1905, 1913, 1938 - Emléklapok a Budapesti Evangélikus Gimnázium 1913. évben érettségit tett növendékei 25 éves - jubiláris - találkozójára (Budapest, 1938)
...................„az ember csak akkor hal meg, a mikor elfelejtik“ (Molnár: Liliom) A budapesti evangélikus gimnázium 1913-ban érettségit tett, volt növendékei elhatározták, hogy 25 éves érettségi találkozójuk alkalmával meg- festtetik felejthetetlen emlékű tanáruk: Hazay Olivér dr. portréját és felajánlják iskolájuknak, kérve, hogy az a tanári arcképcsarnokban nyerhessen elhelyezést. A gimnázium igazgatósága és tanári kara szívesen fogadta a volt növendékek szeretetének és ragaszkodásának ezen bensőséges megnyilatkozását és így ma, 1938 június 10-én adjuk át ünnepélyes keretek közt a képet, Sárkány Gyula festőművész sikerült alkotását. A kép másolatát ezen emléklapokon közöljük mindazok számára, akik összejövetelünkön személyesen nem vehettek részt, vagy ha látták is azt, másolatban kívánják megőrizni. Az arckép Hazay Olivér testi képének mása. Akik őt személyesen nem ismerték, nem látták vagy nem hallották, azok számára a portré egyszerű festett képmás marad. Ezek részére gyenge a mi toliunk, hogy azzal azÖ lelki képét hűen és méltóan megrajzolhassuk! Akik azonban, — mint mi, — Hazay Olivér tanítványai voltak, azok számára, visszaemlékezésül, sokat lehet elmondani Róla, kevés szóval: Akkor éreztük, — ma tudjuk, hogy egyike volt a legtehetségesebb embereknek! Tanításra született. Szerelmese volt az iskolának és tanítványainak és mint önzetlen, hű szerelmes, lelkének gazdag tárházát naponta nyitotta ki előttünk és bőségesen szórta tudásának kincseit köztünk szerte-széjjel! Szeretettel, gyengédséggel és igazságossággal nevelt bennünket. Jó tanár volt, mert nemcsak tanított, hanem nevelt is! Lelke volt és ezt állandóan éreztük. Szíve volt és ezt naponta megmutatta! Belőle Iskolánk szelleme áradt felénk, s hogy az valóban az is volt és hogy az, — Hazay egyéni zsenialitása mellett, — valóban csak az lehetett, azt onnan tudjuk, mert Hazay Olivér szellemisége gimnazista korában a budapesti evangélikus gimnáziumban csiszolódott, nevelődött és lett naggyá és mert tanár korában, speciális egyénisége ellenére, tökéletesen tudott beleilleszkedni abba a harmonikus és fegyelmezett szellemi orkesz- terbe, amelyet Intézetünk Tanári Kara, — amint azt apáinktól tudjuk, magunkon tapasztaltuk és fiainkban érezzük, — minden idők változásán túl, évtizedeken keresztül alkotott és ma is alkot! Tanítónk volt, tanításai szuggesztív erővel hatottak, előadásainak közvetlensége mély nyomot hagyott ifjú lelkűnkben; igazi pedagógus volt, akin a kis gyermek éppen oly szeretettel csüngött, mint az érett ifjú! Barátunk volt, aki előtt mindenkor és mindenben őszinték mertünk és tudtunk lenni, mert éreztük, hogy szeret bennünket. Mi is, — jó és rossz diák egyaránt, — őszintén és gátlás nélkül szerettük Öt!! Ember volt, aki mindent megértett és mindent megbocsájtott! Hazay Olivér 32 évet élt, 10 évig tanított, teste már 21 éve halott. Lelke azonban addig él, míg mi élünk, mert „az ember csak akkor hal meg, amikor elfelejtik!”... O. P. 4
