Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

II. Fejezet

— 28 — 9 880.000 = 1,760.000 korona töke 5%-os kamatának felel meg. Az esetben, ha ez kivettetnék 919.000 lélek k

özt, egy lélekre csupán 10 fillér esn

ék. Megjegyezzük, hogy erötelen egyházaknak e munkálat szerint csak az olyan egyházak ismertettek el, melyek évi deficittel küzdenek és nagy adósság terheli őket, dacára annak, hogy a hiány megszüntetésére a rendes évi kivetésen kivül külön az egyesekre 1 koronát, adósságtörlesztésre személyenkint évi 4 koronát vetnek ki. Ha ez a terv annak idején keresztül megy a maga egészében, ezzel az úgy nevezet „száraz csontokon" is lett volna segítve. E nevezet Ezékiel prófétánál fordul elő legelsőben a 37-dik részben és száraz csontoknak mondjuk átvitt értelemben még ma is, melyeknek összegyűjtése legjobbjainknak mindenkor nem kis gondot okozott, azokat az evangélikus hitrokonokat, akik más vallásúak közé vannak beékelve, nincsen sem templomok, sem iskolájuk, nincsen sem papjuk, sem tanítójuk és így ugyanaz a sors vár rájuk, mint a két malomkő közé szorult búzaszemre, megőröltetnek. Akkor az ilyen szárazcsontok számát 180.000 lélekre becsülték, kik közül 1000 tanköteles gyermekszámba ment. Ugyanakkor mások lába alatt is megmozdult a föld. A dunántúli evang. egyházkerület ide vonatkozólag Kőszegen tartott közgyűlésében egyakarattal igen fontos határozatot hozott. Nevezetesen, hogy a gyámintézet szent ügye annál mélyebb gyökeret verjen, felhatalmazta gyámintézeti elnökét, egyúttal felkérte püspökét, hogy a gyámintézet érdekében hatalmas „Felhivás"-t tegyenek közzé. A „Felhivás"-t az akkori dunántúli egyházkerületi gyámintézeti egyházi elnök, a mostani dunántúli evang. püspök fogalmazta, ki az apostoloktól örökölt lánglelkét e munkájába is belefektette. — Karsaynak, a nagy főpapnak csak az a szerep jutott, mi Luthernek, mikor a tudós Melanchton munkáját : az ágostai hitvallást aláirta. Ez a felhívás a következő: „A gyámintézet célja ismeretes. — Az is köztudomású, hogy az általa gyűjtött és kiosztott segély magyarhoni ev. egyházunkban már több, ínségtől nyomott, vésztől sújtott gyülekezetet mentett meg a bukástól. A viszonyok mindig sürgetőbben utalnak bennünket a méltó bizonyságtételre az élő hit mellett, mely az anyaszentegyházért minden áldozatra kész. — Szükségesebb, mint valaha, hogy tettre keltsük azt az evangéliomi szeretetet, amelynek jelszava: „mindenekkel jól tegyünk, kiváltképen a mi hitünk cselédivel". — Egyházunknak vannak sebei, melyek orvoslásra várnak, másfelől tradícióink, melyek nemcsak a létező intézmények fentartását, hanem újabbak alkotását, a haladás újabb és újabb jeleit is követelik tőlünk. Kell, hogy azon tudat hassa át a vezéreket és a népet, hogy az akarat és erő egyesítése a nagy célok kivívásának mellőzhetlen feltétele. Ezen egyesülés azonban annál dicsőbb, ha az nem a rendszabályok kényszerítő hatása alatt jön létre, hanem a szivekből önként fakadó buzgalom szüli meg. Az élő hitnek, jóltevő szeretetnek hü képviselője a gyámintézet, mely míg egyrészről gondosan összegyűjti a részvét legcsekélyebb adományait is, másrészről ezek-