Túróczy Zoltán: A győri evangélikus templom másfélszázados jubileuma 1785-1935. Győr 1936.
Győri templomok
41 De ugyanakkor más alkotó munka is folyik. A templommal •együtt paplakot és iskolát építenek. Még el se felejtették a templomépítés nagy áldozatát, 1802-ben megint munkába állnak s a templomban mutatkozó hiányokat pótolják, 1823-ban szárnyépületet építenek a konvent-épülethez. 1824-ben emeletet húznak a régi épületre. 1846—47-ben újból építkeznek. 1871-ben átalakítják az oltárt és sekrestyét függesztenek a templomhoz. Az első század népe igazán alkotó nép volt. A templomépítésben és az utána következő alkotó munkában áldozatkészség, hit és erő nyilatkozott meg. Ez a templom az Ige temploma. Nemcsak a templom megépítését látják a gyülekezet feladatának, hanem a templom helyes felhasználásának biztosítását is. Nem elégesznek meg azzal, hogy templomuk legyen, hanem azt az Ige templomává teszik. Már 1783. április 28.-án deputátusokat küldenek ki, hogy az istenszolgálat rendjét megállapítsák. Minden vasárnap magyar és német istentiszteletet tartanak. Mivel a cselédleányok ezeken az istentiszteleteken nem vehetnek részt, számukra reggel fél 7 órakor külön istentiszteletet tartanak. A gyermekekre is gondolnak. Április 1.—október 1.-ig gyermektanítások vannak. A hétköznapi könyörgés időpontját reggel 7 órában, délután 3 órában állapították meg. Meghatározzák, hogy a keresztelés mindig a reggeli és délutáni istenszolgálat után végzendő el. A temetés mindig délután van a kántor és kórus énekével s a tiszteletes prédikátor uram által elmondandó imádsággal. A temetést mindig kihirdetik a reggeli könyörgésen. A gyülekezet tehát lelkiismeretesen gondoskodott arról, hogy a templom az Ige temploma legyen. Ezzel betöltötte evangélikus egyházunk történeti küldetését. A legdrágábbat, az életteremtő legnagyobb értéket őrizte és ajándékozta híveinek: Isten igéjét. Ebben a szolgálatban munkálkodtak ennek a templomnak igehirdető szolgái. Tiszteletadással emeljük feléjük tekintetünket s •elmondjuk a legkiválóbbak nevét: Ráth Mátyás, Freytag Mihály, Fábry Pál, Haubner Máté, Horváth Sándor, Karsay Sándor, I'só Vince, Pálmai Lajos. Ez a templom az ének temploma. A gyülekezet vezetői csakhamar érezték megfelelő énekeskönyv hiányát. Kiss János vállalkozik annak összeállítására.