Schmidt János: Német telepesek bevándorlása Hesszenből Tolna-Baranya-Somogyba a XVIII. század első felében. Győr 1939.

II. A hesszeni protestánsak ki- illetve bevándorlása. - f) Kivándorlás az 1730-as években. Ernő Lajos ujabb intézkedései a kivándorlás ügyében a lakosság visszatartására.

41 Egy ilyen esetet jelent Meyer bingenheimi tanácsos 1735 dec. "9-én a fejedelemnek Darmstadtba. Bingenheim kerület Dauern­heim nevű helységéből — úgy jelenti Meyer — megint többen ki akarnak vándorolni Magyarországba. Hazajött ugyanis ezelőtt egy évvel Magyarországból Bach János Henrik, aki egész nyiltan dicsekedett el a magyarországi állapotokkal s így megint sokak­ban felébresztette a kivándorlási kedvet. Félő, hogy a mozgalom erősödni fog, miután a szegénység folytonosan növekedik s az adókat csak a legnagyobb szigorúsággal lehet behajtani. így sokakat a nyomorúság s a jobb és könnyebb megélhetés lehető­ségének bizonytalan, de kecsegtető, édes reménysége a Magyar­országba való kivándorlásra csalogat. 5 1) A Meyer tanácsos által említett Bach János Henrikről sike­rült megállapítanunk, hogy Felsőnánáról (Tolna m.) tért vissza Dauernheim-ba, hogy eladja s magával hozza otthonhagyott va­gyonát. Felsőnánán köt 1758. január 18-án házasságot Lajos Já­nos nevű fia. Utódai ma is elég számosan vannak Felsőnánán kép­viselve. Az ő és fiainak utódai Felsőnánán a „Bache-Ludwig", „Hache-Hanesz", ,, Bache-Henrich", „Bache-Friedrich", „Bache­Hampéter", „Bache-Juszt", „Bache-Michlsz" családok. Mint olyan telepes, aki Mercy-birtokon talált új hazát, ahol jó dolga volt a bevándorlottaknak, Bach János Henrik méltán dicsekedhetett el az itteni állapotokkal s nem csoda, ha dicsekedésének a hatása alatt megint sokak lelkében felébredt a kivándorlás utáni vágy. Meyer bingenheimi tanácsos Ernő Lajosnak több olyan in­tézkedést ajánl, melyekkel véleménye szerint vissza lehetne a né­pet a kivándorlástól tartani. Szükségesnek tart ilyen intézkedé­seket, mivel szerinte az ország nem olyan sűrűen lakott, mint­ahogy némelyek állítják s mivel a kivándorlás által a fejedelem jövedelme nagyon meg fog csappanni. Helyezzen ezért tekintet­tel a jelenlegi nehéz viszonyokra teherkönnyítéseket kilátásba. Ha olyanok, akik már élveztek ilyen kedvezményeket, később mégis kivándorolnának, azok köteleztessenek az élvezett kedvez­mény megtérítésére. Miután erre nem lesz erejük, kénytelenek lesznek lemondani kivándorlási szándékukról. Meyer tanácsos meg van arról győződve, hogy egy ilyen értelmű gyors intéz­kedés segítene. 5 2) 5 1) Hess. Staatsarchiv, XI. fol. 90. 5 2) Hess. Staatsarchiv, XI. fol. 92.

Next

/
Thumbnails
Contents