Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-02-06 / 6. szám
Hegyen épített város 32. oldal 1927. februá rŐ. lehát minden ember engedelmeskedni köteles és aki nem engedelmeskedik, az átkozott és a halál fia. , Hát ha a pápák csakugyan azt mondták, tették és rendelték volna, amit Isten Krisztus által igéjében, a szent evangéliumban kijelentett — úgy Luthernek eszeágába sem juthatott volna nékik laz engedelmességet felmondani. Ámde amikor meggyőződött arról, hogy Róma. Istennek igéjétől eltért és hierarchico-imperialisztikus célokat szolgáló dogmáival, jogtételeivel úgy az egyes nemzeteket, valamint i az egyes hivőket rabigába verte, azoknak függetlenségét és szabad fejlődését még gazdasági téren is mindenképpen megsemmisítette: akkor egyszerre fellázadt benne a keresztyén és a német lélek is. Eleinte csak egy ponton támadt, ott ahol kegyes lelke a legmélyebb sérelmet szenvedte: a búcsúval üzíött arcátlan visszaélés ellen kelt ki. Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Kitől függ lelkünk üdvössége? Embertől, aki maga is bűnös, avagy Istentől, aki ellen mindnyájan vétkeztünk? S miért bocsátja meg Isten? A pénzért, amit a bűnbocsátó céduláért lefizettünk, avagy laz ő benne, mint kegyelmes Atyánkban bizó odaadó, uj életre keltő gyermeki hitünkért? Az Ur Jézus azt mondotta: «Bízzál fiam, bízzál leányom, megbocsáttattak a te bűneid!» S nem adott róla bűnbocsátó cédulát: nem fogadott el ezért pénzt! 1 Az apostolok pedig azt mondották: Egy a közbenjáró, az ember Jézus Krisztus: El tehát minden külső üdvközvetitéssel, el és le a közbenjárókkal és' vissza a kegyes- lein örök forrásához, Istenhez, Krisztushoz. El és le az emberi hagyományokkal, az evangéliumtól eltérő dogmákkal az uj testamentumba ütköző kanonjoggal s elő a Szent- írással, az igével, az evangéliummal! Mi mindnyájan lelki emberek és ily értelemben mindnyájan papok, igen mindnyájan valóságos áldozó papok, Isten és a Szent Lélek temploma vagyunk. S e templomban oltár a szív, áldozat az egész élet. Ez volt az evangélium alapján Luther világraszóló vallási elve és ebből mint kiapadhatatlan örök forrásból eredt az ő világraszóló politikai, nemzeti nagy tette: a hierarchico-imperialisztikus eszme romjaiból életre keltett s a megujhodott emberiség egész életirányát, fejlődését meghatározó és —hiszem — maholnap teljesen diadalmaskodó demokra- tiv-naciónalisztikus eszme kijelentése és megalapozása. Elvvel elvet, világnézettel világnézetet, rendszerrel rendszert, erővel erőt, akarattal akaratot, reménnyel reményt állított szembe. Ez volt lángelméjének gyümölcse és fegyvere. Ezzel győzött. Ha ő ezt nem teszj, úgy Wiclif és Huss sorsára jut. Orgyilok szúrja le, vagy máglya emészti mleg. De Luthert, a politikai, a nemzeti hőst, kora megértette. Megértették elsősorban a német fejedelmek, akik egytől- egyig a római pápa vazallusai, s ha kellett hóhérai, az eretnekek felett hozott Ítéletének végrehajtói voltak. Megértették, mikor fülükbe dörögte: «Szégyen, hogy a császár a pápa lábát csókolgatja s tűri, hogy az ő hátára lépve szálljon fel lovára!» Éppen azért, hogy a fejedelmeket az urakat, meg a városokat az evangélium ügyének megnyerje, az írásból és a józan észből kimutatta nekik, hogy a kánonjog ama tételei, amelyek szerint minden hatalom forrása és osztogató ja Istennek földi helyettese, a római pápa s hogy tez oknál fogva a világi kormány, mint Isten kegyelméből bői való kormány, a pápának feltétlenül alárendelt és neki mindenben engedelmeskedni köteles, — hazug koholmányok s volta- képpi céljuk a pápa és papság világuralmának megalapítása. Igen — mondja a német nemzet nemességéhez intézett hatalmas és örökbecsű iratában: «A pápa és az ő hivei ne dicsekedjenek azzal, hogy ők tették naggyá a német nemzetet a római birodalom címének oda ajándékozásával. (Hasonló eset a Szent István koronájának oda ajándékozása is a mi Regnum Mariánumunkban!) «Mert ők ezzel semmi különös jót nem mi veitek velünk, egyszerűen visszaéltek a mi együgyű ségünkkel, és mert a pápa ezzel azt a császárságot voltaképpen nem minekünk, hanem saját magának! akarta volt megszerezni, hogy e címen a maga hatalmába kerítse minden mi hatalmunkat, szabadságunkat, vagyonúnkat, testünket, lelkünket, sőt a mi vérünkön (a hogy laz Isten utján nem állja!) az egész világot!» S olvassuk el csak íazt az ő «Az én kedves németjeimhez» cimü iratkáját Izzó faj és honszeretettől ég, lángol annak minden sora: felébreszti a népben a nemzeti öntudatot, önérzetet, s felkorbácsolja a népszenvedélyt, a gyűlöletet az idegen iga, a római, olasz papi zsarnokság ellen. Ue Luther nemzetpolitikai s igazi állam- férfiúi nagysága teljes fényében voltaképpen akkor tűnt ki, amikor az egész ó-világ a zsarnokság trónjának ledöntése után uj világalkotó reformmunkájába fogott. A demokratico-naciónalisztikus eszme ugyanis őnála nem volt puszta frázis avagy önző érdekek és célok takarója. Ez eszme a parasztból lett hivő lélek vallásos világnézetében a nép- és honszeretet integráns része. Az igazi keresztyén nem is lehet más,
