Zomboryné Bazsó Rozália: A pesti evangélikus oktatás krónikája. Budapest 2000.

I. fejezet: A pesti evangélikus oktatás kezdetei - 3. Az iskola élete 1840-50-ig

Forradalmi idők - Teichengräber-Tavasy Lajos 1843-ban hívták meg tanárnak, és mindösszesen 5 évig volt itt. Két év múlva, 31 évesen, igazgatónak vá­lasztották. Tavasy Ácsán házitanítóskodott a Prónay családnál, majd Jénában doktorált. Visszatér­ve Pestalozzi (18.sz.) nevelési eszméit vallot­ta. A népet nevelni kell, hogy méltó helyét elfoglalhassa. Tavasy nagyhatású pedagógus­ként, világító fáklyaként állt tanítványai előtt. ,fiel a szívvel!” - volt a jelszava. Lelkesen taní­tott, színielőadásokat szervezett. Agai Adolf, egykori tanítványa így jelle­mezte: „Jupiteri szemének villanása szinte megigézte tanítványait. De a szigorúságra vaj­mi ritkán volt szükség. Inkább jó pajtásul szegő­dött a fiúkhoz s ezek rajongva is szerették.” Az iskola életének hű tükre a „Tanodái Hirlemény” /oskolai program/ az első iskolai évkönyvnek tekinthető, amely az 1845/46-os tanévről számol be. Jeligéje: „A szólás az élet jele”. Tavasy az évkönyvet saját költségén adta ki, hogy a családok, az egyes intézetek jobban megismerhessék az iskola életét. Bevezette a kirándulásokat: „A májusi közörömnap, vagy tanodái kirándulás során a szabad természetbe mentek, a budai hegyekbe, Zúgligetbe, az óbudai római romokhoz, Visegrádra.” Az ő szerkesztésében, 1846-ban jelent meg az első magyar pedagógiai folyóirat, a Nevelési Emléklapok. 1846. aug. 10-12-ig az iskola helyiségeiben gyűlt össze az első magyar protestáns „tanári tanácskozmány” 21 evangélikus és 7 református iskola képviseletében. Lefolyásáról részletesen beszámol a Nevelési Emléklapok 2. száma. (Összesen 6 szám jelent meg.) Az első országos tanügyi kongresszus összehívása is a nevéhez fűződik. 1848. július 20-án 257 pedagógus gyűlt össze. 1849. január első napjaiban elhagyta Pestet és nagyobb diákjaival maga is részt vett a szabadságharcban: „Tett most a tanítás nem betű, példa és nem könyv. ” Hét hónapot szolgált, mint honvédtüzér. Bem katonájaként Temesvárnál tette le a fegyvert. A honvédő harcokban való részvételéért később Iglón kellett letelepednie. Az 1846/47-es tanév híreiről a Tanodái Hirlemény tudósít. Tartalom- jegyzéke a következő: ,A pesti gyülekezetben fennálló gyámolda ismertetése - Prot. tiszti fizetések, tanítói és tanítási díj - 1846/47-ik évi tanodái hírlő: I. Statistika - II. Tanulmányi értesítés - III. Taneszközök - IV. Évi történet - V. Vizsgálati rend és tudnivalók. ” Részlet a hirleményből: „A tanoda jelentékenyebb napjai: 1. A tanév ünnepélyes megnyitása: a feljebbléptetési névsorozat felolva­sása, az igazgató tanszéki beszéde az egybegyűlt közönség előtt a gyermekek iskoláztatásának szükségességéről. 20

Next

/
Thumbnails
Contents