Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-06-05 / 22-23. szám
Hegyen épített város 160. oldal 1927. junius 5 szén gazdája számára 1 évién megkötve egész munkaereje, a váltságdíj megszerzésiére nem is gondolhatott. A túlfeszített húr azonban mégis elszakadt. ügy napon félig meztelen férfialak rohant menekülve végig a vásáron. A fór umot elérve ott összerogyott s félig önkívületben a nép oltalmát kiérte gazdájával szemben. Irtózatos sebhelyek borították' egész testét, melyen vérző repedéseket vágott a háromágú flagellum. Az elszörnyedés és a részvét moraja hangzott föl a tömeg ajkán, mikor a már- már kiszenvedett sebesültben fölismerték Veturiust a consul fiát, gyermekei szeroteté- nek áldozatát, a gyáva Plotius rabszolgáját. Es mert a nép — ha félre nem vezetik — mindig! jó és szánakozó, a saját ügyének tekintette az embertársán esett sérelmet, s boszuért kiáltott. Mig néhányan ápolásukba vették az önkény áldozatát, vízzel mosogatták sápadt halántékait, szörnyű sebeit balzsammal enyhítették, addig1 a többiek folyton növekvő csapatba verődve, fölvonultató a senatus elé, hogy Plontius szigorú megbüntetését, Veturius szabadonbocsátását és az uzsorások ellen hozott törvény visszaállítását követeljék. • • ■ 1 ■ i Mikor pedig a tanács nem akart engedni a nép Mvánságának, a fölháborodás nyílt lázadássá fejlődött. Mint az előző időkben ez már két esetben is megtörtént, Róma polgári lakossága kivonult rá Tiberis jobb part- ján fekvő Janimi us halmára, hogy ott a tömeg hatalmával szerezzen érvényt akaratának. Csak mikor védencének sorsát biztosítva, s bántalmazóját bűnhődni látta, akkor volt hajlandó Jublicius liidján visszatérni a nép, mint partjai közé a fölhabzó tenger ár. Az örök ut . . . Hömpölygő, sűrű emberáradás az életű torn — Jó széles ut, keményretaposott Sok nemzedéknek sarkos lábnyomától. Nagy mélyen nekidőlve görnyedéznek rajta Miként hajót partról kötéllel ha húznak: Minden vonalnyi helynek, jaj az ára — Vagy őrült dühbefuló káromlás! Hej... gyöngyélete az lerősnek Öklével száz gyengét levág — És életdiadal harsog belőle tombolón! Ki török vaserővel a tömegből... Nem kell nekem más kínján vériöröm, Lihegve állok meg laz útnak szélén: Előttem zug az áradás rikoltva bőgve És nézek célt — hali... körbe, körbe mégy [az ut! Moór Győző. Szeretetadományok. Ott kezdem, hogy akkoriban a katonai reáliskolák nálunk tettek éretségit. Hát persze, csodamódon imponált a polgári rendű osztálytársaknak, amikor a vizsgár a kijelölt hadapródcsapat kemény lépésekkel haladt az ősi budai utcában a fő reál felé. Harsányan szólt a vezényszó, vigyázz, szakasz állj, jobbra nézz stb., még a rendesnél is pattogóbbra fogták a kiejtést és a csapatot is fűtötte a nemes virtus. Kifeszitett mellel, fölvetett fejjel, marcona ábrázattal pillanatok alatt hajtotta végre a fiatal pajtárs-parancsnok rendelkezéseit. Szinte dobolt mindegyiknek ia szive, látszott, meg akarják mutatni a cibjlnek, mily gyöngyélete van a vitéz katonának! Egy domború mellkasa, keskeny- csipőjü atlétaalak volt aznap a vezénylő. Világos szőke, intelligens ábrázata fiú. Na, meglátjuk a szellemiek terén is igy megy-e majd.? Határozottan felkeltette az érdeklődésemet ez a fiatal katona, sokat néztem ki belőle, elszántságot, okosságot, veszély- kedvelést. Így elemeztem első benyomásaimat róla, mondhatom szakértelemmel, hiszen csaknem öt éven át voltam a harctéren, azelőtt meg végigcsináltam a békebeli katonáskodást, az önkéntességet a tiroli császár- vadászoknál, a kötelező hadgyakorlatokat. Nohát jó csatázó! néztem ki belőle, Hej, haj, milyen nagy szó az: jó csatázó! Agyutüzben, robbanó aknák között, meredek hegyen fölfelé megrohamozni a beásott, láthatatlan ellenséget! Nem túlzók, de ez az emberi teljesítmények teteje! És mindezt önzetlenül... altruistitóusan ... Nyílt szemmel be a pokolba... Végigcsináltam én is, tudom mi az! Azért is mindig! nagy jóindulattal nézem a katonáikat. Tudom mielőtt állnak komoly esetben., Szóval jó katonát sejtettem abban a hatalmas hirtelen szőke apródban. Az érettségi elnök megnyitja a vizsgát. Sorra megy a feleltetés. Nincs fennakadás. Megütik a mértéket. Most áll elő a vezénylő had apród, feladom a kérdéseket magyar irodalomból, jól •megy. A németben is megállta a helyét. No vitéz, most.jön még egy kérdés, az édes- áityja, a püspök ur, koromfekete hajú és magának ugyancsak szőke a feje! Kedélyes mosollyal mondja, hogly az anyuskája szőke és ő az anyuska kedvence! Derültség. Szóval anvuskáé volt a döntő szó ebben a kérdésben. De még másutt is! A parókián volt Valami dolgom. A lépcsfőkön a második emeletig, hemzseg a sok ember. Szeretetado- mányt osztanak. A folyosóra az áhitatos csendbe nagyjóságu szavak zsongtak bele, mint a templomban a szürkületi orgiona szó:
