Túróczy Zoltán: A győri evangélikus templom másfélszázados jubileuma 1785-1935. Győr 1936.
Jubileumi munka
64 A Mayer-családtól felvett kölcsön után, melyből 1500 P-t vissza is fizettünk már, ez ideig kamatok címén 195.53 P-t adtunk ki. A még hátralévő kölcsön visszafizetésére és az addigi kamatok fedezésére a még ezután várható adományokon kívül a megajánlásokból csak ezután befolyó 4,925 P, valamint az adókedvezmény címén bevételezendő 2,045.36 P szolgál. A kölcsön teljes visszafizetése után fennmaradó összeg, mint már előzőkben említettem, közgyűlési határozat alapján a templom további tatarozására külön alapként fog kezeltetni. Midőn beszámolóm végére érkezem, nem mulaszthatom el, hogy felügyelőtársamnak, Hőfer Vilmos úrnak őszintén köszönetet ne mondjak, ki állandóan élénk figyelemmel kísérte a munkálatokat, jóformán naponkint megjelent a munkahelyen és evvel lehetővé tette, hogy minden munkaközben felmerült kérdés közvetlen érintkezéssel azonnal elintézhető volt, ami lényeges könnyítést jelentett. De köszönetet kell mondanom hűséges munkatársamnak, Vélsz Ödön városi főmérnök kollegámnak is, ki nemcsak osztozott velem a mindenkor nem ép kellemes ellenőrzés munkájában, hanem igyekezett számos munkának magára vállalásával terhemen könnyíteni. Végül szabadjon kifejezést adnom ama reményemnek, hogy gyülekezetünk páratlan áldozatkészsége a jubileum elmultával nem fog lezáródni. Jusson mindenkor eszünkbe, hogy az „Akarat"tal szemben vannak még tartozásaink, hozzuk meg erre is önkéntesen áldozatunkat és meg vagyok győződve, hogy a legközelebbi jubileumkor, 25 év múlva, állani fog a Rábaparton templomunk tornya és harangjaink zúgása hálaadó imánkba fog vegyülni. Adja Isten, hogy úgy legyen! Jósfay-Jausz Lajos* II. felügyelő.