Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

VII. Fejezet

— 86 — 7-én összeszámittatván, az eddigi összeg 22750 forintban állapíttatott meg s az erre vonatkozó részletes kimutatás külön kiadványban közhírré tétetett 1 ... a német G. A. egylet köréből befolyt 1500 forint, az offertoriumokból 3000 forint, házankénti gyűjtésből, női, ifjúsági egyletek és egyesektől 5000 forint. Így a jubiláris év gyűjtése 9500 forint ( 15 év alatt befolyt az utóbbi gyűjtéssel együtt 32.000 forint, mit a mai ünnepélyes alkalommal a hálaadás oltárára leteszünk, fohásszal megszentelünk s rendeltetési céljának átengedünk, áldva érte az Urat, elismeréssel adózva mindazoknak, kik e méltó emléket létrehozták a nagy magyar király és az igazságos magyar törvényhozás emlékére. Megvalósult tehát az a nagy szó, mit ezelőtt 16 évvel kimondottak: „Az evang. jótékonyságnak új oltár emeltessék!" Azután egyenként felidézi az alapítók neveit: Székáts, Ivánka, Mocskonyi, Hauser, Geduly, Pálfy, Csapó, Czékus és Berzeviczy halhatatlan emlékeit, — s egymásután jellemképet alkot a gyámintézet élő bajnokairól, s ezzel végzi : „A gyámintézet céljának növekvő hatalma van a szivek felett, égő a vágy : keresni, nem azt, mi elválaszt, hanem azt, mi egyesít bennünket egyházban, hazában, Istenért, hazáért, egyházért ! ... Ma talán te is meg vagy velünk elégedve az egyházias egyház lángszelleme, megdicsőült Székáts!? Ki 1842-ben a gyámintézet vezérelvéül kimondottad : „Segíteni szegénységünkön, fejleszteni a közszellemet!" Ez az elv közeledik a diadal felé. Törekvésed a mi törek­vésünkké lett, álmod a valóság képét viseli. Tőkétgyüjtő „piros, fehér, zöld" szelvényeid ma szinte felelevenednek s velünk együtt ülik ünnepüket. Légy áldott ! Legyetek áldottak : trón, oltár és tűzhely ! Rajtatok és felettetek a hal­hatatlanokat ünnepeljük!" A Leopoldiánum kamatai: 1140 forint a jubiláris gyűlésen kiosztatván, kapott belőle a bánáti missió 500 forintot, az aszódi és rozsnyói leányiskolák 125—125 forintot, hasonló célra a dunántúli és dunáninneni egyházkerület ugyanannyit, — 140 forint pedig a tőkéhez csatoltatott. Ez volt az első aratás, mit a lőcsei ünneppel kötöttek össze. Még e gyűlésen bejelentve lett az első diakonissza-intézet létesítése hazánkban, mi az érdemekben gazdag pozsonyi egyház újabb érdeme. Úgy­szinte a „Palló András és dr. Palló Sándor alapítványa". Utóbbit néhai dr. Palló Sándor, volt helytartósági tanácsos 1881 november 3. és 1890 junius 10-én Sopronban kelt kétrendbeli végrendeletével létesítette, melyben vég­rendelkező sokrendbeli kulturális és humanitárius hagyományok során a magyarhoni e. e. e. gyámintézetről is megemlékezett, még pedig oly formán, hogy az általános örökösét utasítja, miszerint évről-évre, a hagyaték rendezése után azonnal fizessen a magyarhoni e. e. e. gyámintézetnek szeretetadományra 400 forintot, a délmagyarországi és horvátszlavon missió céljaira 200 forintot, lelkészek özvegyeinek hasonlóképen a magyarhoni e. e. e. gyámintézet kezeihez, amint a testamentomban felsorolt életjáradékosok kielégítése ezt megengedi, 1 L. a magyarhoni e. e. e. gyámintézet 1890. évi számadásának mellékletét.

Next

/
Thumbnails
Contents