Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-04-24 / 17. szám

Hagyen épített város 120. oldal. 1927. április 24. Megemlékezés Newtonról. Ez év március 20-án volt Newton Izsák, a nagy természettudós halálának 200- dik évfordulója. Ezt az évfordulót nagy fénnyel ülték meg különösen hazájában, Angliában, ahol méltán sorolják őt leg­nagyobb fiaik közé. Newton nevét a müveit közönség! leg­inkább a nehézség törvényével kapcsolatban ismén s talán többet tud fontos tudományos alkotásairól, mint pályafutásáról. Régi angol nemesi családból származott; 1643-ban született Woolsthorpeban, a lin- colni grófságban. Tanulását tanyai iskolá­ban kezdte, majd 11 éves korában a g'rant- hami városi iskolába került. Gyermekkorá­ban még nem igen tűnt fel nagy tehetsége, sőt inkább gyenge tanulónak tartották s szülei nem is szánták magasabb tudományos pályára. Testi szervezete is gyenge volt, úgy­hogy a félénknek és gyengének mutatkozó diákot egyik nagyobb és erősebb társa egy alkalommal bántalmazta is. Ekkor azonban leiébredt a kis Newtonban a szunnyadó ön­érzet s erős akarata megnövelte erejét társá­val szemben. Ez a kis gyermekkori epizód' s az azzal kapcsolatos lelki megrázkódtatás szinte elhatározó befolyással volt élete folyá­sára, mert felkeltette benne a nemes értelem­ben vett versenyzési vágyat, az ambiciót. Egyre nagyobb szorgalommal tanul, érdeklő­dését főleg a gépezetek, mechanikus játék­szerek kötik le; sárkányán megkeresi azt a legkedvezőbb pontot, melyhez a zsineget kell kötnie; a szél erejét a szél ellen és annak irányában tett ugrásokkal vizsgálgatja; nap­órát is szerkeszt gyermek éveiben. A gaz­dálkodáshoz, ami szüleinek kívánsága volt, semmi kedve sincsen; szülei végbe is elhatá­rozzák, hogy magasabb iskolába küldik. Cambridgebe kerül a Trinity Collegébe, ahol játszva végzi el matematikai tanulmányait s 2b éves korában már egyetemi tanár. Cambridgeben felsőbb tanulmányait egy Íz­ben, 23 éves korában járvány miatt kény­telen volt megszakítani s ekkor szülőhelyére Woolsthorpeba tért vissza. Ebben az időben történt volna a hagyomány szerint az emlé­kezetes almahullás a woolsthorpei kertben, ami végeredményben a gravitáció törvényé­nek felismerésére vezette. Azt a kérdést tette fel ugyanis, hogyan viselkednék egy test a Hold távolságában; vájjon ugyanúgy a Földre esnék-e a Föld vonzóerejének hatása alatt, mint a fáról lehulló alma? Mint egyetemi tanár évek hosszú során át vizsgálta ezt a kérdést; a Hold keringési idejéből és pályájából kiszámította, hogy bi­zonyos idő alatt meinnyit esik a Föld felé, s másrészről kiszámította, hogy mennyit kellene esnie, ha tényleg a Föld vonzó éreje okozza azt. Eleinte nem kapott valami jó megegyezést; 17 évvel később a Föld mére­teire vonatkozó pontosabb adatok birtoká­ban átjavitotta számításait s ekkor feltevéseit teljesen igazolva találta. Eredményeit nem is hozta nyilvánosságra mindaddig, amig kételyei teljesen el nem oszlottak. 1687-ben jelent meg legfontosabb mun­kája: «Philosophiae naturális principia mathernatica». Ebben a munkájában teljes rendszerességgel állapította meg a moz­gásoknak s a mozgások okainak alaptör­vényeit s azokat elsősorban Naprendszerünk bolygóira alkalmazta, amivel a Goppernicus- 1 éle heliocentrikus rendszernek megdönthe­tetlen magyarázatát adta. A középkor végén még1 általánosan az a felfogás uralkodott, hogy a világrendszer középpontja a Föld; ekkor lépett fel Coppernicus, aki világrend- szerének középpontjába a Napot helyezte. Kepler a XVII. század elején pontosan le­írta a bolygók mozgását, Newton pedig az égitestek mozgását az általános gravitáció­val magyarázta meg. Ez az általános gravi­táció azt jelenti, hogy bármiféle két tömeg között kölcsönös vonzó erő működik, s e ve nizó erő ^örvénye ug:y a kisebb tömegek között, mint az égitestek között ugyanaz. Ez az egységes koncepció, a jelenségek okainak egységes összefoglalása kétségkívül Newton legnagyobb érdeme. A Newton-féle gravitáció törvényen alap­szik a mi nagy fizikusunknak, Eötvös Loránd bárónak világhírű találmánya, a torziós inga. Eötvös Loránd igen nagy cso- cíálója volt Newton szellemének. A «Principia»-ban összefoglalt dinamikai alaptörvényeit a közönséges mozgás jelen­ségek körében ma is teljesen igazaknak is­merjük s csak egyes újabban megfigyelt egészen sznbtilis jelenségek indították az újabb kutatókat a relativitás néven ismeretes elmélettel a Newton-féle mechanika kiegészí­tésére. Newton a fizikának más ágaival is fog­lalkozott és pedig a mechanikán kívül főleg fénytannal. Érdekes fénytani készülékeket szerkesztett (tükrös messzelátó), s részletes elméletet dolgozott ki a fény mibenlétére nézve. Szerinte a fény a világító testtől ki- lövelt apró részecskékből áll. Elméletét a ma általánosan elfogadott rezgési elmélet hívei megtámadták; Newton görcsösen ra­gaszkodott elméletéhez, Lángesze úgyszólván minden ellenérvet meg tudott cáfolni az akkor ismeretes fényjelenségek körében; a rezgési elmélet csak jóval halála után tudott diadalmaskodni. Megjegyezhetjük itt, hogy a fényquantumokna vonatkozó legújabb el­mélet a rezgési elméletet ismét Newton fel­fogásához hozta közelebb. Newton jó matematikus js volt, aki a természeti problémák megoldásához szük­séges matematikai apparátust többnyire

Next

/
Thumbnails
Contents