint érveit katonás rendbe sorozza. Válaszol a nagy költőnek. Majd megírja felhívását a magyar nőkhöz, agitál és szavai, mint égő szövétnek, világítanak be a magyar közéletbe, ahol a nő műveltségére olyan kevés gondot fordítottak. Munkája nem eredménytelen; törhetetlen energiájának és az eszme életrevalóságának bizonyítékául 1867- ben elnöklete alatt megalakult az Országos Nő- képző Egyesület és 1868-ban megnyitja magasabb- foku leányiskoláját, oly kiváló tanerőkkel, mint Torkos László, Csiky Kálmán. Az igazgatást Gyulai Pál vállalta. Veres Pálné úttörő volt; kora megértette, mindenütt honfitársai tiszteletével és rajongásával találkozott. Családi életében is feltalálta mindazt az örömet, ami hitves és anya várhat. Igazak a költő szavai: »Amerre lépett, ahol keze munkált, Tövistelen rózsák fakadtak ott«. (Várady.) * Özv. Rudnay Józsefné, később az Orsz. Nőképző elnöke, madiszelnöke; a Budai Luther-Szövetség diszelnöke. Élete vége felé munkájának betetőzéséül megérte az Egyesület negyedszázados jubileumát és szive örömmel s megelégedettséggel telhetett el, látva a nagy haladást. Tevékenysége Erzsébet királyné figyelmét is magára vonta. Az idős elnöknő nagy örömére, a jubileumi évben végigkalauzolhatta a királynőt az intézetben. Ekkor azonban meghűlt, súlyos betegségbe esett, amelyből többé nem is gyógyult fel és 1895-ben áldásos élete véget ért. Halála az egész magyar társadalom gyásza volt.* De élt továbbra is eszméje és szelleme a magyar nők szivében. Gróf Teleki Sándorné sz. Teleki Jozefin grófnő foglalta el a helyét az egyesület élén. Vezette tovább odaadással, szeretettel a magyar nőnevelés ügyét. Át- érezte Veres Pálné eszméjének igazságát. Az első perctől kezdve segítője volt a nagyasszonynak. Telekiné lángoló hazaszeretetét és nemes lelki tulajdonságait kiváló tanára, Gyulai Pál fejlesztette. Fiatalon ment férjhez és Gyömrő község jótevő angyalt nyert benne. A szó legszorosabb értelmében nemes, áldozatkész volt mindenütt, ahol támogatásra szükség merült fel A Vörös- kereszt Egylet ügyeit, a Protestáns Árvaházban az árvákat nagy szeretettel karolja fel, hiszen — fiatalon özvegységre jutva — maga nevelte fel hét gyermekét. Tudta, hogy ez mit jelent. Mindezek mellett lelkes vezetője volt a Nőképző Egyesületnek. Példát mutatott, hogy mire képes az igaz magyar nő. Lelke mindvégig erős maradt, de testi erejét megtörte az 1914 év izgalma s röviddel a háború kitörése után meghalt. A két dicső megalapító példaként áll az utódok előtt és helyükbe nem léptek méltatlanok. Halottak napján fölelevenedik a többi nagy jótevő emléke. Látjuk gimnáziumunk első kurátorát, a nagy tudóst, egyetemi tanárt, Beöthy Zsoltot, a aki olyan odaadással karolta fel iskolánk ügyét, hogy maga is beállt jó példaadásul az iskola tanárai sorába. Igaz tisztelettel és hálával szivünkben emlékezünk meg elhunyt tanárainkról, a művész- lelkű s finom ízlésű Petrányi Gézáról és a magyar irodalom kiváló előadójáról, Tóth Rezsőről. »Nevüket nem márvány őrzi meg, de Nemzedékek hosszú sora., mely Belenyúlva késő évezredekbe, Nékik élő szobrot emel«. (Ábrányi.) És mi most ez intézet növendékei vagyunk, boldog büszkeséggel csatlakozunk az élő szobrokat alkotó nemzedékek sorához és az emlékezés ünnepi percében hitvallást teszünk. Izzó szeretettől áthatott nagynevű alapitónk példáját követjük, szétdarabolt magyar hazánknak mindent megteszünk, amit magyar nőtől megkíván. »Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl, Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön-nő tiszta fémje, Amint időben, térben távozik, Melyhez tekint fel az utód erénye : Óhajt, remél, hisz és imádkozik. * Veres Pálné az első magyar asszony, akinek szobrot emeltek.
