Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-06-05 / 22-23. szám
Hegyen épitett város 158. oldal 1927. junius 5. Történetek. Irta: Farkas Mihályné. Amiket most elmondandó leszek., nem a képzelet szülöttei, hanem (valósággal végbement, jgaz történetek. Egyik-másik szereplőinek a nevét (maga a történelem őrzi, (és (egyik évszázad a (másiknak adja át kövédendő példa gyanánt., Egy idegen nyelven (irt, régesriégi könyvben olvastam csodaszép (példáit az önfeláldozásnak. Mártírok és hősök ftámadnak a hithü- ség| vagy hazaszeretet (megszentelt talajából és vérük hullásával (termékenyítik meg! azt, de nem kevésbbé jfönnségjes, mikor a szülői, gyermeki, hitvestársi, vagy (emberbaráti szeretet oltárán áldozza (föl valaki a legfőbb jót, amit adhat: (az életét. Ha égy szép virágot látok, örülök, ha másnak is megmutathatom j azt, egy ritka gyümölcs jobban ízlik, jha szeretteimmel megoszthatom, mennyivel inkább (kivánom hát, hogy más (is részeslévé legyen a lelki gyönyörűségnek, amelyet én ) ama könyv olvasása közben éreztem. Először is a fiatal Veturius történetét fogom elmond ani. * Rónia alapítása után a 433. esztendőben iVeturius Calvinusra ruházta, jött a nép bizalmat a cons üli méltóságot. Ezt az évet bátran megnevezhetjük a (gyász és siralom időszakának1, mert a hadiszerencse Rómától a sammitákhoz pártolt (és ezeknek vitéz hadvezére — Cáius Pontius — lebirta a győzhetetlennek vélt római (légiókat. A diadalában elbizakodott győztes (nem elégedett meg a hadi sarccal, hanem 'még a porig; megalázni ás kívánta ellenfeleit íés a hagyomány szerint arra kényszeríti a vert hadakat, hogy világ csúfjára egy járom alatt átbújva válthassák csak meg életüket. A reá következő (idők nem voltak alkalmasak arra, hogy Veturius Calvinus valamely fényes diadal |emlékét fűzze nevéhez, vagy egyéb kiváló tettel szolgálja hazája érdekeit, ngy hogy mikor idők múltán elindult ő (is a mindlen halandók utján, senki se emelt szót érette, hogy őt az ország halottjának tekintve közköltségen (adják meg nagy pompával az utolsó tisztességét. A néhai consul nem Vagyonszerzésre használta fel légykor hatalmát, sőt az elképzelhető legnagyobb szegénységben halt meg, csupán feddhetlen nevét hagyván fiára. A fiatal Veturiusnak tehát (nem állt módjában, hogy édesatyjának hozzá méltó temetést rendezzen, és ez a körülmény majdnem kétségbe ejtette őt, mert végtelenül szerette és nagyra becsülte az (elhunytat. Elviselhetetlennek tűnt fel előtte a gondolat, hogy az ő apjáért is -— mint a többi szegényekért — eljönnek majd este a hal ott vivők, hogy nagy sebbel-lobhal elhurcolva máglyán elégessék és porait eg'y (közös hamv-ved er be öntve a oo 1 umbariumban elraktározzák. Ámde hiába törte fejét, hogy mikópen segíthetne szorult helyzetén egyetlen mentő - gondolata se támadt. A szomszédaik, a jóbarátaik, éppen olyan koldus-szegények voltak, mint ő maga, az idő pedig veszedelmesen haladt, és a halottat záros határidőn belül el kellett takarítani. Úgy érezte, hogy nem volna olyan nagy áldozat, amit készségesen meg ne hozna, csak! hogy méltón bocsáthassa útjára a kiváló embert, a jóságos apát. Hátha talán kölcsön kérne valakitől egy nagyobb összeget? Mert hiszen vannak Rómában uzsorások, akik vagyonokat harácsolnak össze oly módon, hogy kihasználják a mások megszorult helyzetét. Hiába parancsolja meg; a törvény, hogy mennyi kamatot szabad venniük alattomos furfang- gal minden rendeletet ki lehet játszani, s a kölcsönzött összegnek sokszor a kétszeresét, háromszorosát hajtják be. Sok könnyeimü fiatal örököst fosztottak ki ilyen módon már előre jövendő vagyonából, úgy hogy a Senatus indíttatva érezte magát egy teljhatalommal fölruházott diktátort kinevezni, aki az ilyetén adósságókat egyszerűen semmisnek nyilváníthatta. Ezek a fenyegető kilátások aztán a legnagyobb óvatosságra infik a lelketlen kalmárokat, úgy hogy csak a legmegbízhatóbb kezesség, vagy biztosíték mellett voltak hajlandók pénzüktől megválni. Veturiusnak pedig' nem volt semmi légy ebe, mint egy nyomorult kis viskója és a két erős fiatat karja. Ekkor egy mentő gondolata támadt. Hátha éppen azt az egészséges fiatal testét boosátaná áruba a szent cél érdekében? A római törvények megengedték hogy valaki elzálogosíthassa önmagát, hitelezőjének szolgálván adóssága törlesztéséig. Az ilyen önkéntes rabszolgát nexius-ftak hívták. Veturius ismert egy Plotius nevű dúsgazdag patríciust, aki ilyetén üzletekkel foglalkozott és különös kedvét lelte abban, hogy rabszolgái csupa fiatal, erőteljes, szép testalkatú emberek legyenek. Hallott ugyan rebesgetni Plotius durva, kegyetlen bánásmódjáról alattvalóival szemben, de azért egy pillanatig jse tétovázott, hanem elszántan útnak eredt és csakhamar ott állt a patrícius, márványból épült, díszes lakóháza előtt, melynek homlokzatán a «Salve» fölirás köszöntötte a belépőt. Min ekelőtte azonban még! az atrium-ba tehette volna lábát, elébe futott a janitor — a házőrző rabszolga — és jöttének célját tudakolta. Ez a szerencsétlen vas-békót viselt a lábán, amelynek hosszú lánca a ház falába
