Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-10-02 / 31-32. szám
Hegyen épített város 216. oldal 1927. október 2. Mit tudnak rólunk a németek? Julius havában a Keresztyén Ifjúsági Egylet röviden Kié Dr. Scholtz Oszkár alelnök vezetése alatt Németországba tanulmányi kirándulást rendezett. A tanulmányúton evangélikus és ref. lelkészek, tanárok, orvosok 17-en vettünk részt. Mintegy 20 nagy német várost látogattunk meg, s mindenütt a keresztyén ifjúsági mozgalmakat vizsgálgattuk, tanulmányoztuk. Rövidített úti naplómat Harangszó cimü hetilapunk közölte le, itt most csak arra a kérdésre akarok felelni: ismernek-e bennünket német evangélikus testvéreink avagy nem, és ha ismernek, milyen képet alkotnak rólunk? Fájdalommal állapítottuk meg, hogy a nagy német nép, de ép igy van ez a franciákkal és angolokkal is, keveset tud a kis népekről, különösen rólunk magyarokról. Hallottak valamit harangozni arról, hogy a magyarok vad nép, pusztákon laknak s országukat a Duna és Tisza szeli át. Amikor a robogó vonaton magyar nótákat énekelgettünk, csodálkozva kérdezgették egymástól a németek: olaszok-e ezek, avagy csehek? Hamburg felé utaztunkban az egyik nemet, amikor nevünket hallotta, bosszúsan jegyezte meg: „Ezek azok a magyarok, akik 1918-ban a világháborúban cserben hagytak bennünket“. — így ismer minket a köznép. De tudományos folyóirat is akadt a kezembe, amely arra felel, mit tudnak meg rólunk azok az intelligens emberek, akik tudományos lapokat olvasnak. E folyóiratnak cime: Süddeutsche Monatshefte. Münchenben adják ki 24 év óta. Az idei áprilisi szám azt tárgyalja, hogyan élnek a németek dél-kelet Európa országaiban. A legtöbb közlemény a csehországi, szerbiai, romániai német kisebbség szomorú sorsáról szól. A csonkamagyarországi németségről Günther Berta ir Bécsből. Cikkében a következőket mondja: Csonkamagyarországon 600.000 német él. Ödenburgban (értsd alatta Sopront) 17.000 német van. Ezt a várost 1921. december 14-ikén meghamisított népszavazás alapján elválasztották Ausztriától. (Hallatlan tudatlanság és merészség ilyet írni a civitas fidelissimá-ról). Budapesten 60.000 német lakik. Bleyer egyetemi tanár, a volt nemzetiségi kisebbségi miniszter, azért mondott le tárcájáról, mert a német kisebbségi iskolákat nem kapta meg. Ma is csak egyetlen egy iskolában tökéletes a német nyelvű tanítás. (Hogy, melyik iskolát érti a cikkíró, azt nem mondja meg). A többi iskolában csak kisegítő a német nyelv. (Arról bölcsen hallgat, hogy minden középiskolánkban, még tősgyökeres magyar vidéken is kötelező a német nyelvtanítás). Bleyer professzor, jól és hűen védelmezi a német kisebbségi érdekeket, mig Windisch és Farkas képviselők, akik német nyelvű vidékeket képviselnek a parlamentben, magyarpártiak. A cikk figyelmeztet arra, hogy Csonkamagyarországon nincs teljes nyelvhasználati és iskoláztatási joga a- németeknek és aki ezt követelni meri, arra ráütik a pángermán jelzőt. Szerző leszólja azokat, akik Budapestre mennek és ott a magyar vendégbarátság fényében sütkéreznek és engedik magukat a látszattól elkábittatni. Ez a magyar vendéglátás potemkin falu . . . Sapienti sat. Most már csak az a kérdés, vájjon tud-e erről a cikkről a magyar külügyminisztérium, a müncheni magyar konzulátus, vagy a berlini magyar követség ? Van-e a mi külképviseletünk szervezetében valaki, aki figyelemmel kisérje a rólunk írtakat és kijavítsa a téves beállításokat? Ilyen írásokkal mérhetetlenül sokat lehet ártani a magyarságnak. A háború előtt a béke korszakában megbocsáthatatlan bűnünk volt az, hogy a magyarságról a tudatot Ausztria mellett, a-külföld előtt elhalaványitani engedtük. De hogy ma is, amikor bár a csonkaság árán, de mégis önállóak és függetlenek vagyunk a német intelligens emberek, ilyen hamis beállításban olvasnak rólunk, az már végtelenül szomorú dolog. Nagy-nagy propagandára, felvilágosító munkára van szükségünk. A mi tanulmányutunk propaganda ut is volt. Münchenben, Bielefeldben, Nürnbergben vetített képes előadásokat tartottunk hazánkról és mai állapotáról. Ahol csak megfordítunk, mindenütt osztogattuk a trianoni levelezőlapokat, amelyek térképen szemléltetik régi nagyságunkat és mai csonkaságunkat. Mondhatom, hogy német testvéreink elszörnyülködtek mai helyzetünkön, amelyet ők eddig alig-alig ismertek. Sok száz család ismerte meg általunk hazánkat. Aki csak teheti, utazzék ki a külföldre és ne feledje el, hogy ma minden utazás főcélja: a magyarság igazának propagálása. így lehetünk mi a nemes Rothermere lordnak segítőtársai. Tátrai Károly. Rádió-istentisztelet volt vasárnap budavári templomunkban, amely alkalommal á prédikációt D úszik Lajos miskolci lelkész tartotta. Igen nagy gonddal előkészített beszéde, melyet hajlékony, érces hangija teljesen érvényesített, a gyülekezetre mély hatást gyakorolt. A rádió isten-tisztei etek sorrendjét jiem ismerjük, tehát nem tudjuk, vájjon a megL ál Lapod ás értelmében D úszik Lajos milyen időközökben fogja nálunk az egyházi szónoklatókat tartani, azonban arról biztosíthatjuk, hogy mindenkor szívesen fogadott vendég nálunk. Budai Luther-Szövetségünk vegyeskarát Reif Pál elnök és Mikus-Csák István karnagy most lényegesen kibővíti, hogy nagyobb feladatok megoldására is alkalmassá tegye. A vegyes kar, mint tudjuk, az utolsó évben már igen szép eredményt mutatott fel és remélhetjük, hogy a reformatio közelgő emlékünnepén ismét uj énekeket fog még tökéletesebben előadhatni. •Hittestvéreinket felkérjük, hogy jóhangu ismerőseiket az ének kar számára megnyerni segítsenek. — Az énekkar próbáit minden kedden délután 7 órakor tartja a II. kerület Jurányi-utcai iskolában. A vegyeskarba belépni szándékozók ugyanekkor és ugyanott jelentkezhetnek
