Zsedényi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc 1929.
I. RÉSZ. A genius loci. - 2. Miskolc földrajzi arculata és külső esztétikája
32 Ma már csak két-három nagyobb és egynéhány kisebb ház áll belőlük, de az utóbbiak is lassacskán mind csákány alá kerülnek.3) Sok öreg ház húzódik meg az Avas tövében és az Avas lejtőinek utcáiban. Ezek legnagyobbrészt a XVIII. század második felében épült módosabb kispolgári házak, minden különösebb jellegzetesség nélkül. A város nagyobb utcáiban pedig s egyelőre még a főutcáján is, tarka változatban állnak egymás mellett a nagyvárosi nekilendülés előtti időben épült, kopott, máladozó, egyszerűbb, de nagyrészt mégis városi jellegű házak és az ezt követő idők többemeletes, palotaszerű építményei. Ezek már csinosak, díszesek, van sok monumentális is közöttük és határozottan nagyvárosi jelleggel ruházzák fel külső formáiban is a várost. De sajnos, legnagyobb részük az elkoresosult neoklasszicizmus építkezési modorát viseli magán. Majdnem mind a kilencvenes évek építményei s az úgynevezett pallér-stílusban épültek. Ezért kelti a város a máról-holnapra nagyvárossá épült város benyomását s ezért nem tud külső esztétikájában semmi különös, egyéni vonást felmutatni. Némi élénkséget kölcsönöznek a város templomai s nehány újabban épült középülete. Legrégibb és legérdekesebb temploma a XV. század legelső éveiben épült csúcsíves stílű torony nélküli avasi templom, amely már a következő évszázad derekán a reformátusok kezébe került. A legújabban felmerült adatok megdöntötték azt a feltevést, hogy a templom tornya a kuruc-labanc időkben esett a tűz martalékául s amellett bizonyítanak, hogy a torony a XVI. század derekán, valószínűleg a török járás alatt égett le s dőlt össze.4) A templom mellett áll festői pompájában az öreg harangtorony. Eddig ennek a korát is tévesen becsülték. Az volt a hit, hogy a XVII. század végén épült. De három évvel ezelőtt, amidőn restaurálták, kiderült, hogy az öreg torony sokkal öregebb. A főbejárat fölött ugyanis egy kőtáblára s) Értékes emlékeit őrizte meg a régi miskolci kovács és lakatos céh remekeinek egy pár régi ház rácsos vasajtaja és kosaras ablakrácsa. ä) L. Marjalaki Kiss Lajos: Miskolci Egyháztörténelmi Adatok a XVI. századból. (Történelmi és Régészeti Közlemények. Miskolc 1927. jún.—szept.)