Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-10-16 / 33-34. szám
1927. október 16. 223. old«! Hegyen Épített várói Csak tested nyugszik «a földben, Te magad élsz ott feni és lent Egy ország népe vesz körül S emlékednek áldva örül, Már minden arcon könnycsepp ül. Maradj velünk s lelked fénye Ragyogjon e sötét éjbe! Vezess, hogy újra virradjon Szegény hazánk boldoguljon Nagy és dicső legyen a hon! Ki kell itt fejeznem hálás szívvel köszöne- tcmet annak, aki e meglepetést kegyeletes gyermeki szivem boldogságára előkészítette s aki nekem a mai nap örömét is meghozta Távozása után lelkemben csak ugv zsong- tak-bongtak. rajzoltak a gondolatok, az emlékek, melyek fölemlitése elmaradt. Haviar temetésének hatásáról beszélve, elvezetet! (iyöry Vilmos emlékéhez, akinek egyik imáját melyet nem ismertem, épen ma kaptam: A vallás égi balzsam, Boldog, ki bírja azt! F.z ad erőt, nyugalmat. Bölcsességet, vigaszt. Nincs — e múló világban Olyan nagy szenvedés, Melyre e balzsam által Ne jönne enyhülés. A rémes éjszakától A gyermek úgy remeg! Nem merne csak egy lépési Egyedül lenni meg; He ha atyja keblére Hajthatja kis lejéi: Körözze ám homály öt Az éj lehet sötét. Setét éjhez hasonló Az élet gyakran itt, Mi ment, mi ad erőt, Mi biztat, mi bátorít? Haitsd mennyei Atyádnak Kehiére fejedet. Az éj falán sötét, de Félelmes nem lehet. Beszéltünk Kossiilhnál lett láheahísáröl, aki éles s falán jóslónak nevezhető látásával az ifin thcologus leikébe és jövőjébe pillantott és ezért áldozott szívesen annyi időt arra. hogy beleplántálhassa az ifjú szivébe — me- Ivel közvcl lens églével magához emeli — az ő naífvságának benyomását, e1 múlhatatlanul egv egész bosszú életre. Lehel, ha Herezeg Fér en cet a hazafias érzés hasonlóké »neu elvezette volna Albaraceourim, akkor Kossuth alakját a >Hid drámáiéban talán más képpéii fest el le volna meg. Kár, hogy ez moo nem töri ént. Ciorgevről is volt szó. Ellene elfogultnak mondható véleménvem még eddig soha nem érzett módon ingott meg. Ebéd köxt>en nroudhrm, hogy majd megmutatom Petőfinek azon versét, melyet a napokban (iosztoityf Klára, férjem nővérének leánya küldött nekem Ausztriából, hogy annak "értékesítésével egy szegény özvegynek a nyomorán enyhít hessen. Szó volt közöttünk arról is, hogy édesanyáin kitűzött iránya a nőnevelés terén később változásokat szenvedett. A gyinnasiumi időszak oly erővel lépett Tel, hogy hatása alatt a nőnevelés, a nőnek tulajdonképpeni rendeltetésétől erősen kezdeti eltérni. Néhány évvel gymnasiumunk felállítása után, midőn kilátásban volt, hogy a székesfőváros a Nőképző egyesületei segélyezni fogja, egyik városatya így fenyegetőd- zölt: Nem szabad megszavazni a gymnasi- iimnak!' S azután rövidesen a főváros, a vidéki városok, sőt még a zárdák is leány- gymnasiumokat állítottak fel. Ez a gymnasium felé törekvő lázas igyekezet valóságos veszedelme a nőnevelésnek. Hal év «előtt a Níjp képzönek iuternátiisát átadta Egyesületünk a Pesti Ev. Egyház kezelésébe, Baffay püspök ur nagy lelkesedéssel és azzal a célkitűzéssel vette át, bog}' abban a megalapító szellemében az általa kívánt irányban fogja vezetni a magasabb nőnevelést. Nyári este egyedül. Lelkem, most beszélgessünk csendben Senki sincs most itt a közelben... A hold ezüstje rám szitál Mint egy nagy Óceán Bingat ölén sok csillagot... De jó, hogy egyedül vagyok. Levelem most az arcomat, A testemet, a sorsomat. Most minden terhel levetek Igen, most lélek lehelek. Lehetek lélek Gondolat. Ki nézi most az arcomat? Ki látja most, hogy mit mutat Rajtam a földi hangulat? Most nem vagyok, csak lelki hang Mint alkonyaikor a harang. Most nem vagyok, csak szent zene A csöndbe olvadok licle... Az ég mini egy nagy Óceán Ringni ölén sok csillagot Tán én is — én fs az vagyok? Most minden, minden elszakad A szeretet, a kapcsolat A föld, emberek, mindenem... Csak tied vnlgyok — Istenem! Befejezni e kedves napol Vadnav eme szavaival kívánom: »Az emlékezet azért áldás a szívnek, ho«v az ily szép napok emlékét hiven megőrizi Váoliartván, 192f>. május 28. A mi kedves Győrynk neveiumja és Mikszáth halálának lő-ik évfordulója.
