Mikulik József: A Gömöri Ág. Hitv. Evang. Esperesség története 1520-1740. Pozsony 1917. (Magyar Protestáns Történelmi Emlékek 2.)
A gömöri ág. hitv. evang. esperesség története 1520-1741 - V. KORSZAK. Az általános üldözés előzményei 1645-1670.
74 Alikulik József. rességet és 6 forintot is fizetett büntetésül. (Prot. Schröter 812, 589, 599 I.) A cathedraticum ez időben Szirmay Péter (tizedes?) által ott is szedetett, hol lelkész, templom vagy imaház sem volt és az esperesség kénytelen volt azt eltűrni. 1654 ápril 21-én Stephanides János betléri lelkész választatott esperesnek, a rozsnyói tanács már akkor nem egy bűnöst mentett fel az egyházi fenyíték „a pellengérre állítás" alól, mint 1654 szeptember 16-án Betléren Kőszegi István magyar — és Peler Farkas német lelkész panaszolta (Prot. Schröter 605 1.) ós bizonyára kevés sikerrel járhatott el a két tisztelendő úr, kik Rozsnyóra küldettek és óva intették a városi tanácsot, hogy ne vágjon az egyházi hatóság hatáskörébe. Az Andrássy család a tized kiszolgáltatását konokúl megtagadta és az esperesség hiába fordult e tárgyban Andrássy Miklóshoz, Monoky Anna fiához, hiába a megyéhez, az esztergomi érsekhez, az országgyűléshez. Rozsnyón a nemzetiségi kérdés is zavart támasztott. A német lakosság ugyanis nem tűrte, hogy a magyar „kántor" is „rectornak" címeztessék ós a magyar lakossággal teljesen meghasonlott. Ezen ügy az 1655 ápril 20-án Betléren tartott gyűlésen a rozsnyói németek küldöttsége által panaszkép előterjesztetvén, az esperesség el nem titkolt fájdalommal vette tudomásúl a dolgot ós olykép döntötte el, hogy a németség elsőbbségét . . . elismerte ugyan de kórve-kérte a két „nemzetet", hogy egyenlítsék ki barátságos úton az ügyet és éljenek békességben egymással! 1) l) Megjegyzendő, hogy Rozsnyóbánya a 16-ik században még egészen német volt, de a 17-ik század elején már magyarosodásnak indult úgy, hogy a csucsomi és nadabulai leányegyházak számára csakhamar magyar káplánt kellett alkalmazni, sőt idővel a rozsnyói „magyar egyház" is megalakult, mely úgy mint hitszónoka, a német lelkész felügyelete alatt maradt. Ez így tartott 1653-ig, mikor a március 8-án tartott egyházlátogatás alkalmával Kőszegi István panaszt emelt, hogy meghívólevele szerint „magyar prédikátor" és nem, mint címezni szokták „káplán!" egyszersmind kérte híveit, nevezzék inkább „másodlelkésznek!•' Ebbe az esperesség belé is egyezett, kikötvén azt, hogy „az első lelkésztől függő viszonyban maradjon!" A magyar lelkész példáját csakhamar a magyar tanító is követte, ezzel „a városi tanács" vagyis inkább a német lakosság azonban nem tudott, nem akart megbarátkozni és a fennebbi gyűlésen ugyancsak vitatta, hogy több mint 200 éve, hogy a német elem az uralkodó Rozsnyón! Jellemző az 1655 évi viszályra vonatkozó jegyzőkönyv szélére 1669-ben írt következő versecske: Cerne hic auxesin meram amphibolin A tempore Lutheri necdum sunt tot anni (célzás a 200 évre). Hungarica natio Semper erat odio Apud Rosnávienses Teutones esse volentes Primum desiderantes locum et obtinentes. At facta inversio atque permutatio Deus nos miseros elevavit Hungaros „Tamen dilectionem persequuntur eandem 1669." Ezen nemzetiségi kérdésről különben (Prot. Schröter 823, 615 1.) még később is lesz szó.
