Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-01-23 / 4. szám

Hegyen épített váró*

20. oldal

1927. január 23.

1

mányos monarchiát követelő girondisiák kezéből a jakobinusok, majd a szélsők kezébe megy át, nálunk a doktrinér radikálisok a köztársaságiaknak, ezek meg1 a commune-nek adnak helyet. Mindkét mozgalom pedig a szabadság jelszavával a terrorizmushoz vitt el, mely az egyéni szabadságot elfojtja, az egyenlőséget pedig úgy értelmezi, hogy a magasan állót le kell alacsonyitani. Az alacsonyt azonban felemelni nem tudja. Amint Franciaországban mindenki «suspect» volt, aki nem viselte a jakobinus sapkát, úgy nálunk mindenki, aki az «elvtárs» megszólítást elkerülte, «burzsuj» számba ment és a proskripcióra került. A végén pedig itt is ott is néhány lelkiismeretlen ember önkényes uralma és á hagy töm'eg és a nemzet jogainak lábbal taposása következett...

Mindkét forradalom rettentő véres és erkölcsi áldozatba kerül, mely nem áll arányban azokkal a vívmányokkal, melyeket a francia forradalom végelemzésben mégis fölmutathat, mig a magyar forradalomnak nincs is vívmánya, mert csak mérhetetlen gyászt hozott a nemzetre és ledöntötte Magyarországot abba az éjszakába, melyben még ma is leledzik. Igen, a forradalom rettenetes örvény, mely mindent a mélységbe ránt, aminek közelébe fér.

És mégis volt forradalom az uj kor történelmében, amely az adott általános jellemzésnek látszólag ellentmond és ez az ind e- pendensek forradalma Ang 11 á 1 an a XVII. században. A kiinduló pont azonban itt mégis más. A szószegő, megbízhatatlan király szinte rákényszeríti a fegyverfogásra a nein anglikán vallása híveit. Emellett azonban ott is elkerülhetetlen volt a szélsőbb irányok felülkerekedése: a puritánok, independensek és levelierek, a megbocsáthatatlan király- gyilkosság, a polgárháború vérfürdője.

Csakhogjr a mozgalom élén elejétől végig hatalmas, őszinte vallásosságu, felelősségérzettel áthatott egyéniség áll: Cromwell Olivér, aki épp úgy szétugrasztja saját közvetlen híveit, az úgynevezett szentek parlamentjét, mikor lidérc után fut, mint a veszedelmes leveller eket, akik minden törvényes rend megszüntetésére törnek és ölbe tett kézzel Jézus eljövetelét várják. Ezért létesít Cromwell becsületes, nyílt katonai diktatúrát, amely a rendet mindvégig fenntartja, amivel nemzetét legalább a forradaLmi dráma 3—4-ik felvonásától megóvta.

íme a forradalmi mozgalom, amelyet Cronwell kétségbe vonhatatlanul vallásos szellemmel, az erkölcsi felelősség tudatával kezdett és harcolt végig, de teljes felmentést e tettéért mégse kaphat. E forradalomban áz emberek mintegy fatalista kényszertől hajtva estek bűnbe, mégis aránytalanul kevesebb vérontással, tisztább szenvedéllyel és nagyobb lelkiismeretességgel hajtották végre,

mint ama forradalmat, ahol a vallásos erkölcsi érzületen alapuló lelkiismeretesség hiár yzott, ahol a forradalom előhaladása közben a vallással mindjobban ellentétbe helyezkedtek és feltartóztatás nélkül eltörlésére törtek. A vallásos ember meghajlik a fennálló törvényes rend előtt és ha ez javításra szorul, törvényes eszközzel, szó, Írás és meggyőzés utján igyekszik az uj, jobb berendezkedés megvalósítására. Az erőszak, a szenvedélyek felkorbácsolása, a ieg- müvéletlenebb elemek, az úgynevezett utcai söpredék fellovalása, mint láttuk, a forradalom vezéreinek rendes fogása, ök rémuralomra törekednek és ha az akadályokat legyőzik, hamarosan beáll az igazi forradalmat jellemző szörnyű helyzet, mely et a nagy német költő, — ki a francia forradalmat oly lelkesen üdvözölte, majd attól mélységes undorral fordult el — a «Glocke»-ban oly találóan jellemez. Az utca e politikai tobzódása, minden forradalom nyomában jár, és romba dönti nem csak az állam alapjait, hanem az erkölcsi világrendet is.

E következményeket véve figyelembe a forradalmat legfeljebb ultima-rationak tekintheti különösen a vallásos ember, aki előbb minden eszközt megkísérel és ha a végsőhöz nyúl is, a vérontást megaka- dábyozza. A forradalom tehát a vallás vezetése alatt mérsékelt és enyhébb formában jelenik meg,— mig a vallás tehát az Isten ellen forduló forradalom, vagyis a bosszú, becsvágy, önzés fekete démonjaitól indított forradalom, örvénybe sodorj a a nemzeteket és kiszámíthatatlan károkat okoz az országoknak.

A vallás és forradalom viszonyát kutató ember az evangélium és a történelem tanulságainak gondos felhasználása után erre az eredményre jut. És ez alapon utasítjuk vissza a jezuitizmusnak minduntalan ismételt ama vádját, hogy a protestantizmus egy jelentésű a forradalommal, miből csak annyi igaz, hogy a protestantizmus csakugyan elősegitette a tudományos, politikai és társadalmi szabadság kifejlődését, de e célok elérésére soha sem hirdette a forradalom útját. Bállá A. «A liberalizmus történeté »-ben érdekesen fejtegeti, hogy a protestáns államokban a szabadság jobban ránevelte a népeket a demokráciához szükséges belső fegyelemre, mig a katholikusok- ban a revoluciók vagy fejetlenségbe vagy a diktatúrába fulladtak.

Egyébként Luther hires mondása: «Ich kann nichts anders, mein Gewissen ist gebunden in Gott» olyan biztos ige, világitó szövétnek a vallásos ember kezében, hogy a legteljesebb lelki nyugalommal haladhat utján, ha sötét völgyön visz is keresztül, mert feladata, kötelessége tisztán áll előtte.

Láttuk már, hogy minden forradalom