Sztehlo Kornél: A Budai Ág. Hitv. Evangélikus Egyház története 1821-1918. Budapest 1918.

II. A BUDAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KELETKEZÉSE - C) A lelkészválasztás

t 18 Bauhofer ezen megválasztás után vett levél vétele után családjával együtt a templomba ment és ott az Isten oltára előtt térdre borulva, fejezte ki háláját az általa annyira óhajtott megválasztásáért. 1844. év október 6-án búcsúzott el Bauhof er a somorjai községtől és 12-én Pozsonyon át családjával együtt útra­kelve, október 14-én este 6 órakor érkezett hajón Budára, hol őt a hajóállomáson az esős idő dacára az egyház elöl­járói fogadták és Kimnach Lajos gondnok lakásán elszál­lásolták. A főhercegnő még aznap este üdvözölte őt egv meleg levélben, megérkezése fölött kifejezvén örömét. A lelkész fogadtatásáról és arról, hogy az éléskamra és pince tele legyen, a főhercegnő gondoskodott. A lelkészi hivatalba való beiktatás az 1844. évi októ­ber 20-án tartott közgyűlésben történt Lang Mihály espe­res és Székács József jelenlétében. Ezt istentisztelet kö­vette, amelyben a főhercegnő is résztvett és a lelkész krisz­tusi beszédétől el volt ragadtatva. Bauhofer hivatalának elfoglalása után mindjárt buz­gón hozzálátott a hívek lelki gondozásához. Már akkor elhatározták, hogy minden negyedik vasárnapon magvar istentisztelet legyen. Míg a templom felépült, az isten­tiszteletet a várpalotában, a főhercegnő által átengedett és erre a célra berendezett két szobában tartották, de gyak­ran nem tudtak elférni a látogatók sokasága miatt és a nagy hőség miatt is panaszkodtak. Ennek az állapotnak a tűrhetetlensége sürgőssé tette a templomépítésről való gondoskodást. Bauhofer a lelki gondozást a leánvgyüleke­zetekre is kiterjesztette és a katholikus ünnepnapokon ezekben felváltva istentiszteletet tartott. Leánygyüleke­zetek voltak Óbudán, Szentendrén, Albertfalván és Pro­montoron, ahol evangélikusok elszórtan és többnyire nagy szegénységben éltek. Szentendrén, ezen nyomorult fészek­ben negyven evangélikus lakott és nem volt csak egy bibliá­juk és néhány rongyos énekeskönyvük. A lelkész gondos­kodott ezután vallási iratok szétosztásáról, amihez a főher-

Next

/
Thumbnails
Contents