Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-10-30 / 36. szám
Hegyen épített város 240 oldal 1927. október 30. talom el nem vehet úgy, hogy nekünk ugyanannyi meg ne mara,djon. De amíg nem gondoskodhattak teljesen arról, hogy mindenki becsületes munkavágyát rögtön kielégíthesse és ezáltal az imában kért mindennapi kenyeret családjával együtt biztonsággal megszerezhesse, továbbá, hogy betegségben és öregségben mindenki ellátassék, jobb hiján helyeselnünk kell a mai kor gazdasági berendezéseit, takarékbetétek, élet- és egyéb biztosítások rendszerét. Az állam ily rendeltetésű intézményein kívül nálunk főleg jogiszemélyek alakjában mutatkozó pénzhatalmasságok foglalkoznak ma betétek gyümölcsösző elfogadásával, kiket ipari és kereskedelmi kartelljei utján munkát vállaló és fogyasztói minőségben is tisztelnünk kell. Ezen hatalmak fölé rendelt állam feladata, hogy a maga korlátlan eszközeivel hatályosan garantálja a takarékoskodó egyednek, hogy kára ne szármázhassák, betétei el ne vesszenek, értékpapírjai el ne értéktelenedjenek és hogy a becsületesen szerzett és a könnyelműségtől elfordított pénzével istentelen uzsorázások ne történhessenek. Az ellenőrző intézményeket az állam már felépítette. Az állampolgárok kötelessége most már őrködni afelett, hogy az ellenőrzés hatályos lehessen. Minden gazdasági intézmény állítsa őszinte hűséggel össze a maga nyilvános elszámolását, hogy gazdálkodását a közönség nyíltan láthassa. Akkor az okszerű ökonómia nálunk is hamarosan ismét ösztönössé válik, hiszen Írják, hogy Budapesten máris a békebeli betétállomány egyharmadánál tartunk. A takarékosság pedig ne fajuljon mániákus lerongyolódás- és pénzimádattá, mert akkor „jaj nektek, gazdagoknak“, mint Jézus mondá. Akkor munkásaink kenyér nélkül maradnak és ők is lerongyolódnak, anélkül, hogy maguknak valamit is megtakaríthatnának. Figyelő. Luther kettős arcképe* Irta: Marencsin Zoltán. Mott ó : Mindnyájan azt akarják reformálni, ami rajtuk kívül fekszik. De magukat, tulajdon énjük vágyait reformálják meg és semmi többet. Rabindranath Tagore. (Folytatás.) Dr. Masznyik Endre, nagynevű mesterem, aki egész életében a szerénység maga volt, halálával lefoglalta minden gondolatunkat és e lapnak hasábjairól is leszorult minden más, bármily örökérdekességü téma, hogy az ő munkásságának méltatására helyet adjon. Korunk szülöttei között a kivételek közé tartozott. A világ hiúságairól meggyőződésének, eszméinek szolgálatában mindenkor habozás nélkül mondott le. Méghajlók emléke előtt és kiveszem őt kortársai sorából, amikor korunk szülötteiről megállapítom, hogy különböznek Luthertől, nem tudnak tanúságot tenni az igazságról, mert hiányzik belőlük a Szentszellem ama kvantuma, amely magasba törő inspirációkra késztet és pillanatok alatt mesebeli titánokat avat, akiket a vallás eksztátikus állapota a hetedik égig ragad magával . . . Itt van az a választó viz, ahol a sallak és az arany elválik! Dogmatikus dolgok, betanult leckék, katedrapenzumok, könyvek, fóliánsok (pedig munkáinak száma rengeteg, 50.000 hatalmas oldalt tesz ki) Luthert naggyá nem tették. Naggyá tette őt a belső viszony, amely közötte s a Szentszellem között volt, akinek szavára úgy figyelt, mint a tránszban lévő alvó a szellemek beszédére, melyre gépiesen reagál. Ami Lutherben nagy, az nem dogma volt, hanem a szellemi fölénye. A tant normának venni elhibázott dolog, mert ha a tanra helyezzük a nyomatékot, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy tan aszimilációja óriási diszharmóniát mutathat és a legkülönbözőbb moralitásu és felfogású egyének összekapcsolására képes. Kétségtelenül nagy a különbség egy német és egy vad ember lelki diszpozíciója között, habár hitük protestáns jelvénye ugyanaz. Mert a tan nagy harmóniátlanságot is kapcsolhat össze ... szeretetet fejlesztő jellege épp emberi értékénél fogva nincsen és ha mégis van, a szűkkeblű, önző és csak egyetlen irányzatnak, vallási pártnak használ ... a német még mindig harcolhat fegyverrel a kezében és gyülölséggel szivében az angol vagy amerikai ellen . . . mit adott itt hát a tan közössége, ha szeretetet nem adhatott? A diszharmóniát csupán a mai, az örökké friss és soha nem avuló Luther oldhatja fel. Az ő lelke izmos, vallott evangéliumához és Krisztusához következetes; izzik a szeretet és lelkesülés hevétől; összefog és egybefüz; tekintete égi, tűnődő, kutató, nyugtalan; előítélettől mentes; nem azt szereti, ami magát kifizeti, de ami helyes, méltányos és igaz. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy mikor Luther reformál, akkor első dolga nem az egyház reformációja, hanem önönmagának megreformálása. E belső reformáció, melyet önmagán gyakorolt s szenvedett végig, tette őt a külső reformációra alkalmas egyéniséggé. S nem is lett volna művéből soha semmi, ha a reformáció nagy igazságai benne alakot, testet nem nyernek. A nagy megújulás diadalában neki kellett a maga egyéniségével a legvilágitóbb dokumentumnak lennie. Ha ő eme nagy átalakulás korszakában nem helyezi önmagát is lelke minden vágyával és szent elszántságával a magasabb világba, akkor hiábavaló lett volna minden kalapácsdöngetés. Ha az ágostai hitvallás adta is volna rá a pecsétet, nyomtalanul veszett volna el e tételes vallásosság a történelem lapjain: hívőre nem akadt
