Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-02-27 / 9. szám

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— -——------------------------------------------------------------------------------------------------------Hegyen épített váró* 56. oldal 1927. február 27.

retet és aki szeretetheti marad, az Istenben marad és az Isten abban». (Ján. lev. IV. 16.)

Az indnél az átmanban a manas» által nyilatkozik meg a szeretet. A mainas t. i. már akarat és célt kereső szeretet.

A fordítót* különben e versszakaszban az eredeti szöveg egyébként elérhetetlenül bájos magaslatára a mi édes, utolérhetetlen anyanyelvűnk emeli. Ugyanis a káma az öntudatlanul vágyakozó szerelmet (eresz) jelenti, — a szeretet pedig a magasztost, a tiszta szerelmet, mit a manas csak sejtetni tud, de kifejezni nem. Mi bizony kereken kimondjuk: szeretet, szerelem.

A manas mindkettőnek csak possibili- tását, lehetőségét tudja kifejezni s egyebekben a bölcsekre hízza, hogy csak keressék azt a szivben; majd gyökerére akadnak.

Es a bölcsek csakugyan nekifognak — mérőszalagokkal. Mily bájos kép ez a szellem-mérnökök képe! Es e mérnökök valóban addig mesterkednek, miig elválasztják a szellemi, tiszta szeretetet a külvilágból, a szerelemtől. Törvény lett belőle. Az egyik erkölcsi törvény, az én törvénye; a másik phvsikai törvény, a természet törvénye.

Ez az erkölcsi törvény már benne van az Upanishadban, az indek ujtestamentumá- ban. Ez az uj is bizony vagy 3000 esztendős. De a tanítónak már eszerint kellett tanitnia Ilyen formán:

< Ebben a városban, az én testemben van egy ház. Olyan a‘, mint a lótosz-virág. Ez az én szivem. Ebben van egy kicsi fészek. Azt volna jó tudni, mi van e fészekben. Mert a milyen nagy .ez az egész világ, olyan nagy ez a pici fészek is a szívben. Benne van abban az egész föld, meg az ég. Tűz van benne és vihar. De benne van a nap is, meg a hold és a csillagok is, meg! még a villám is. A mije csak lehet egy embernek, a mind benne van. És a mije nincs? Az is mind benne van. Ez az egy, ami el nem vén bed soha, amit megölni sem lehet s ha megölnék se halna meg.

De hát, na nem hal meg, akkor ez az én múlandó testem nem is lehet az igazi város, akkor bizonyosan az én lelkem, a szellem lesz az igazi város. Igen, ebben van minden vágy, minden akarat és erő: ez az én egész énem. Ez mentes a bűntől, a kortól, a haláltól, örökkévaló, mint maga az örök-igazság, az Isten. Nem éhezik, nem szomjazik és amit csak kíván, az mind tiszta igazság, de nem is tesz soha semmit, ami nem volna igazság». 'Uhandogya-Upanishad. VIII. 1., 3., 5.)

«Ilyen az én lelkem, az én szeretetem, az én énem a szivben. És mijndez olyan pici,

*) P. Deussen allgemeine Geschichte der Philosophie cimü munkáját használtam az eredeti jobb megértése céljából.

mint a mustármag, még annál is kisebb, akkora csak, mint annak a csirája. De azért mégis nagyobb, mint az egész *föld, mint az egész világűr, nagyobb az egész égnél és minden világnál: akkora az én lelkem a szivben, mint maga az Isten, a Brahman.

És mit mond Krisztus? «Én és az atya egy vagyunk!» (Ján. ev. X. 30.)

Az ötödik és hatodik versben már megszűnik a chaos, tisztázódik ami még zavaros volt. ^z én és a külvilág egymással egyenes ellentétbe helyezkednek. Az egyik a maga- magában való, röviden a «való», a mási;k a látszat, a világ. Az egyik az «avyaktam», a nem nyilvánvaló, a másik a vyaktam», a nyilvánvaló. Az az auto-kat-auto (Szokra- tes), a Ding an sich (Kant), ez meg a jelenség világ. Más szóval: az egyik a végtelen, láthatatlan örökké-valóság, a másik a véges, a látható múlandóság.

A hetedik és utols'ó versben tulajdonkép már nincs egyéb, mint hódolat az alkotónak és alkotásnak. Oly óriási és oly tökéletes a inü. hogy a költő maga is megretten a bölcs törvényszerűség láttára s zavaros kétkedésében azt kérdezi: ki alkothatta- mindezt? Gondolkodik: Ö alkotta-e valóban, vagy tán alkottatta mással? Elfogja a kétség: tud-e róla, Ö az Egy, vagy tán nem tud róla még () maga sem?

Végre megnyugszik s feléje fordul áhítattal: Akár alkottad Te magad Uram, akár alkottattad mással, az mégis csak a Te munkád. a Tied.

„Ki oda-tüzöd a közös napot Sugárzó lényed egy parányaképpen; Ki hangodat majd zúgva hallatod, Majd édes összhang bájos zengzetében Ki, hogy megszánjunk élni, rendeled, De, hogy meghaljunk még sem engeded; Ki ezt a bölcs világrendet behoztad, Megérteni vágijó lelkem összeroskad.— A tudomány, az emberbölcsesség,

Hadd fejtegesse millió csodáid; Nyugodtan nézed újabb Bábelét Amelyen át egedbe nézni áhiU Engem, tűnődőt, volt-e kezdeted, Idődnek vége, hogy mikor lehet? Érzése fog el a parányiságnak És leborulva térdemen imádlak. „

(Reviczky-böl.)

Masznyik Márton dr.

Özv. Rudnay Józsefné nagyaszonytól ered a

következő szójáték: Igazán nem értem, miért vetik a reformátusok egvre a szemünkre, hogy az ágostai evangélikusok Magyar- országon is vagy németek, vagy tótok. Nézzék meg a reformátusok a saját püspökeiket. Az egyik Szász, a másik Német, a harmadik is Ravasz.