Túróczy Zoltán: A győri evangélikus templom másfélszázados jubileuma 1785-1935. Győr 1936.
Nemzedékről nemzedékre
76 és elődök tiszteletére serkent ez a mai 150 éves évforduló. Ősök emlékezete övez bennünket, elődök emlékezete, kik megtartották számunkra ezt a szent hajlékot. Áhítatos csodálattal kell ma adóznunk azok emlékének, akik 150 évvel ezelőtt, mikor a vallási türelmetlenség rózsásnak semmiképpen nem mondható viszonyok között tartotta a protestánsokat, meg tudták és meg merték őrizni az Igére áhítozó tiszta hitüket, — mi csak képzelet mértékével tudjuk értékelni és mérlegelni azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdeniök s ez az értékelés kell, hogy mélységesen átérzett kegyelet alakjában élő valóság legyen mindnyájunk lelkében. De azokkal szemben is hálakötelezettségre figyelmeztet minket a mai ünnepünk, akik 150 éven át megtartották számunkra e templomot, de méginkább azokkal szemben, akiknek igehirdetése ebben a templomban részesítette a híveket a lelki értékek és áldások gazdag kincseiben és akik abban fáradoztak, hogy az imádkozó gyülekezet az ének szárnyain közelebb tudjon emelkedni Urához, Te remtőjéhez. Szeretném, ha névszerint mind valamennyit felhívhatnám, hisz tudom, hogy lélekben mind itt vannak velünk azok is, akiknek kihűlt teste már ott pihen a temetőben vagy tán már régen el is porladt. Ünnepélyünk időbeli keretei azonban — sajnos — nem teszik ezt lehetővé. Jubileumi ünnepségeink keretében legutóbb tartott vallásos estünkön püspök urunk méltóképpen lerótta velük szemben tartozó kegyeletes hálánk adóját. Névszerint külön is megemlékezett Ráth Mátyás, Freytág Mihály lelkészekről, a templomavatás prédikátorairól, kik közül — mint tudjuk — Ráth Mátyás híre, neve túlnőtt e gyülekezet körén s a magyar kultúra történelemkönyvébe is bejegyződött. Emlékezetünkbe idézte Horváth Sándort, kinek jóságos alakjára egyházközségünk idősebb tagjai velem együtt bizonyára többször gondolnak vissza meghatott lélekkel. Azután I'só Vincét és Pálmai Lajost, akikkel ez a mai gyülekezet boldog lelki együvéforradásban élte hitének világát évek hosszú során át. Végül a két szellemóriást: Haubner Máté és Karsay Sándor püspököket, kiknek neve, szelleme és emlékezete ezzel a templommal elválaszthatatlanul egybeforrt. Az orgona és ének mesterei iránt pedig Zathureczky Sámuel, Berecz Imre és Kirchner Elek nevének megemlítésével rótta le a kegyelet adóját, mint akiknek zeneirodalmi működése halálukon túl hálára kötelezi nemcsak a győri evangélikus gyülekezetet, hanem magyar evangélikus egyházunknak még eljövendő generációit is. Úgy véltem, hogy mai ünnepélyes közgyűlésünk mindezeknek a felsorakoztatott
