Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-06-29 / 15. szám
Hegyen épített város 110 1928 junius 29 nyelvű Biblia emlőjén táplálkozott azóta minden nagy magyar. Bocskay, Bethlen, Rákócziak, Bessenyei és társai, felsőbüki Nagy Pál, Kossuth, Petőfi, Arany, Jókai, Tisza István, Gyóni Géza, Ady, Móriczok, Szabó Dezső. Mindenik egy-egy újjászületést jelentett a maga idejében. Csak egy korszakot támasztok alá számokkal is. 1838-ban a Brit és külföldi Bibliatársulat áldott emlékű Wimmer felsőlövői ev. pap hívására újból Magyarországra jön. Ahonnan 1817-ben a pápai átok miatt kénytelenül távozott, mert Ferenc császár ezt mondotta a nála tisztelgő közös protestáns küldöttségnek (gróf Teleki József vezette): A Biblia erős olvasása veszedelmes az államra«. Az 1838-ban működni kezdő Bibliatársulat 1849-ig 120.000 drb Bibliát adott el és még 51.000 drbot kisértek ki Berlinbe vezető utón az osztrák rendőrök 1851-ben az országhatárig, mint angol állami tulajdont, mert már azt nem merték régi recept szerint elégetni. A Petőfi és Kossuth korszaka bibliás is volt. S ma újból fogy a Biblia. 1924—1927. években 172.000 Biblia kelt el. 1927-ben egyedül 65.000 drb magyar nyelvű Bibliát adtunk el. Kiknek és kik adták el, ez uj megbeszélés, tanulmány tárgya legyen. De tény, hogy kezdünk hinni, kezdünk Bibliát olvasni, Mózes hitü és nem Mózes hitű pogányok egyaránt vásárolják, tanulmányozzák, vitatkoznak felette, s nagyon sok imádkozás is száll fel az egek Urához érette. A magyar nép nemcsak politikailag, gazdaságilag, hanem ideálválasztás terén is újjászülető korát éli, mutatja a Biblia terjedése. Videant consules ! Kőröspataki Kiss Károly, bibliaárusitó pap. Orgonaépitési munka. Dévény Jenő orgona- művész, aki ünnepélyes alkalomkor többször játszott budavári templomunk orgonáján, mozgalmat indított, hogy a templom kiszolgált orgonájának helyébe a mai kor igényeinek megfelelő hangszer jusson, amely az istentisztelet hangulatának nem megrontója, hanem felépítője lesz. Hívására az egyházközség felügyelősége, gondnoka, Reif Pál, a Budai Luther Szövetség énekkarának elnöke, Mikus-Csák István, az énekkar karmestere, Wichmann Ede ny. igazgató, volt karnagy és Weil Endre, iskolánk tanítója, aki az istentiszteleteken az orgonán rendesen játszik, továbbá lapunk szerkesztőségének kiküldötte előkészítő bizottságot alakítanak, hogy az orgonaépités minél előbb megvalósítható legyen. Egyházközségünk tagjainak anyagi megterhelése nélkül a cél el nem érhető, de az egyházközség számíthat arra, hogy tehetősebb tagjai nagyobb hozzájárulásukkal megkönnyítik a munkát és minden egyháztagot adakozásra buzdítanak. A nyár az előmunkálatokkal telik el, de a kezdeményezők remélik, hogy ősszel, amikor a bizottság megalakul, már a kérdés minden részleteiben kidolgozva vehető tárgyalás alá. EGYP1ÁS KÖZÖTT Rovaivezeiő: Borbély Ilonka Mikor a legutolsó szerkesztőbizottsági ülésen megjelentem, a szerkesztő azzal fogadott, hogy levelet kapott rólam. Csodálkozva néztem rá. Rólam? Kitől és mit? De nem válaszolt. A »Hegyen Épített Város« utolsó számában kaptam meg a feleletet, sőt mi több, a választ is. Azonban úgy érzem, kedves Ismeretlen Ismerősöm, én sem maradhatok magának adósa. Megköszönöm tehát ehelyütt kedves érdeklődését s meleg szavait. Az elismerésből (igaza van a szerk. urnák) érdemetlenül sokat juttatott nekem, de a megértése végtelenül jól esett. Valóban az a szándékom, amit kiérzett a sorokból. A véletlen játéka, hogy nem sokkal előbb szintén hallottam katho- likusoktól, hogy ők is olvassák a »Hegyen Épített Város«-t. Örülök, hogy olyasmit találnak benne, ami nem bántó és ami megnyeri tetszésüket. Sajnos, én a kath. lapokról nem mondhatom el ugyanezt. No de mindenki olyan eszközökkel dolgozik, amilyent a legjobbnak tart. Kedves Ismeretlen Ismerősöm a maga leveléből azt látom, hogy én nem a legrosszabbat választottam. Most azonban a szerkesztő ur válaszára is reflektálok. Ha ő nem előzött volna meg engem, én is megírtam volna, hogy nem csupa öreg bácsi van ám a szerkesztőségben, mert én már megtanultam, hogy a férfiak hiúsága is könnyen sebezhető. Azt ellenben már elhallgattam volna, hogy a fiatalok miről ismerhetők fél, Istenem, már az ember csak ilyen. Azonban a szerkesztő ur válaszába egy kis hiba is csúszott, majdnem olyan, mint a felkiáltó vagy más fölös Írásjel. (Én ugyanis szintén szeretem a felkiáltójelet, ha szükség van reá, magyar embernél pedig ez elég gyakran előfordul ; mi nem vagyunk hidegvérű angolok !) Azt írja ugyanis, hogy engem csalódás ért, mert vártam a vitairatokat s azok elmaradtak. Hát itt a tévedés, mert azok a cikkek, amelyeket eddig e lapba irtani, az én apró megfigyeléseim voltak, ezeken pedig — kivéve egyet — nem is lehetett volna vitatkozni. (Szerk.) Kedves Gréte, azt se higyje el a szerkesztő urnák, hogy azt gondoltam, hogy nem is olvassák már a rovatomat. Egy pillanatig sem gondoltam, mert nagyon sokszor meggyőzött az ellenkezőjéről sok ismerősöm, aki közvetve és közvetlenül eljuttatta hozzám buzdító szavait. Eddig azonban — kenyeret is keresek — nem tehettem kívánságuknak eleget, most pedig, mikor rövid idő múlva kezdetét veszi a nyaralás, az idő nem alkalmas rá. De ha ősszel újból megindul a lap, kedves Gréte, ígérem, nem várakoztatom.
