Elefánty Sándor: A Debreceni Evangélikus Elemi Iskola ötven éves története 1886-1936
Előszó Pass László
Iskolánk igazgatója kérésére előszót kellene írnom iskolánk történetéhez. Őszintén szólva, nehéz feladat ez az én számomra. Mint a reálizmus híve nem vagyok barátja a történelemnek. Akárhányszor átértékeljük, helyesbbítjük, bővítjük, szűkítjük, újra írjuk egy-egy kornak a történelmét, hiú illúzió az, ha azt hisszük, hogy ez az így megírt oknyomozó avagy szellemtörténet fedi annak a kornak a letűnt életét. Az Élet-csoda olyan mély, kifürkészetlen és kifürkészhetetlen, annyi ismeretlen erő és törvény mozgatja, annyi misztériummal érintkezik a határain, annyira megismerhetetlenek a történelemben szereplő neves és névtelen emberek, egyének és tömegek, hogy a történetírás, — ne nehezteljenek reám a történet-írók és történet-tanárok e vélemény-mondásért —, nemes, tiszteletreméltó, de hiú igyekezet, amely csak vázlatos rajzát adhatja egy kornak, de nem annak a kornak az „életképét." így van ez egy iskola, kivált a mi iskolánk élet-történetével is. Elefánty Sándor igazgatónk hosszú évek alatt szorgalommal, hűséggel, buzgalommal gyűjtögette az anyagokat, rajzolgatta a grafikonokat, írt, számolt, rajzolt, rendszerezett, statisztikai táblákat állított össze, fel akarta markolni féltő gonddal iskolánk 50 esztendei életét, de nem ő rajta múlt, hogy ebben az alapos, pompás történetben még sincs benne a mi iskolánk 50 éves élete : az a sok báj, szépség, kedvesség, üdeség, tréfa, aranyos humor, csengő kacagás, áhítatos gyermekima és ének, tágranyílt szemű csodálkozás, bohó gyermekboldogság, épen az, ami iskolánk életének ízt, színt, kedvességet, felejthetetlen élményszerűséget adott. Iskolánk történelméből csak azt lehet megírni, ami elmúlt, ami a Múlté, de ami él, ami örök, ami ott él még ma is frissen, ragyogó, mosolygó, könnyes szemű emlékképen az édesanyák képe mellett a deresedő hajú volt tanítványok szívében, azt nem lehet, de nem is kell megírni. Be van az oda írva a szeretet aranyával örökre. Iskolánk történetéről annyit lehet írni röviden: mindenki szerette, mindenki szereti és reméljük, hisszük, ezután is szeretni fogja mindenki. Ebben az élő, el nem múló szeretetben van benne a mi iskolánk élete, múltja, jelene, jövője, tanítóink hűséges munkája, átélt hivatása, áldozatos elégése, iskolánk nemes hagyománya, szelleme, hűsége és áldásos missziója. Erről azonban mások ítéljenek, iskolánké csak az igyekezet. Pass László. alesperes, ískolaszéki elnök.
