Túróczy Zoltán: A győri evangélikus templom másfélszázados jubileuma 1785-1935. Győr 1936.
Győri templomok
megelégedjenek." Ugylátszik akkor is voltak elégedetlen szegények! Ez a templom az ifjúság temploma. A gyülekezet a templomépítéssel együtt megveti alapját az iskolának is. 1783-ban kidolgozza az iskola szervezetét. Két tanító végezte a tanítás munkáját. Az iskola gyorsan fejlődik. 1785-ben már 4 fiúosztálya és külön leányosztálya van. 1797-ben algimnáziumot alapít a gyülekezet, mely egészen 1883-ig 4 tanítóval működött. Történeti jelentősége volt ennek a kis algimnáziumnak. Hatását és áldását egyformán megérezte az egyház és a nemzet. Az iskola körében is áldásos szeretet-munkát végzett ez a templom. Gondoskodott az ifjúság lelki táplálásáról s számukra külön istentiszteleteket is tartott. A szegény iskolásgyermekeket is gondjaiba vette. Állandóan körülbelül 8—10 szegény tanulóról gondoskodtak családoknál való elhelyezéssel. Hány tehetséges, szegény gyermek továbbképzése vált ezáltal lehetővé! Az iskola szellemét is a templom adta meg. A nagy templom vitt irányítást, erőt, lelket az ifjúság templomába. Ebben a templomban kapta meg az ifjúság azt a valláserkölcsi és nemzeti lelkületet, mely életének egész irányát megszabta. Gondoljunk kegyelettel ennek a gyülekezetnek érdemes tanítói gárdájára s néhány kiváló név említésével idézzük magunk elé az iskola hü tanítóit: Kiss János, Petz Leopold, Zathureczky Sámuel, Skita Mihály, Balla Mihály, Holzhammer István, Posszert János, Fadgyas Pál, Cserhalmi István, Gróf Endre, Benedek Vince, Borsodi János, stb. Ez a templom a nemzet temploma. Minden templom a nemzet múltjának és jövendőjének egy eleven darabja. Élete összeforr a nemzet életével. Nem politizál és nem viszi szószékre a mindennap forrongó eszményeit, mégis elválaszthatatlan a nemzet életétől. A jelen földjén áll, de egybekapcsolja a multat a jövendővel. Hirdeti Istennek a nemzet számára küldött üzenetét. Hitet ébreszt és szeretetet prédikál. Tartalommal tölti meg a haza fogalmát és a nemzet közösségét. A győri templom is mindig a nemzet temploma volt. 1807. április 4-én Ferenc császár átvonult a városon és megnézte a templomot. Vájjon lelkével is megnézte-e azt s megérezte-e a szent falak között áramló örök igazságokat? Mikor 1809. június 13-án a francia sereg elfoglalta Győrt,