Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-09-30 / 17. szám
1928 szeptember 30 125 Hegyen épített város A keresztyénség mai helyzete Dr. Szelényi Ödön vázlata A keresztyénség ma oly gazdag tartalmú fogalom, hogy mai helyzetének minden irányú, kimeritőjismertetése, mai kultúránk egyes ágaira gyakorolt hatásának kimutatása óriási, sőt lehetetlen feladatot jelent. Keresztyénségen ugyanis legalább háromfélét érthetünk : a keresztyén egyházakat, azután a keresztyén világnézetet, végül a keresztyén jézusi vallásosságot, tehát specifikus szubjektív tudatállapotot, lelki hatást, mely nem mindenben azonos az egyháziassággal. E rövid cikkben természetesen nem szólhatok az egész keresztyénségről, hanem csak a protestantizmusról még pedig különös figyelemmel a magyar ev. egyház állapotaira. Ha a protestantizmus jelen helyzetét tekintjük, általában azt mondhatjuk, hogy azegyházias- ság a világháború befejezése óta nagyban emelkedett. A világháború, a forradalom és a kommunizmus rettentő konvulziói után százan meg ezren szinte görcsösen, öndudatlanul fogóztak a tekintélyt és szilárdságot képviselő egyházba. A templomok megtelnek, még pedig nemcsak a nagy ünnepeken. Az Ur asztala az Úrvacsorán megnépesedett. Az emberek szívesen vesznek részt vallásos estéken és gyűléseken, ahol a keresztyén, a protestáns öntudat szóhoz juthat. Az egyházi ügyek iránt az érdeklődés és áldozatkészség is szemlátomást fokozódott és sokszor impozáns méreteket ölt. Az u. n. hochkirchliche Bewegung- nak is, mely a kultusz és alkotmány korszerű reformálásával akarja az ev. egyház életét uj mederbe terelni, figyelemre méltó nyomait találjuk. Emiatt ma sokszor a vallásos élet megújhodásáról beszélnek, csakhogy a megújhodás belső valami és attól még tulajdonképpen messze vagyunk ... A keresztyénség, mint tudjuk, idealisztikus és teisztikus világnézet. Már most kétségtelen, hogy legújabban a naturalisztikus, pozitív irányok ellen mind az egyetemes tudomány (filozófiai), mind pedig a szinguláris tudományok terén az ideális áramlatok erősen megnövekedtek. A filozófia terén a naturalizmus jelentősége szinte elenyésző csekély. A háború előtt oly hangos monizmus elcsendesült, vele szemben dominál a kritikai idealizmus, a kritikai realizmus, az értékfilozófia, a noologizmus, intuicionizmus és a fenomenologia, megannyi idealisztikus irány. Különösen ez utóbbi jelentős a mi szempontunkból, mert helyet enged a vallás világának. Az első, a kritikai realizmus, az ismeretelméletben csak a megismerés kritikáját látja és ezért nemcsak megenged, de követel is metafizikát, még pedig idealisztikus irányban (Kulpe, Volkelt, Messer). Az értékfilozófia (Windelbemel Rickert) kimutatja, hogy az ember a logikai gondolkodásban, az erkölcsi akarásban és esztétikai érzelemben oly törvényeket követ, amelyek az emberi természeten túl lévő külön világban gyökereznek, melyről azt tartják, hogy nem létezik, hanem érvényes. Azonban már Miinsterberg eljutott az értékek metafizikájához és a többiek szinte kényszerűséggel odafelé haladnak. Még rajtuk is túltesz Eucken noologizmusa, akiről elmondható, hogy vérbeli metafizikus és aki mind közelebb jutván a keresztyénséghez, élte végén valósággal »vallási prédikátorrá« lett. Lelkesedéssel hirdeti, hogy egész kultúránk és sokat magasztalt egyéniségünk értéktelen, ha nem halad rajta keresztül az abszolút szellemi élet, mely az egyeseket örök értékkel tölti meg. Csak futólag utalunk Bergson intuicionizmusára, mely mintegy közvetített a monizmus és teizmus ktizt, de amelynek a vallásra való jelentőségét sokszor túlozták. Végül a legdivatosabb irány a fenomenologia, vagyis *a tiszta tudat tiszta élményeinek lényegtana«. (Husserl). Szemében az egész természtes lét elveszti a jelentőségét és ezért keresve keresi a belső »szellemi lényeget«, a dolgok »ideális valóságát«. Igaz, hogy Husserl szerint a lényegek és lényegviszonyok nem valóságok, hanem érvények, de a metafizikai lépés itt sem maradhat el, (Scheler már is keresi) mert félreismerhetetlen, hogy Husserl- tói Bolzánnon keresztül látható szálak vezetnek a középkori realizmushoz. A keresztyénség és az egyes tudományok viszonyára áttérve leszögezhetjük az örvendetes változást. Az egyedül üdvözítő természettudományos gondolkozás ideje és vele az a felfogás, hogy csak egyféle tudomány van, nevezetesen természettudomány, elmúltnak tekinthető. A nemrég még uralkodó materializmus (pozitivizmus) ellen a visszahatás az egész vonalon észlelhető. A történettudomány nem nyomoz már kizárólag tényeket és azok változhatatlan természeti törvényeit, hanem mindinkább szellemtörténetté alakul át, mely a történelemben a szellem érvényesülését keresi és a szellemi mozgalmak, szellemi alkotások összefüggését, jelenségét vizsgálja. A pszihológia, mely majmolván a természettudományt, még nem oly régen a lelki tények elemzésében és meghatározásában kereste hivatását és »lélektelen lélektannak« szerette magát neveztetni, 111a újra felfedezte a lelket és azt többé nem egyszerű elemekből akarja felépíteni, hanem ép ellenkezőleg, az egészből akarja megérteni az egyes lelki jelenségeket, vagyis az atomizáló felfogással szemben mindinkább diadalmaskodik a teleológiai vagy organikus felfogás. A teológiában, melyben a nyers racionalista módszerek szintén nagy kárt okoztak, ismét az irracionalizmus jelentkezik, mely a vallás misztikus, exstatikus tényezőjét is meg tudja érteni és mind tudatosabb az a törekvés, hogy a teológia sajátos tárgyának megfelelő módszer és ismeret- elmélet kiépíttessék. Sőt nem egy jel arra is mutat, hogy a természettudomány is szerényebb és türelmesebb lett. így pl. a vitaiizmus, melyet néhány évtized előtt letárgyaltnak tekintettek, uj életre ébredt. Ismeretes továbbá, hogy Einstein relativitási elmélete mennyire megingatta a leg- exaktabbaknak hitt természettörvényekben és
