Zsedényi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc 1929.

A miskolci szellemi élet és kultúra portréja

Egy város szellemi életének portréját papírra vetni, — egy olyan városét, amely a szellemi kincsekben dús magyar életerő forrásait a magyar élet előtt már a történelmi időkben is kifakasztotta, amely mostoha sorsban, dúló csaták és az elemek iszonyatos ostorcsapásai alatt oly sokszor állott már a sír peremén, de egy nagyszerű elhivatás fanatikus életösztöne által mindig újraéledve ma is megfeszült izmokkal áll a starton, amelyben oly sok nagykoncepciójú akarat futott és fut ki a fantázia tengerére, de ott a szűkmarkú adottságok zátonyára kerül és megalkuvássá enerválódik, ahol a korszak energiái és kórokozó bacillusai, a kedvező természeti helyzet és az anyagi felkészültség szerénysége, a trianoni tragédiának minden gondja, nyomorúsága és könnye, de a tragédiából született új erők vajúdása is oly tarka színfoltokat tárnak elénk, mint egy befejezetlen őszi kép a festőállványon, — nem könnyű feladat.

Megérezni és meglátni ezt a portrét, legalább is a legmarkánsabb vonásokat, a fényeket és árnyakat rajta, könnyebb talán. Lehet, hogy egy világos agy ihletett tollal egy pár rövidke oldalon sokkal élénkebben, maradandóbban, esetleg pontosabban is az emlékezetünkbe véshetné ezt a képet, mint a kötetekre menő történetírás és statisztika. De amilyen könnyen tévedhet a szentnek hitt, de ellenőrizhetetlen meglátás, az első, vagy a mély és káprázatos gondolatokat keltő megérzés, — mert elkendőzött arcot fog esetleg festeni, olyat, amilyennel az emberek díszruhában, vagy művészi rendetlenséggé rendezett pongyolában a fotográfushoz mennek, — épp olyan torzító reflektort gyújthat a történetírás és a statisztika is, ha az