Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

II. Fejezet

- 35 — éve, hogy megkereszteltetett, most már mint férfi mutatja be magát s beszél ürömmel, melegen: Atyafiak! Testvérek! ime lássátok, élek és a tietek vagyok. Élek Isten kegyelméből és a hittestvérek szeretetteljes gondozásából. Tietek vagyok : „Ahová te mégy, én is oda megyek . . . néped népem, Istened Istenem!" Imám, munkám, örömöm, áldásom a tietek! Üdv nektek! Hazatért azonban nemcsak szülőföldjére, e kerületbe, hanem Hozzád is, egyik nevelőatyjához, ünnepelt férfiú, jubiláló lelkész, felkent püspök, hírneves egyháznagy ! Miként a jó gyermek jó atyja keblére, kebledre borúi most, azon kebelre, amely hosszú félszázad óta dobog erősen egyházért, hazáért, szeretetben egyházszeretetért, testvériességben testvérszeretetért, közpályán közmunkáért, társadalomban magyar barátságért, gondtalan órákban kedélyességért . . . szellemes szellemeknek, lángoló sziveknek megadatott örök ifjúságért. Már 1860-ban tényező voltál a központi bizottmány tagjainak sorában. Az egy Thiering kivételével Pálfy, Tóth, Hrabovszky, Poszvék, Király, Petrik volt társaid rég az apákhoz költöztek. Ámde Te itt maradtál a fiak közt atyának, gondozó után örömatyának, tengerfokán világítótoronynak, Isten irgalma cselekedte ezt, hogy legyen méltó örömünk tebenned. Ugyancsak már 1860-ban adtál a gyámintézet igéjének Győrmegyében, mint esperes, életet. Áldottemlékü Székáts helyére Téged keresett meg a közegyház helyes közérzéke. És te vállalkoztál. Elnöki beköszöntő beszédedben (1867), majd elnöki szózatodban (1868) tett férfias kijelentésedet, melyszerint a kijelölt tér elfoglalását intézetünk magasztos célja és a közbizalom erkölcsi hatalma tették kötelességeddé, — férfiasan beváltottad. — Kassa, Aszód, Somorja, Sopron, Miskolcz, Budapest és Igló (1867—1874) gyönyörködtek fényes szellemedben, épültek nemes példaadásodon, megszerették Benned a gyám intézetet. Letetted ugyan (Iglón, 1874) a vezérpálcát, de az édes gondot nem. Személyesen adtad át helyedet (Temesvár, 1875) métó utódodnak, a nagy Czékusnak s azután még több izben (Székesfehérváron 1880, Szombathelyen 1884, Csabán 1885) felkerestél minket és mi mindannyiszor örvendettünk, tiszteltük Benned a gyámintézet vezérférfiát, az ideális egyház- és testvérszeretet személyesítőjét. És Te megmaradtál máig annak, ami voltál. „Valamint eddig szivemen hordoztam a gyámintézetet, jövőre sem vonom meg tőle közreműködésemet." Búcsúbeszédedben tett ezen ígéretedet (Igló, 1874) megtartottad. Szereteted mindig mély, jóindúlatod tiszta, törekvésed buzgó, lelkesedésed lángoló, áldozatod égő volt a közegyház s benne a gyámintézet iránt. Mindezen jókat most mély hálával, édes szeretettel, boldog örömmel köszöni meg neked e nagy napon, nevelt fiad : a gyámintézet. Ezért borúi most meleg kebledre s egyesíti közfohászban, imádatos jókivánatait : Illés szekere még ne álljon házad elé! Az Úr ne szólítson még fel a Nebo hegyére, hogy ott megmutassa az igéret-földét ! Maradj közöttünk még sokáig, Isten áldott embere !" 3*