Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-10-11 / 18. szám
Hegyen épített város 134 1928 októberen Raffay Sándor tízéves püspöki jubileuma 1918 őszén lépett Raffay Sándor, budapesti Deák-téri lelkész, a nyugalomba vonult Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök örökébe s igy Budapest megmaradt püspöki székhely továbbra is. A ceglédi születésű, székely származású kiváló férfiú előbb Besztercebányán tanárkodott, majd a pozsonyi teológia professzora volt éveken át — és bizony igen nehéz időben vette át a kerület gondozását. Nehéz munkához szokott egyénisége azonban minden akadályt leküzdött. Az őszirózsás forradalmon, a kommün viharjaiban biztos kézzel irányította át egyházát, megértő szívvel törölte el e hónapok s az ezeket megelőző háborús évek szomorú nyomait. S mikor még mások a nagy csapások hatása alatt kábultan csak élni reméltek, ő alkotni kezdett. Általában alkotó szellem, ki már a háború előtt Amerikában kereste a protestáns egységhez vezető utat; a háború után a Protestáns Világszövetség megteremtésében vezérszerepet vitt, s mindenképpen fenntartotta ez összeköttetést. S ha a külföld hangulata a magyarság iránt kedvezően változott meg, e külföldi összeköttetések nagyban hozzájárultak. Ez Raffay legértékesebb politikai szereplése. De mint igazi magyar ember, a belpolitikában sem tudott semleges maradni, hanem a nemzeti megújhodás egyik legerősebb támogatója volt. A nagy célok mellett a legkisebb ügyek is érdekelték, s ha nemes célokat látott, pártolólag csatlakozott hozzájuk. Kerületében a Luther Szövetség megalapítása legfőbb társadalmi tevékenysége. A szépen indult szövetség ugyan nem fejlődött úgy, mint Raffay és hívei szerették volna, tulajdonképpen a budapesti Luther Szövetségeken kívül, melyek élénk munkát végeznek, alig mozdultak meg a gyülekezetek, bár az országos szövetség szerve kapcsolná össze őket. Azonban a hívek összefogása sikerült, mert olyan élénk egyházi élet fejlődött ki, amilyen azelőtt soha sem volt. 1920-ban még egyházának aggodalmaskodói ellen is átszervezte szívós kitartással aVeres Pálné- leánynevelőintézetet, mely magyar leánynevelésünkben úttörő munkát végzett, s mely- 1927-ben mint leánykollégium indult a fejlődés utján el. Kézbevette az aszódi Petőfi-gimnázium uj épületének építési tervét, megvalósította a szarvasi árvaházat, fellendítette az ottani tanitónőképző- intézetet, legújabban megalapította a budapesti fiugimnázium internátusát; általában mint volt tanár az ifjúság nevelésének kérdései elsősorban érdekelték mindig s az evangéliumi szellem ápolása érdekében minden intézethez internátust kíván csatolni. A megújhodás, a haladás utáni nemes törekvés hatja át lelki atyja révén az egész bányakerületet. Az ereje teljében álló főpásztor megelégedetten nézhet vissza az elmúlt tizév eredményeire, s adja Isten egyházunk érdekében, hogy sok megkezdett vállalkozását az eljövendő évtizedek vigyék megvalósításra. B. D. Krisnamurti beszélgetéseiből*) Franciából: Pap Ferenc. Minden helyesen gondolkozó ember, aki igaz ismeretre törekszik, először maga körül szemlét tart. Minden létező, lelkes és lelketlen egyaránt, csak átmeneti. Semmi sem állandó, semmi sem örökkévaló. Van születés és halál; van rohanás, küzdelem, van múló öröm és múló fájdalom ; van égető szükség, ki nem elégített és meg nem szüntethető vágy; van végtelen üresség. Mint az elhagyatott völgy gyenge virága, úgy hervad el a rokonérzelem és a szeretet minden virága ; örülünk a bölcsőnél, sírunk a koporsónál. A dicsőség napja olyan, mint a futó felhő. Minden lény és minden dolog elpusztul, meghal; minden sírba és porba hanyatlik. Bárhova tekintsünk, mindenütt ott látjuk e zűrzavart, e végtelen nyugtalanságot, örökké kielégíthetetlen valamit. És a gondolkozó, aki a dolgok lényegét keresi, önkénytelenül is eljut a kérdéshez, vájjon érdemes-e foglalkozni a lét kérdéseivel, ha itt semmi sem tartós, semmi sem állandó. Talán nem volna olyan menedékhely, ahol vágyainktól mentesek lehetünk, a vágyaktól, amelyek sohasem teljesülhetnek? Talán nincsen olyan hely, ahol a lélek csendben, nyugalomban és békességben lehet. Talán nincs örökkévalóság, ahol semmi sem változik, semmi sem hal meg, semmi sem enyészik el? A bölcs elgondolkodik, maga körül tekint és kérdi : »Hát semmi sincs, ami tartós, ami örökkévaló?« Aki még nem találta meg az örökkévalóságot, nem felelhet a kérdésre és aki megtalálta, csak bizonytalan feleletet adhat, mert mindenki fejlődési foka, helyesebben értelmi és érzelmi kiforrottsága szerint juthat el oda. Mindnyájunknak lehet azonban ugyanaz a látomásunk, mindnyájan szemlélhetjük ugyanazt a szépséget, bár ajkainkon az azt leiró szavak különböző jelenté- süek. A bölcs, az idősebb — nem feltétlenül fizikai tekintetben, hanem tapasztalat, keserűség, próba, öröm és elragadtatás terén korosabb — ha csak egyszer is élvezte e látomást, elmondhatja : »Van örökkévalóság, az kétségtelen.« De hát mi ez a látomás? Az igazságmeglátás. Az igazság örökkévaló, nincs kezdete, sem vége, változhatatlan és halhatatlan. És ha azt kérded tőlem : »Hol székel az igazság? Hol találhatom meg?« Azt felelem : »Nem találhatod másutt, csak Boldogországban.« Ha oda vágyakozol, értelmed és szived minden eleven erejét feszítsd meg, hogy felkeresd, *) Vap vakbuzgó, aki a fiatal hindu bölcset a keresz- tyénség ellenségének tünteti fel. E türelmetlen álláspont sehogysem fér össze a keresztyénséggel. Krisnamurti, mint erkölcstanitó, teljesen evangéliumszerü elveket hirdet, s ezért tanításai nem jelentenek veszedelmet a keresztyén vallásosságra. Krisztus igaz követői azonban vallásos érzületben még ezt a csodás bölcseségü és ma igen divatos erkölcstanitót is messze felülmúlják. (A fordító.)
