Zsedényi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc 1929.
III. RÉSZ. A miskolci szellemi élet megnyilvánulásai és problémái. - 5. A miskolei sajtó
Ill •ele az a helyzet, hogy e színvonalon, a nagy és igen jelentékeny publicitás mellett is, egyik lap sem képes önmagát fenntartani, már beteges tünet. A lap maga deficittel él és a kiadó csak a háttérben álló nyomda politikai, vagy üzleti érdekeinek érvényesülésében talál, vagy találhat ellenértéket. És e beteges tünet oka korántsem az adminisztrációban rejlik, hanem abban, hogy a mai gazdasági körülmények között, vidéken oly szervezettel dolgozni (8—10 hivatásos újságíróval, 2 gépíróval, 1 gyorsíróval és számos díjazott külső munkatárssal), amely e színvonal nyugodt fenntartásához okvetlenül szükséges, ma még nem lehet anyagilag is rentábilis. Nem több, mint hiú ábránd ugyanis, — mindaddig, amíg a mai gazdasági viszonyok fennállanak s a magyar sajtópolitika gyökeresen meg nem változik, — az a hit és bizakodás, hogy a nagyobb vidéki lapok a fővárosi sajtót csaknem teljesen nélkülözhetővé tehetik. Ma, amikor a pártok, vagy helyesebben világnézetek száma és külön- félesége folyton sokasodik, a politikai információk és kommentárok terén mindenki a saját szája íze szerint beszélő sajtót keresi s ezt a vidéki sajtóban, ott, ahol kevés lap van, vagy nem találja meg any- nyira specializálódva, vagy nem találja meg egyáltalán, ott pedig, ahol sok lap van, de természetszerűleg szerényebb tartalommal és keretek között, nem talál bennük kielégítést. Emellett pedig a vidéki lapok olvasóközönsége a vidéki lapban nem is az országos politikát, hanem inkább csakis a szükebb vidék, egy országrész és különösen az otthon speciális problémáinak a feltárását keresi és várja. Ezek a meggondolások mutatnak rá arra, hogy a mai helyzet előbb-utóbb önmagától is tarthatatlanná válik, vagy ha tartható is, fertőző és egészségtelen. Mert a vidéki lapok nem rendelkeznek azokkal a természetes gazdasági erőforrásokkal, amelyek önállóságuk, függetlenségük nagyobbmérvű korlátozása nélkül a budapesti sajtónak rendelkezésére állanak. Irányuk, ha életképességüket saját erőforrásaikból nem tudják biztosítani, előbb-utóbb elhajlik attól az úttól, amelyet a közvélemény önzetlen szolgálata követel. Nem teljesítheti továbbá megfelelően e sajtó ily körülmények között azt a hivatását sem, amely a parlamentáris kormányzat mai rendszerében, a nyilvánosság ellenőrző szolgálata révén, nagy és erős alkotmánybiztosítékként, osztályrészéül jutna. Ennek a betegségnek a nyomai mutatkoznak kisebb-nagyobb
