Görög Ernő: A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye története. Pápa 1926.

ELSŐ RÉSZ. A veszprémmegyei egyházközségek története - HARMADIK KORSZAK. A türelmi rendelet után.

— 45 — Vangolán a türelmi rendelet hatása alatt 1785-ben már volt lelkész. A vanyolai, csóti és gecsei evangélikusok ez évben szer­ződést kötöttek, mely szerint: „azon kegyelmesen Resorvált Vallá­sunkbéli Exercitiumunkat nem máshol, hanem Vanyolai Helységben kívánjuk rendelni, ugyanott kezdeni és folytatni". Az istenitiszteletet magánházaknál tartották, mig 1786-ban (a gyülekezet régebbi tör­ténete szerint 1790-ben) a templom megépült. 1818-ban az egyház­megyei közgyűléshez fordul a gyülekezet ama sérelem miatt, hogy „. . . ámbár a Vanyolai Helységnek legnagyobb részét az Evan­gélikus Jobbágyok és lakosok teszik . . ., mindazonáltal mégis a Hellység Jövödelmeiben és haszonvételeiben a Római Katholikus Lakos Társaik és a Mgos Uraság Tisztyének ellentállása miatt nem részesíttetnek; a Jövedelmek a Római Katholikusok által mindenkor elfoglaltatva és a helybeli Plebánus Urnák fizetésére rész szerint, rész szerint pedig a R. katholikum Templom egyéb szükségeire fordíttatnak". Az egyházmegyei közgyűlés barátságos úton óhajtja az ügyet elintézni. Uj iskola épült 1913-ban. (Gyülek. tört.; Ehm. lt. IV. 23, 10. p. és melléklet; Ehm. jkv. 1914: 10. 1.) Csőt evangélikusai 1782-ben folyamodtak filiális gyülekezet megalakithatásáért. A homokbödögei anyakönyvben ez a feljegyzés áll: „1785. Die 10. Április a Tsóti Lutheránusok elváltak a Bö­dögei Ecclesiától és a Vanyolaiakhoz atták magokat, ahol azon napon volt az isteni szolgálat". Az 1798. évi egyházlátogatási jegyző­könyv megállapítja, hogy „a mostani Vanyolai Mester most nem jár ki Csótra könyörgések tételére, mert az imádság helyéből ki­pusztultak, de a gyermekek még most is ide járnak iskolába". Az imaház 1802-ben készült el. 1803-ban tanítót hoztak. Uj iskola 1911-ben épült. (Bödögei gyűl. tört. 1887. Vanyolai gyül. tört.; Ehm. lt. V. 4, 18. 1.; Ehm. jkv. 1912:69. 1.) Seesen 1786-ban az istenitiszteletet egy pajtában tartották. Mivel a gyülekezet belátta, hogy templomát és iskoláját vissza nem nyerheti, 1787-ben új templomot cs iskolát épített. Bár a hivek a kath. plébános szolgálatával nem éltek, ennek egész 1792-ig meg kellett a járandóságot fizetniök. A gyülekezet levéltárában van a vanyolai plébános és a gecsei gyülekezet szerződése, mely szerint a gyülekezet 1792-ben még 220 Rhenus Forintokat fizet a plébá­nosnak. 1893-ban építkezési ügy miatt megindul a mozgalom, hogy a gyülekezet Vanyolától elszakadva önálló anyaegyház legyen; ez 1895-ben meg is történt. Ekkor lelkész-tanítói állás volt, 1898-ban pedig külön lelkészi és külön tanítói állás szerveztetett. (Gyülek.

Next

/
Thumbnails
Contents