Zomboryné Bazsó Rozália: A pesti evangélikus oktatás krónikája. Budapest 2000.

II. fejezet: Budapesti Evangélikus Gimnázium - Fasor - 2. Az iskola fejlődése az I. világháborúig

Az egyesületek az előző évek hagyományainak megfelelően működ­tek. A századelőn az egyik legfontosabb egyesület az Arany János Önkép­zőkör volt. Az üléseken most is szavaltak, előadásokat tartottak, évenként Arany-emlékülésre került sor és utána megkoszorúzták a költő sírját. A kör tagjai rendszeresen szerepeltek az iskolai ünnepségeken. Az önképzőkör jegyzőkönyve szerint Mágocsy-Dietz Sándor VII. o. - később egyetemi ta­nár - 1906/07-ben „Széchenyi István irodalmi munkássága” címmel elő­adást tartott. A körben Bókay János VII. o. tanuló - később író - felolvas­ta három lírai költeményét. Két verse jegyzőkönyvi dicséretben részesült (1908). Még ebben az évben tartott előadást: „A líra helyzete a jövő iro­dalmában” címmel. Bókay János (1892-1961) író, költő a Fasor diákja volt. Jogot végzett. A Révai Irodalmi Rt. igazgatója (1933-44). Európa-szerte sikerrel játszott vígjátékok, könnyed, szórakoztató re­gények és elbeszélések szerzője. Regényei: Bohémek és pillangók (1958), Egy rózsaszál szebben beszél, életrajzi regény (1962). 1913/14-ben az V osztályosok Jókai Kör néven önképzőkört hoztak létre. A kör csak ebben az évben működött. Az 1905/06-os tanévtől az udvaron korcsolyapályát építettek. Rend­szeressé váltak az iskolai versenyek: rúdmászás, füleslabdadobás távolra, magasugrás. Az 1912/13-as tanévben Diák Sport-Kör, későbbi elnevezése: Diák Sportkör alakult, s már az első évben 66 tagja volt. Kirándulásokat, atléti­kai és teniszversenyt szerveztek. Az 1914/15-ös tanévben a Diák Sport- Kör szakosztályai a következők voltak: „torna, füleslabda, football, athle- tikai, jéghockey, turisztikai, ping-pong és vívó szakosztály”. A Diák Sportkör fogadta be a cserkészetet, s kezdetben egyik szak­osztályaként működött. Az első évben öt őrsöt alakítottak, 1913/14-es tanévben már hat őrsbe 36 cserkész tartozott, a következő évben 77 cser­kész 3 csapatra, illetve 9 őrsre oszlott. Készültek a cserkészpróbára, kirán­dultak, versenyeztek, nyáron táboroztak. Kedvelt volt a sakk-kör. Háziversenyeket szerveztek, és részt vettek a gimnáziumok közötti megmérettetésben. Az 1913/14-es tanévben Rátz Lászlót betegsége miatt dr. Kubacska András helyettesítette, majd az 1914/15-ös tanévtől az új igazgató dr. Hittrich Ödön lett. Dal- és Zeneegylet évente két-három nagysikerű koncertet adott. A be­folyt pénzből hangszereket és kottákat vettek, dicséretben részesítették és megjutalmazták a lelkes tagokat. Dr. Kubacska András többször vezette tanítványait Budapest környé­kére növény-, lepke- és rovargyűjtés, valamint ásvány- és kőzetgyűjtés vé­gett. 36

Next

/
Thumbnails
Contents