Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-11-20 / 39. szám
Hegyen épitett város 254 oldal 1927. november 20. Mig a déli tartományok, ahol a frankok, szászok laktak, megmaradtak katholikusoknak, az ország északi része, ahol a germán faj tiszta, protestáns lett. A faji különbség még ma is jól érezhető a nép jellemében, szokásaiban s a dialektusban is. Az északi tartományok éghajlata hidegebb, élesebb, mint a délieké, tehát a megélhetés nehezebb, fáradságosabb, ennélfogva az itt élő emberek nehezebben értik meg a déli népek rajongását a ragyogó külsőségekért. Ők alárendelik a külső kultuszt a belsőnek, az üdvöt a lélek megtérésébe helyezik, alávetették az egyház hivatalos tekintélyét az egyén személyes meggyőződésének. A lényeg ez uralma mellett a forma mellékessé vált, valamint a kultusz, a cselekedetek gyakorlata, a rítus is. Németalföld egyik északi tartományának, Frieslandnak egészen kicsiny, csendes falujában töltöttem néhány hónapot a szigorúan vallásos, öntudatos, bámulatosan kevés igényű és egyszerű lelkületű fries nép között. Ebből a kis faluból kaptam nemrég egy képeslapot. Viharos tengeren hánykolódik egy vitorláshajó, a parton a biblia, mellette iránytű, lámpa és egy bot, alatta e sorok: Szavad az iránytűm, Mely utam irányítja, Szavad égő lámpám, Mely utam világítja, Szavad nékem a bot, Melyre támaszkodva Bizton haladhatok. Ezek az egyszerű szavak kifejezik a holland nép vallásosságát, egyszersmind utalnak küzdelmeire a tengeren s a tengerrel. A folytonos, kitartó és ezért eredményes küzdelmet fejezi ki az áradattól leginkább ostromolt Zeeland-tartomány címerének jelszava is: Luctor et emergo — küzködöm és felül maradok. A tenger pusztításai ellen a szárazföldet részint a természet védi dünákkal, homokdombokkal, részint az ember, kitartó munkával épitett erős védgátakkal. A tenger közelében természetesen kifejlődött a halász- és hajósélet is, amely nagy küzdelmekkel és bizonytalansággal jár. A tengerre induló hajós sohasem tudja, nem utoljára vett-e búcsút övéitől? Az otthon maradt család magános, hosszú estéken előveszi a bibliát s az üdvösség forrásából: „Uit fonteinen des heils“ merit a hosszú, bizonytalan váráshoz, reménységhez lelki erőt. Minden házban van biblia, mert az uj házaspárok esküvőjük alkalmával az egyháztól kapják azt. Többször láttam, midőn a templomban a pap ünnepélyes beszéd kíséretében adta át nekik utravalóul az életre a bibliát. És az élet szavai az év minden napjára: „Woorden des levens voor iederen daag des jaars“ — ott vannak a naptárjuk lapjain is. Esténként elolvassák azokat. A legkisebb falusi házban is van harmó- nium s öregek, ifjak, gyermekek le-leülnek -• mellé s az egész család buzgón énekli a zsoltá-^ rókát. (Folytatjuk.) _ Luther kettős arcképe. Irta: Marencsin Zoltán. (Folytatás.) Amikor Wittenbergben tételeit szegzi s a pápai bullát elégeti, amikor Wormsban elementáris erővel dacol; amikor legnagyobb ellenségeiért is naponként buzgón imádkozik; amikor a vallás zenei tartalmát melodikus lelkében mindenütt védi; amikor „egyetlen szükölködőt sem utasi el, aki hozzá fordul, még ha azért gyűrűi, kelhe és egyéb drágaságai is zálogba vagy eladásra kerülnek“ mindenütt a személyes igazság megy küzdelembe, hogy győzedelmeskedjék a világ felett. Nem véletlen, hogy Luther épp a hétköznapon és családja szűk körében a legvonzóbb: aprólékos munkáiban, ernyedetlen szorgalmában, a barátaival való érintkezésben és ellenségei méltánylásában. Ez a belső Luther-kép a mi eszményünk úgy nagy, mint kis eseményeivel, összes vonatkozásaival, mert fényét, világosságát önmagából meríti s nem adják azt kívülről személyének s jelentőségének interpretáló vagy félremagyarázott Írásai. Csak ha igy különválasztjuk a múlt Lutherét a jelen Lutherétől s lecsiszoljuk róla a patinát, amit saját kora s utódai poroztak reá, csak akkor mondhatjuk neki: „Gyere velem, taníts engem, adj szellemet, oktatást, vigyázz reám, add hegymozgató hitedet, erősíts engem, mert én béna vagyok, szellemben elgyötört, hideg és tehetetlen ...“ Eddig úgy volt, hogy a múltak Lutherével beszélgettünk s a jelennek Lutherét hántoltuk s ez volt minden gyengeségünk, sok veszteségünk, letörésünk okozója. Még a jámbor szektákra is panaszkodtunk, akik ép a mi soraink között aratnak a legjobban. De éppen ez a mi gyengeségünk kiáltó bizonysága. Mert a szekták csupán egyetlen leheletnyi fuvalom az óriás tölggyel szemben. Ha a tölgy még erre is megreccsen, ágait s leveleit hullatja, akkor belül van a hiba: szú eszi, vagy elvénült már. A négyszázéves Luther-kép örökös elősze- degetése elöregiti valóban magát az ev. vallást is. Egymáshoz vénülnek és az emberi gondviselés lesz olyan kegyelmes és tesz róla, egymást karolva dőljenek örök sírjokba . . . Hisz oly igen szerették egymást! . . . Ha mi a jövőben meggyőzők, autentikusak és diadalmasak akarunk lenni, akkor áhítattal belülről és ne mellveregetéssel kívülről szemléljük Luthert. Nem láthatjuk benne a történelem e véletlen produktumát, aki esetleg el is maradhatott volna, ha netalán Eislebenben nem él a bányászcsalád, amelynek házasságából a kis Márton származott. A reformáció Isten müve. Be kell őt végre állítanunk az isteni gondviselés programjába. Magasabb világok törvényszerűségével jött el, hogy a sötétségbe ju-
