Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-03-06 / 10. szám
—7--— Hegyen épített város 66. oldal 1927. március Az emlékezetes alma. — Gyere Évike, mesélek neked valamit a piros almáról! Évi ke örömmel telepedett le mellém, Még egészen kicsike leány voltam én akkor, iskolába sem jártam és csak játszottam egész nap. Bözsi és Krisztina volt rendesen az én két jó pajtásom. Bözsi gazdag özvegyasszony lánykája, anyjának dédelgetett kedvence, szőkehaj u, kékszemü szép kis leány volt. Ha a mamája szépen felöllöz- tette, ugy járkált az utcán, mint a páva. Krisztina pedig fekete kócos hajával, napsütötte barna arcával cigánylánynak látszott. Szegényes ruhában is járt mindig, mert bizony nem tellett nekik. Nem is ért rá az ő anyja, a bognárnéni, hogy nagyon sokat törődjön vele. Még vagy öt kis gyerekre kellett dolgoznia. Krisztina volt köztük a legnagyobb, ő a télen már iskolába is járt és sokat tudott otthon segíteni. Az egyik szép, meleg nyári napon nagymamám örömhírt hozott. — Gyerekek délután kimegyünk a nagy gyümölcsös kertbe, mert érik már a finom őszibarack. — 'Ugy-e nagymamám, kocsin megyünk és sok-sok gyümölcsöt hozunk haza. — Ujjongtam én és alig tudtam kivárni az elindulást. Oh. hogy szerettem e kirándulásokat! Nagyszerűen heverészliettünk a fűben. Az uzsonna is mindig nagyon jól esett a szabad levegőn. No és a kocsikázás, az sem volt utolsó mulatság. Abban az évben nem termett sok gyümölcs, de azért vittünk haza egy-két kosárral. Másnap éppen barackot ettem, amikor eljött hozzám a két barátnőm Bözsinek adtam egyet a barackból, de Krisztinának nem. Csak ugy félvállról szóltam oda: — Neked nem adok. mert te csúnya vagy! Szegény kislány némán állt előttem. Nem sirt, nem mutatta, hogy szavaimmal fájdalmat okoztam neki. De haragot se mutatott. MinJJia már hozzá szokott volna, hogy neki nem lehet mindabban része, amiben a gazdagoknak. vagy a szépeknek. Csodálkozva tekintetett rám, azután Bözsire nézett, de ő sem volt olyan jószivü, hogy megfelezte volna vele az ő barackját. De mi történt pár nap múlva? Hallgass csak ide Évikém! Bözsivel átmentünk a bog- nárékhoz. Krisztina az udvaron ült és óriási, gyönyörű piros almát evett. Sohasem láttam még ilyen szép almát. Ugy kívántam, hogy a szememmel már ettem is, de szé- gyeltem kérni. A megcsufolt Krisztina, amint meglátott, hozzánk szaladt és odanyujtotta nekem a fél almát: — Felezzétek el Böskével, többet nem adhatok, mert nincs több. Krisztina szemében jószivüség és kedvesség látszott és ez bizoiry nagyon széppé tette őt. Azóta tudom, hogy aki jó, az sohasem lehet csúnya. Szégyenkezve vettem el az almát, de az egészet Bözsinek adtam, nem tudtam enni belőle. A sirás fojtogattn a torkomat és mintha kergettek volna, hazaszaladtam. Otthon zokogva borultam a nagymama nyakába. — Ejnye, mi történt kislányom, meg- ijedtóí a bikától, vagy cigányokat láttál, hiszen te nem szoktál sírni. — Faggatott kedvesen a jó nagyanyuka. — Hát mondd el szépen, mi a te nagy bajod. őszintén elmondtam, 'hogyan bántam Krisztinával és az ő jósága milyen mélyen szégyenitett meg engem. Nagymama erre igy szólt: { — Tanuld meg ebből, kicsikém, hogy «aki téged kővel dob meg, azt te dobd vissza kenyérrel», örülök, hogy bognár Krisztina ilyen jó és okos kislány. Majd készítek a te kis kosaradba néhány szép barackot és azt vidd el Krisztinának. Nemesen viselkedett. Megérdemli, hogy hálás légy neki a jó példáért. Jóságos szavaira megnyugodtam, de a piros alma történetét nem felejtettem el. Krisztina azóta az én legkedvesebb, legdrágább barátnőm. És azóta szeretem a kopottruháju és a csúnya emberek közül azokat, akiknek nemes, jó szivük van. Nelli néni. Innen-onnan. Gondolatok Pestalozzi műveiből. Az ember természetének belsejében találja fel az igazsághoz vezető utat. * A szülői ház az iskolája az erkölcsnek és államnak Isten a te atyád, ezen hitben oly megnyugvást, erőt és bölcseséget lelsz, melyet semmi hatalom, még a sir sem ingat meg benned. * Istenben való hitem alapja atyám iránt való bizalmamnak és házam iránt tartozó egyéb kötelmeimnek. * A hitetlenség megsemmisiti az engedelmesség forrásait. * Az egyik ember a másikban csak akkor bizhatik még, ha az illető e bizalomra iné!lónak mutatkozott. Azonban valamint c;ak egyetlenegyet lehet tökéletesen jónak mondani: az Istent, ugy csak egyetlenegyben bizhatunk meg az Istenben. Önmagában azonban egyáltalában ne bízzék az ember.
